Keretmegállapodás víziközmű projektekhez kapcsolódó FIDIC mérnöki és műszaki ellenőri feladatok ellátására 13 részben.
Keretmegállapodás víziközmű projektekhez kapcsolódó FIDIC mérnöki és műszaki ellenőri feladatok ellátására a Duna Nyugat-Dunántúli vízgyűjtő területén. A FIDIC mérnök feladatait a FIDIC által kiadott Üzemek, telepek és tervezés-építési projektek Szerződéses Feltételeiben (FIDIC Sárga könyv, második átdolgozott magyar nyelvű kiadás 2011. szeptember) foglaltak szerint szükséges ellátni, a keretmegállapodás alapján indított versenyújranyitások alapján kötött egyedi szerződések keretében. A műszaki ellenőri feladatokat a mindenkor hatályos vonatkozó jogszabályok (1997. évi LXXVIII. tv., 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet, 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet) szerint kell ellátni. A keretmegállapodás keretösszege: nettó 540.000.000,- Ft. Az építési beruházások várható mennyisége, melyre a szolgáltatás vonatkozik, azzal, hogy a keretmegállapodás alapján indított versenyújranyitások során a műszaki paraméterek és mennyiségek ezektől a ténylegesen felmerülő ajánlatkérői igények függvényében eltérhetnek (víziközmű hálózat kivitelezési és rekonstrukciós feladatok): - összesen 21 903 fm szennyvízelvezető gravitációs gerincvezeték és/vagy szennyvízelvezető és/vagy ivóvíz szállító és/vagy elosztó nyomóvezeték építési és/vagy felújítási munka; - összesen 2800 m3/nap tisztítási kapacitású szennyvíztisztító telep építése és/vagy bővítése és/vagy technológiai fejlesztése és/vagy rekonstrukciója; - összesen 72 m3/óra tisztítási kapacitású víztisztító mű építése és/vagy bővítése és/vagy technológiai fejlesztése és/vagy rekonstrukció. "Víziközmű” alatt Ajánlatkérő a 2011. évi CCIX. törvény 2. § 20. és 21. pontja, "vízgazdálkodási létesítmény" alatt az 1995. évi LVII. törvény 1. melléklet 22. sora szerinti fogalmat kell érteni a vízgazdálkodási feladatokkal összefüggő alapadatokról szóló 178/1998. (XI. 6.) Korm. rendelet 2. § b) pontjában foglaltakkal összhangban, figyelemmel a víziközmű szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény rendelkezésinek értelmezésére is. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy az itt megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, az építési beruházások pontos száma ajánlatkérő mindenkori tevékenységétől, igényeitől, illetve a közbeszerzésekre vonatkozó jogszabályok előírásaitól függ. A keretmegállapodás alapján a feladatok ellátása várhatóan folyamatosan és időben párhuzamosan történik, azaz a keretösszeg és a teljes mennyiség megegyezik az egy időben teljesítendő külön szerződések várható nagyságrendjével. A részletes műszaki leírást a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.; Keretmegállapodás víziközmű projektekhez kapcsolódó FIDIC mérnöki és műszaki ellenőri feladatok ellátására a Duna Észak-Dunántúli vízgyűjtő területén. A FIDIC mérnök feladatait a FIDIC által kiadott Üzemek, telepek és tervezés-építési projektek Szerződéses Feltételeiben (FIDIC Sárga könyv, második átdolgozott magyar nyelvű kiadás 2011. szeptember) foglaltak szerint szükséges ellátni, a keretmegállapodás alapján indított versenyújranyitások alapján kötött egyedi szerződések keretében. A műszaki ellenőri feladatokat a mindenkor hatályos vonatkozó jogszabályok (1997. évi LXXVIII. tv., 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet, 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet) szerint kell ellátni. A keretmegállapodás keretösszege: nettó 1 360 000 000,- Ft. Az építési beruházások várható mennyisége, melyre a szolgáltatás vonatkozik, azzal, hogy a keretmegállapodás alapján indított versenyújranyitások során a műszaki paraméterek és mennyiségek ezektől ténylegesen felmerülő ajánlatkérői igények függvényében eltérhetnek (víziközmű hálózat kivitelezési és rekonstrukciós feladatok): - összesen 97 847 fm szennyvízelvezető gravitációs gerincvezeték és/vagy szennyvízelvezető és/vagy ivóvíz szállító és/vagy elosztó nyomóvezeték építési és/vagy felújítási munka; - összesen 10 000 m3/nap tisztítási kapacitású szennyvíztisztító telep építése és/vagy bővítése és/vagy technológiai fejlesztése és/vagy rekonstrukciója; - összesen 948 m3/óra tisztítási kapacitású víztisztító mű építése és/vagy bővítése és/vagy technológiai fejlesztése és/vagy rekonstrukció. "Víziközmű” alatt Ajánlatkérő a 2011. évi CCIX. törvény 2. § 20. és 21. pontja, "vízgazdálkodási létesítmény" alatt az 1995. évi LVII. törvény 1. melléklet 22. sora szerinti fogalmat kell érteni a vízgazdálkodási feladatokkal összefüggő alapadatokról szóló 178/1998. (XI. 6.) Korm. rendelet 2. § b) pontjában foglaltakkal összhangban, figyelemmel a víziközmű szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény rendelkezésinek értelmezésére is. