„Rendezvényszervezési feladatok ellátása a TOP_PLUSZ-3.1.3-23-BO2-2023-00001 azonosítószámú „Humán fejlesztési programok Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében” tárgyú projekt tekintetében II.”. A Rendezvényszervezési szolgáltatás beszerzése a Közbeszerzési Dokumentációban részletezettek szerint 2 különálló részből áll. A TOP_PLUSZ-3.1.3-23-BO2-2023-00001 azonosítószámú, „Humán fejlesztési programok Borsod-Abaúj Zemplén vármegyében” című projekt részeként hátrányos helyzetű csoportok részére a konzorciumi tagok közösségi programokat biztosítanak a társadalmi befogadás, társadalmi kohézió és identitás erősítése érdekében. A programok célja, hogy akár egyéni akár a közösséghez való kapcsolódási pontokon keresztül reagáljanak a szolgáltatáshiányokból eredő nehézségekre, hozzájáruljanak a hátrányos élethelyzetekből adódó különbségek mérsékléséhez.
Alkalomszám: összesen 64 alkalom Tervezett létszám: 45 fő/alaklom Program leírása: A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegye Önkormányzata a vármegyében élő idősebb generáció, nyugdíjasok számára vármegyénket megismerő túrákat tervez megvalósítani különböző tematika köré építve. Terveink szerint 64 alkalommal 45 fős csoportok számára biztosítjuk a lehetőséget, hogy részt vegyenek a programon. A részvételi lehetőséget járásonként hirdetjük meg. Így minden évben a vármegye 16 járásában élő idősek számára mutatjuk meg vármegyénk csodáit. Terveink szerint a program a járásközpontokban megjelölt helyszínről indul, és a busz oda viszi vissza a résztvevőket a nap végén. A program része egy étkezés a kirándulás helyszínén, melyet Ajánlattevő feladata biztosítani. A résztvevők számára az esetlegesen szükséges belépőjegyeket, és idegenvezetést Ajánlattevő biztosítja. A rendezvény kültéren valósul meg. Részletesen a közbeszerzési dokumentációban.; Alkalomszám:: összesen 24 alkalom Tervezett résztvevőszám: 100 fő (kb. 4 általános iskolai osztály)/alkalom Program leírása: A program célja, hogy a vármegyében tanuló, hátrányos helyzetű általános iskolások számára bemutatásra kerüljenek a jelentős történelmi szerepet betöltő, emblematikus vármegyei létesítmények, várak és a korabeli szokások. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei általános iskolák diákjai számára szervezett egésznapos osztálykirándulás valamely Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei várba vagy kastélyba, tervezetten például Boldogkő várába, ahol a gyermekek megismerkedhetnek a vár történetével, a korabeli mesterségekkel, lovagi fegyverzettel és gasztronómiával. A program során a gyerekek az iskolától indulva, bérelt autóbusszal jutnak el a célállomásra. A résztvevők számára ebéd is biztosított. A rendezvény szabadtéren vagy beltéren. Részletesen a közbeszerzési dokumentációban.
Official source
Source: TED - Tenders Electronic Daily (Publications Office of the EU)
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegye Önkormányzata; BORA 94 Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Hungary
notices in the register
3
award
1
awarded in total
€231,170
20261
One dot per award, on the day it was signed, sized by its value. A ring is an award with no published value.
05
Market context
open now in Business services
4,373
median open notice
€210,000
Who wins in this market
Many suppliers
Hungary · Business services
different companies won awards here
171
of the awards went to the three most frequent winners
10%
buyers awarded contracts here
116
Based on 260 awards with a named winner over the last 3 years. Counted by award, not by value, because lot and framework amounts are not comparable.
Concentrated means the three most frequent winners took 65% or more of the awards; many suppliers, under 35% with at least ten different winners.
Competition
tenders per lot on average (open and restricted procedures)
2.2
of those lots received a single tender
68%
of the awards went to companies based in another country
8%
of the tenders came from another country
5%
As the official award notices state them, over the last 3 years. Tenders per lot count open and restricted procedures only: in a negotiated procedure or a direct award a single tender is the procedure itself. The country is the one the notice gives for the winner.
06
Change history
Every time an official source republished this notice with different content. We watch every source we index, including regional copies of the same notice.
Award date
Was:April 30, 2026
Now:
April 30, 2026
Scope and criteria
The description was expanded. Re-read it before you bid.
Award value
Was:€237,193
Now:
€231,170
-3%
Follow this tender and we email you the moment it changes.
Create account