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy az itt megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, az építési beruházások pontos száma ajánlatkérő mindenkori tevékenységétől, igényeitől, illetve a közbeszerzésekre vonatkozó jogszabályok előírásaitól függ. A keretmegállapodás alapján a feladatok ellátása várhatóan folyamatosan és időben párhuzamosan történik, azaz a keretösszeg és a teljes mennyiség megegyezik az egy időben teljesítendő külön szerződések várható nagyságrendjével. A részletes műszaki leírást a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.; Keretmegállapodás víziközmű projektekhez kapcsolódó FIDIC mérnöki és műszaki ellenőri feladatok ellátására a Balaton vízgyűjtő területén. A FIDIC mérnök feladatait a FIDIC által kiadott Üzemek, telepek és tervezés-építési projektek Szerződéses Feltételeiben (FIDIC Sárga könyv, második átdolgozott magyar nyelvű kiadás 2011. szeptember) foglaltak szerint szükséges ellátni, a keretmegállapodás alapján indított versenyújranyitások alapján kötött egyedi szerződések keretében. A műszaki ellenőri feladatokat a mindenkor hatályos vonatkozó jogszabályok (1997. évi LXXVIII. tv., 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet, 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet) szerint kell ellátni. A keretmegállapodás keretösszege: nettó 362 000 000,- Ft. Az építési beruházások várható mennyisége, melyre a szolgáltatás vonatkozik, azzal, hogy a keretmegállapodás alapján indított versenyújranyitások során a műszaki paraméterek és mennyiségek ezektől a ténylegesen felmerülő ajánlatkérői igények függvényében eltérhetnek (víziközmű hálózat kivitelezési és rekonstrukciós feladatok): - összesen 43 468 fm szennyvízelvezető gravitációs gerincvezeték és/vagy szennyvízelvezető és/vagy ivóvíz szállító és/vagy elosztó nyomóvezeték építési és/vagy felújítási munka; - összesen 1400 m3/nap tisztítási kapacitású szennyvíztisztító telep építése és/vagy bővítése és/vagy technológiai fejlesztése és/vagy rekonstrukciója; - összesen 0 m3/óra tisztítási kapacitású víztisztító mű építése és/vagy bővítése és/vagy technológiai fejlesztése és/vagy rekonstrukció. "Víziközmű” alatt Ajánlatkérő a 2011. évi CCIX. törvény 2. § 20. és 21. pontja, "vízgazdálkodási létesítmény" alatt az 1995. évi LVII. törvény 1. melléklet 22. sora szerinti fogalmat kell érteni a vízgazdálkodási feladatokkal összefüggő alapadatokról szóló 178/1998. (XI. 6.) Korm. rendelet 2. § b) pontjában foglaltakkal összhangban, figyelemmel a víziközmű szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény rendelkezésinek értelmezésére is. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy az itt megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, az építési beruházások pontos száma ajánlatkérő mindenkori tevékenységétől, igényeitől, illetve a közbeszerzésekre vonatkozó jogszabályok előírásaitól függ. A keretmegállapodás alapján a feladatok ellátása várhatóan folyamatosan és időben párhuzamosan történik, azaz a keretösszeg és a teljes mennyiség megegyezik az egy időben teljesítendő külön szerződések várható nagyságrendjével. A részletes műszaki leírást a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.; Keretmegállapodás víziközmű projektekhez kapcsolódó FIDIC mérnöki és műszaki ellenőri feladatok ellátására a Dráva vízgyűjtő területén. A FIDIC mérnök feladatait a FIDIC által kiadott Üzemek, telepek és tervezés-építési projektek Szerződéses Feltételeiben (FIDIC Sárga könyv, második átdolgozott magyar nyelvű kiadás 2011. szeptember) foglaltak szerint szükséges ellátni, a keretmegállapodás alapján indított versenyújranyitások alapján kötött egyedi szerződések keretében. A műszaki ellenőri feladatokat a mindenkor hatályos vonatkozó jogszabályok (1997. évi LXXVIII. tv., 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet, 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet) szerint kell ellátni. A keretmegállapodás keretösszege: nettó 442 000 000,- Ft. Az építési beruházások várható mennyisége, melyre a szolgáltatás vonatkozik, azzal, hogy a keretmegállapodás alapján indított versenyújranyitások során a műszaki paraméterek és mennyiségek ezektől a ténylegesen felmerülő ajánlatkérői igények függvényében eltérhetnek (víziközmű hálózat kivitelezési és rekonstrukciós feladatok): - összesen 380 438 fm szennyvízelvezető gravitációs gerincvezeték és/vagy szennyvízelvezető és/vagy ivóvíz szállító és/vagy elosztó nyomóvezeték építési és/vagy felújítási munka; - összesen 575 m3/nap tisztítási kapacitású szennyvíztisztító telep építése és/vagy bővítése és/vagy technológiai fejlesztése és/vagy rekonstrukciója; - összesen 1 m3/óra tisztítási kapacitású víztisztító mű építése és/vagy bővítése és/vagy technológiai fejlesztése és/vagy rekonstrukció. "Víziközmű” alatt Ajánlatkérő a 2011. évi CCIX. törvény 2. § 20. és 21. pontja, "vízgazdálkodási létesítmény" alatt az 1995. évi LVII. törvény 1. melléklet 22. sora szerinti fogalmat kell érteni a vízgazdálkodási feladatokkal összefüggő alapadatokról szóló 178/1998. (XI. 6.) Korm. rendelet 2. § b) pontjában foglaltakkal összhangban, figyelemmel a víziközmű szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény rendelkezésinek értelmezésére is. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy az itt megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, az építési beruházások pontos száma ajánlatkérő mindenkori tevékenységétől, igényeitől, illetve a közbeszerzésekre vonatkozó jogszabályok előírásaitól függ. A keretmegállapodás alapján a feladatok ellátása várhatóan folyamatosan és időben párhuzamosan történik, azaz a keretösszeg és a teljes mennyiség megegyezik az egy időben teljesítendő külön szerződések várható nagyságrendjével. A részletes műszaki leírást a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.; Keretmegállapodás víziközmű projektekhez kapcsolódó FIDIC mérnöki és műszaki ellenőri feladatok ellátására a Duna Közép-Dunántúli vízgyűjtő területén. A FIDIC mérnök feladatait a FIDIC által kiadott Üzemek, telepek és tervezés-építési projektek Szerződéses Feltételeiben (FIDIC Sárga könyv, második átdolgozott magyar nyelvű kiadás 2011. szeptember) foglaltak szerint szükséges ellátni, a keretmegállapodás alapján indított versenyújranyitások alapján kötött egyedi szerződések keretében. A műszaki ellenőri feladatokat a mindenkor hatályos vonatkozó jogszabályok (1997. évi LXXVIII. tv., 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet, 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet) szerint kell ellátni. A keretmegállapodás keretösszege: nettó 1 172 000 000,- Ft. Az építési beruházások várható mennyisége, melyre a szolgáltatás vonatkozik, azzal, hogy a keretmegállapodás alapján indított versenyújranyitások során a műszaki paraméterek és mennyiségek ezektől a ténylegesen felmerülő ajánlatkérői igények függvényében eltérhetnek (víziközmű hálózat kivitelezési és rekonstrukciós feladatok): - összesen 143 447 fm szennyvízelvezető gravitációs gerincvezeték és/vagy szennyvízelvezető és/vagy ivóvíz szállító és/vagy elosztó nyomóvezeték építési és/vagy felújítási munka; - összesen 26 802 m3/nap tisztítási kapacitású szennyvíztisztító telep építése és/vagy bővítése és/vagy technológiai fejlesztése és/vagy rekonstrukciója; - összesen 62 m3/óra tisztítási kapacitású víztisztító mű építése és/vagy bővítése és/vagy technológiai fejlesztése és/vagy rekonstrukció. "Víziközmű” alatt Ajánlatkérő a 2011. évi CCIX. törvény 2. § 20. és 21. pontja, "vízgazdálkodási létesítmény" alatt az 1995. évi LVII. törvény 1. melléklet 22. sora szerinti fogalmat kell érteni a vízgazdálkodási feladatokkal összefüggő alapadatokról szóló 178/1998. (XI. 6.) Korm. rendelet 2. § b) pontjában foglaltakkal összhangban, figyelemmel a víziközmű szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény rendelkezésinek értelmezésére is. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy az itt megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, az építési beruházások pontos száma ajánlatkérő mindenkori tevékenységétől, igényeitől, illetve a közbeszerzésekre vonatkozó jogszabályok előírásaitól függ. A keretmegállapodás alapján a feladatok ellátása várhatóan folyamatosan és időben párhuzamosan történik, azaz a keretösszeg és a teljes mennyiség megegyezik az egy időben teljesítendő külön szerződések várható nagyságrendjével. A részletes műszaki leírást a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.; Keretmegállapodás víziközmű projektekhez kapcsolódó FIDIC mérnöki és műszaki ellenőri feladatok ellátására a Közép-Duna völgyi vízgyűjtő területén. A FIDIC mérnök feladatait a FIDIC által kiadott Üzemek, telepek és tervezés-építési projektek Szerződéses Feltételeiben (FIDIC Sárga könyv, második átdolgozott magyar nyelvű kiadás 2011. szeptember) foglaltak szerint szükséges ellátni, a keretmegállapodás alapján indított versenyújranyitások alapján kötött egyedi szerződések keretében. A műszaki ellenőri feladatokat a mindenkor hatályos vonatkozó jogszabályok (1997. évi LXXVIII. tv., 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet, 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet) szerint kell ellátni. A keretmegállapodás keretösszege: nettó 3 282 000 000,- Ft. Az építési beruházások várható mennyisége, melyre a szolgáltatás vonatkozik, azzal, hogy a keretmegállapodás alapján indított versenyújranyitások során a műszaki paraméterek és mennyiségek ezektől a ténylegesen felmerülő ajánlatkérői igények függvényében eltérhetnek (víziközmű hálózat kivitelezési és rekonstrukciós feladatok): - összesen 284 068 fm szennyvízelvezető gravitációs gerincvezeték és/vagy szennyvízelvezető és/vagy ivóvíz szállító és/vagy elosztó nyomóvezeték építési és/vagy felújítási munka; - összesen 142 076 m3/nap tisztítási kapacitású szennyvíztisztító telep építése és/vagy bővítése és/vagy technológiai fejlesztése és/vagy rekonstrukciója; - összesen 3640 m3/óra tisztítási kapacitású víztisztító mű építése és/vagy bővítése és/vagy technológiai fejlesztése és/vagy rekonstrukció. "Víziközmű” alatt Ajánlatkérő a 2011. évi CCIX. törvény 2. § 20. és 21. pontja, "vízgazdálkodási létesítmény" alatt az 1995. évi LVII. törvény 1. melléklet 22. sora szerinti fogalmat kell érteni a vízgazdálkodási feladatokkal összefüggő alapadatokról szóló 178/1998. (XI. 6.) Korm. rendelet 2. § b) pontjában foglaltakkal összhangban, figyelemmel a víziközmű szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény rendelkezésinek értelmezésére is. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy az itt megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, az építési beruházások pontos száma ajánlatkérő mindenkori tevékenységétől, igényeitől, illetve a közbeszerzésekre vonatkozó jogszabályok előírásaitól függ. A keretmegállapodás alapján a feladatok ellátása várhatóan folyamatosan és időben párhuzamosan történik, azaz a keretösszeg és a teljes mennyiség megegyezik az egy időben teljesítendő külön szerződések várható nagyságrendjével. A részletes műszaki leírást a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.; Keretmegállapodás víziközmű projektekhez kapcsolódó FIDIC mérnöki és műszaki ellenőri feladatok ellátására az Alsó-Duna völgyi vízgyűjtő területén. A FIDIC mérnök feladatait a FIDIC által kiadott Üzemek, telepek és tervezés-építési projektek Szerződéses Feltételeiben (FIDIC Sárga könyv, második átdolgozott magyar nyelvű kiadás 2011. szeptember) foglaltak szerint szükséges ellátni, a keretmegállapodás alapján indított versenyújranyitások alapján kötött egyedi szerződések keretében. A műszaki ellenőri feladatokat a mindenkor hatályos vonatkozó jogszabályok (1997. évi LXXVIII. tv., 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet, 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet) szerint kell ellátni. A keretmegállapodás keretösszege: nettó 220 000 000,- Ft. Az építési beruházások várható mennyisége, melyre a szolgáltatás vonatkozik, azzal, hogy a keretmegállapodás alapján indított versenyújranyitások során a műszaki paraméterek és mennyiségek ezektől a ténylegesen felmerülő ajánlatkérői igények függvényében eltérhetnek (víziközmű hálózat kivitelezési és rekonstrukciós feladatok): - összesen 31 995 fm szennyvízelvezető gravitációs gerincvezeték és/vagy szennyvízelvezető és/vagy ivóvíz szállító és/vagy elosztó nyomóvezeték építési és/vagy felújítási munka; - összesen 311 m3/nap tisztítási kapacitású szennyvíztisztító telep építése és/vagy bővítése és/vagy technológiai fejlesztése és/vagy rekonstrukciója; - összesen 0 m3/óra tisztítási kapacitású víztisztító mű építése és/vagy bővítése és/vagy technológiai fejlesztése és/vagy rekonstrukció. "Víziközmű” alatt Ajánlatkérő a 2011. évi CCIX. törvény 2. § 20. és 21. pontja, "vízgazdálkodási létesítmény" alatt az 1995. évi LVII. törvény 1. melléklet 22. sora szerinti fogalmat kell érteni a vízgazdálkodási feladatokkal összefüggő alapadatokról szóló 178/1998. (XI. 6.) Korm. rendelet 2. § b) pontjában foglaltakkal összhangban, figyelemmel a víziközmű szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény rendelkezésinek értelmezésére is. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy az itt megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, az építési beruházások pontos száma ajánlatkérő mindenkori tevékenységétől, igényeitől, illetve a közbeszerzésekre vonatkozó jogszabályok előírásaitól függ. A keretmegállapodás alapján a feladatok ellátása várhatóan folyamatosan és időben párhuzamosan történik, azaz a keretösszeg és a teljes mennyiség megegyezik az egy időben teljesítendő külön szerződések várható nagyságrendjével. A részletes műszaki leírást a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.; Keretmegállapodás víziközmű projektekhez kapcsolódó FIDIC mérnöki és műszaki ellenőri feladatok ellátására a Tisza Észak-Magyarországi vízgyűjtő területén. A FIDIC mérnök feladatait a FIDIC által kiadott Üzemek, telepek és tervezés-építési projektek Szerződéses Feltételeiben (FIDIC Sárga könyv, második átdolgozott magyar nyelvű kiadás 2011. szeptember) foglaltak szerint szükséges ellátni, a keretmegállapodás alapján indított versenyújranyitások alapján kötött egyedi szerződések keretében. A műszaki ellenőri feladatokat a mindenkor hatályos vonatkozó jogszabályok (1997. évi LXXVIII. tv., 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet, 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet) szerint kell ellátni. A keretmegállapodás keretösszege: nettó 980 000 000,- Ft. Az építési beruházások várható mennyisége, melyre a szolgáltatás vonatkozik, azzal, hogy a keretmegállapodás alapján indított versenyújranyitások során a műszaki paraméterek és mennyiségek ezektől a ténylegesen felmerülő ajánlatkérői igények függvényében eltérhetnek (víziközmű hálózat kivitelezési és rekonstrukciós feladatok): - összesen 127 426 fm szennyvízelvezető gravitációs gerincvezeték és/vagy szennyvízelvezető és/vagy ivóvíz szállító és/vagy elosztó nyomóvezeték építési és/vagy felújítási munka; - összesen 9050 m3/nap tisztítási kapacitású szennyvíztisztító telep építése és/vagy bővítése és/vagy technológiai fejlesztése és/vagy rekonstrukciója; - összesen 5 m3/óra tisztítási kapacitású víztisztító mű építése és/vagy bővítése és/vagy technológiai fejlesztése és/vagy rekonstrukció. "Víziközmű” alatt Ajánlatkérő a 2011. évi CCIX. törvény 2. § 20. és 21. pontja, "vízgazdálkodási létesítmény" alatt az 1995. évi LVII. törvény 1. melléklet 22. sora szerinti fogalmat kell érteni a vízgazdálkodási feladatokkal összefüggő alapadatokról szóló 178/1998. (XI. 6.) Korm. rendelet 2. § b) pontjában foglaltakkal összhangban, figyelemmel a víziközmű szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény rendelkezésinek értelmezésére is. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy az itt megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, az építési beruházások pontos száma ajánlatkérő mindenkori tevékenységétől, igényeitől, illetve a közbeszerzésekre vonatkozó jogszabályok előírásaitól függ. A keretmegállapodás alapján a feladatok ellátása várhatóan folyamatosan és időben párhuzamosan történik, azaz a keretösszeg és a teljes mennyiség megegyezik az egy időben teljesítendő külön szerződések várható nagyságrendjével. A részletes műszaki leírást a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.; Keretmegállapodás víziközmű projektekhez kapcsolódó FIDIC mérnöki és műszaki ellenőri feladatok ellátására a Közép-Tisza vidéki vízgyűjtő területén. A FIDIC mérnök feladatait a FIDIC által kiadott Üzemek, telepek és tervezés-építési projektek Szerződéses Feltételeiben (FIDIC Sárga könyv, második átdolgozott magyar nyelvű kiadás 2011. szeptember) foglaltak szerint szükséges ellátni, a keretmegállapodás alapján indított versenyújranyitások alapján kötött egyedi szerződések keretében. A műszaki ellenőri feladatokat a mindenkor hatályos vonatkozó jogszabályok (1997. évi LXXVIII. tv., 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet, 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet) szerint kell ellátni. A keretmegállapodás keretösszege: nettó 1 050 000 000,- Ft. Az építési beruházások várható mennyisége, melyre a szolgáltatás vonatkozik, azzal, hogy a keretmegállapodás alapján indított versenyújranyitások során a műszaki paraméterek és mennyiségek ezektől a ténylegesen felmerülő ajánlatkérői igények függvényében eltérhetnek (víziközmű hálózat kivitelezési és rekonstrukciós feladatok): - összesen 155 892 fm szennyvízelvezető gravitációs gerincvezeték és/vagy szennyvízelvezető és/vagy ivóvíz szállító és/vagy elosztó nyomóvezeték építési és/vagy felújítási munka; - összesen 9091 m3/nap tisztítási kapacitású szennyvíztisztító telep építése és/vagy bővítése és/vagy technológiai fejlesztése és/vagy rekonstrukciója; - összesen 686 m3/óra tisztítási kapacitású víztisztító mű építése és/vagy bővítése és/vagy technológiai fejlesztése és/vagy rekonstrukció. "Víziközmű” alatt Ajánlatkérő a 2011. évi CCIX. törvény 2. § 20. és 21. pontja, "vízgazdálkodási létesítmény" alatt az 1995. évi LVII. törvény 1. melléklet 22. sora szerinti fogalmat kell érteni a vízgazdálkodási feladatokkal összefüggő alapadatokról szóló 178/1998. (XI. 6.) Korm. rendelet 2. § b) pontjában foglaltakkal összhangban, figyelemmel a víziközmű szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény rendelkezésinek értelmezésére is. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy az itt megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, az építési beruházások pontos száma ajánlatkérő mindenkori tevékenységétől, igényeitől, illetve a közbeszerzésekre vonatkozó jogszabályok előírásaitól függ. A keretmegállapodás alapján a feladatok ellátása várhatóan folyamatosan és időben párhuzamosan történik, azaz a keretösszeg és a teljes mennyiség megegyezik az egy időben teljesítendő külön szerződések várható nagyságrendjével. A részletes műszaki leírást a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.; Keretmegállapodás víziközmű projektekhez kapcsolódó FIDIC mérnöki és műszaki ellenőri feladatok ellátására az Alsó-Tisza vidéki vízgyűjtő területén. A FIDIC mérnök feladatait a FIDIC által kiadott Üzemek, telepek és tervezés-építési projektek Szerződéses Feltételeiben (FIDIC Sárga könyv, második átdolgozott magyar nyelvű kiadás 2011. szeptember) foglaltak szerint szükséges ellátni, a keretmegállapodás alapján indított versenyújranyitások alapján kötött egyedi szerződések keretében. A műszaki ellenőri feladatokat a mindenkor hatályos vonatkozó jogszabályok (1997. évi LXXVIII. tv., 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet, 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet) szerint kell ellátni. A keretmegállapodás keretösszege: nettó 292 000 000,- Ft. Az építési beruházások várható mennyisége, melyre a szolgáltatás vonatkozik, azzal, hogy a keretmegállapodás alapján indított versenyújranyitások során a műszaki paraméterek és mennyiségek ezektől a ténylegesen felmerülő ajánlatkérői igények függvényében eltérhetnek (víziközmű hálózat kivitelezési és rekonstrukciós feladatok): - összesen 38 043 fm szennyvízelvezető gravitációs gerincvezeték és/vagy szennyvízelvezető és/vagy ivóvíz szállító és/vagy elosztó nyomóvezeték építési és/vagy felújítási munka; - összesen 852 m3/nap tisztítási kapacitású szennyvíztisztító telep építése és/vagy bővítése és/vagy technológiai fejlesztése és/vagy rekonstrukciója; - összesen 35 m3/óra tisztítási kapacitású víztisztító mű építése és/vagy bővítése és/vagy technológiai fejlesztése és/vagy rekonstrukció. "Víziközmű” alatt Ajánlatkérő a 2011. évi CCIX. törvény 2. § 20. és 21. pontja, "vízgazdálkodási létesítmény" alatt az 1995. évi LVII. törvény 1. melléklet 22. sora szerinti fogalmat kell érteni a vízgazdálkodási feladatokkal összefüggő alapadatokról szóló 178/1998. (XI. 6.) Korm. rendelet 2. § b) pontjában foglaltakkal összhangban, figyelemmel a víziközmű szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény rendelkezésinek értelmezésére is. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy az itt megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, az építési beruházások pontos száma ajánlatkérő mindenkori tevékenységétől, igényeitől, illetve a közbeszerzésekre vonatkozó jogszabályok előírásaitól függ. A keretmegállapodás alapján a feladatok ellátása várhatóan folyamatosan és időben párhuzamosan történik, azaz a keretösszeg és a teljes mennyiség megegyezik az egy időben teljesítendő külön szerződések várható nagyságrendjével. A részletes műszaki leírást a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.; Keretmegállapodás víziközmű projektekhez kapcsolódó FIDIC mérnöki és műszaki ellenőri feladatok ellátására a Felső-Tisza vízgyűjtő területén. A FIDIC mérnök feladatait a FIDIC által kiadott Üzemek, telepek és tervezés-építési projektek Szerződéses Feltételeiben (FIDIC Sárga könyv, második átdolgozott magyar nyelvű kiadás 2011. szeptember) foglaltak szerint szükséges ellátni, a keretmegállapodás alapján indított versenyújranyitások alapján kötött egyedi szerződések keretében. A műszaki ellenőri feladatokat a mindenkor hatályos vonatkozó jogszabályok (1997. évi LXXVIII. tv., 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet, 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet) szerint kell ellátni. A keretmegállapodás keretösszege: nettó 162 000 000,- Ft. Az építési beruházások várható mennyisége, melyre a szolgáltatás vonatkozik, azzal, hogy a keretmegállapodás alapján indított versenyújranyitások során a műszaki paraméterek és mennyiségek ezektől a ténylegesen felmerülő ajánlatkérői igények függvényében eltérhetnek (víziközmű hálózat kivitelezési és rekonstrukciós feladatok): - összesen 4615 fm szennyvízelvezető gravitációs gerincvezeték és/vagy szennyvízelvezető és/vagy ivóvíz szállító és/vagy elosztó nyomóvezeték építési és/vagy felújítási munka; - összesen 0 m3/nap tisztítási kapacitású szennyvíztisztító telep építése és/vagy bővítése és/vagy technológiai fejlesztése és/vagy rekonstrukciója; - összesen 84 m3/óra tisztítási kapacitású víztisztító mű építése és/vagy bővítése és/vagy technológiai fejlesztése és/vagy rekonstrukció. "Víziközmű” alatt Ajánlatkérő a 2011. évi CCIX. törvény 2. § 20. és 21. pontja, "vízgazdálkodási létesítmény" alatt az 1995. évi LVII. törvény 1. melléklet 22. sora szerinti fogalmat kell érteni a vízgazdálkodási feladatokkal összefüggő alapadatokról szóló 178/1998. (XI. 6.) Korm. rendelet 2. § b) pontjában foglaltakkal összhangban, figyelemmel a víziközmű szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény rendelkezésinek értelmezésére is. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy az itt megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, az építési beruházások pontos száma ajánlatkérő mindenkori tevékenységétől, igényeitől, illetve a közbeszerzésekre vonatkozó jogszabályok előírásaitól függ. A keretmegállapodás alapján a feladatok ellátása várhatóan folyamatosan és időben párhuzamosan történik, azaz a keretösszeg és a teljes mennyiség megegyezik az egy időben teljesítendő külön szerződések várható nagyságrendjével. A részletes műszaki leírást a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.; Keretmegállapodás víziközmű projektekhez kapcsolódó FIDIC mérnöki és műszaki ellenőri feladatok ellátására a Tisza Észak-Alföldi vízgyűjtő területén. A FIDIC mérnök feladatait a FIDIC által kiadott Üzemek, telepek és tervezés-építési projektek Szerződéses Feltételeiben (FIDIC Sárga könyv, második átdolgozott magyar nyelvű kiadás 2011. szeptember) foglaltak szerint szükséges ellátni, a keretmegállapodás alapján indított versenyújranyitások alapján kötött egyedi szerződések keretében. A műszaki ellenőri feladatokat a mindenkor hatályos vonatkozó jogszabályok (1997. évi LXXVIII. tv., 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet, 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet) szerint kell ellátni. A keretmegállapodás keretösszege: nettó 930 000 000,- Ft. Az építési beruházások várható mennyisége, melyre a szolgáltatás vonatkozik, azzal, hogy a keretmegállapodás alapján indított versenyújranyitások során a műszaki paraméterek és mennyiségek ezektől a ténylegesen felmerülő ajánlatkérői igények függvényében eltérhetnek (víziközmű hálózat kivitelezési és rekonstrukciós feladatok): - összesen 146 334 fm szennyvízelvezető gravitációs gerincvezeték és/vagy szennyvízelvezető és/vagy ivóvíz szállító és/vagy elosztó nyomóvezeték építési és/vagy felújítási munka; - összesen 0 m3/nap tisztítási kapacitású szennyvíztisztító telep építése és/vagy bővítése és/vagy technológiai fejlesztése és/vagy rekonstrukciója; - összesen 90 m3/óra tisztítási kapacitású víztisztító mű építése és/vagy bővítése és/vagy technológiai fejlesztése és/vagy rekonstrukció. "Víziközmű” alatt Ajánlatkérő a 2011. évi CCIX. törvény 2. § 20. és 21. pontja, "vízgazdálkodási létesítmény" alatt az 1995. évi LVII. törvény 1. melléklet 22. sora szerinti fogalmat kell érteni a vízgazdálkodási feladatokkal összefüggő alapadatokról szóló 178/1998. (XI. 6.) Korm. rendelet 2. § b) pontjában foglaltakkal összhangban, figyelemmel a víziközmű szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény rendelkezésinek értelmezésére is. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy az itt megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, az építési beruházások pontos száma ajánlatkérő mindenkori tevékenységétől, igényeitől, illetve a közbeszerzésekre vonatkozó jogszabályok előírásaitól függ. A keretmegállapodás alapján a feladatok ellátása várhatóan folyamatosan és időben párhuzamosan történik, azaz a keretösszeg és a teljes mennyiség megegyezik az egy időben teljesítendő külön szerződések várható nagyságrendjével. A részletes műszaki leírást a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.; Keretmegállapodás víziközmű projektekhez kapcsolódó FIDIC mérnöki és műszaki ellenőri feladatok ellátására a Körös vidéki vízgyűjtő területén. A FIDIC mérnök feladatait a FIDIC által kiadott Üzemek, telepek és tervezés-építési projektek Szerződéses Feltételeiben (FIDIC Sárga könyv, második átdolgozott magyar nyelvű kiadás 2011. szeptember) foglaltak szerint szükséges ellátni, a keretmegállapodás alapján indított versenyújranyitások alapján kötött egyedi szerződések keretében. A műszaki ellenőri feladatokat a mindenkor hatályos vonatkozó jogszabályok (1997. évi LXXVIII. tv., 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet, 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet) szerint kell ellátni. A keretmegállapodás keretösszege: nettó 570 000 000,- Ft. Az építési beruházások várható mennyisége, melyre a szolgáltatás vonatkozik, azzal, hogy a keretmegállapodás alapján indított versenyújranyitások során a műszaki paraméterek és mennyiségek ezektől a ténylegesen felmerülő ajánlatkérői igények függvényében eltérhetnek (víziközmű hálózat kivitelezési és rekonstrukciós feladatok): - összesen 58 652 fm szennyvízelvezető gravitációs gerincvezeték és/vagy szennyvízelvezető és/vagy ivóvíz szállító és/vagy elosztó nyomóvezeték építési és/vagy felújítási munka; - összesen 15 418 m3/nap tisztítási kapacitású szennyvíztisztító telep építése és/vagy bővítése és/vagy technológiai fejlesztése és/vagy rekonstrukciója; - összesen 0 m3/óra tisztítási kapacitású víztisztító mű építése és/vagy bővítése és/vagy technológiai fejlesztése és/vagy rekonstrukció. "Víziközmű” alatt Ajánlatkérő a 2011. évi CCIX. törvény 2. § 20. és 21. pontja, "vízgazdálkodási létesítmény" alatt az 1995. évi LVII. törvény 1. melléklet 22. sora szerinti fogalmat kell érteni a vízgazdálkodási feladatokkal összefüggő alapadatokról szóló 178/1998. (XI. 6.) Korm. rendelet 2. § b) pontjában foglaltakkal összhangban, figyelemmel a víziközmű szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény rendelkezésinek értelmezésére is. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy az itt megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, az építési beruházások pontos száma ajánlatkérő mindenkori tevékenységétől, igényeitől, illetve a közbeszerzésekre vonatkozó jogszabályok előírásaitól függ. A keretmegállapodás alapján a feladatok ellátása várhatóan folyamatosan és időben párhuzamosan történik, azaz a keretösszeg és a teljes mennyiség megegyezik az egy időben teljesítendő külön szerződések várható nagyságrendjével. A részletes műszaki leírást a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Official source
Source: TED - Tenders Electronic Daily (Publications Office of the EU)
of the awards went to the three most frequent winners
11%
of its calls state an estimated value
36%
Based on 57 awards with a named winner over the last 3 years. Counted by award, not by value, because lot and framework amounts are not comparable.
Concentrated means the three most frequent winners took 65% or more of the awards; many suppliers, under 35% with at least ten different winners.
Competition
tenders per lot on average (open and restricted procedures)
4.5
of those lots received a single tender
1%
of the awards went to companies based in another country
0%
As the official award notices state them, over the last 3 years. Tenders per lot count open and restricted procedures only: in a negotiated procedure or a direct award a single tender is the procedure itself. The country is the one the notice gives for the winner.
20236
202414
202516
202640
One dot per award, on the day it was signed, sized by its value. A ring is an award with no published value.
of the awards went to the three most frequent winners
10%
buyers awarded contracts here
84
Based on 259 awards with a named winner over the last 3 years. Counted by award, not by value, because lot and framework amounts are not comparable.
Concentrated means the three most frequent winners took 65% or more of the awards; many suppliers, under 35% with at least ten different winners.
Competition
tenders per lot on average (open and restricted procedures)
4.2
of those lots received a single tender
18%
of the awards went to companies based in another country
3%
of the tenders came from another country
1%
As the official award notices state them, over the last 3 years. Tenders per lot count open and restricted procedures only: in a negotiated procedure or a direct award a single tender is the procedure itself. The country is the one the notice gives for the winner.