Az ajánlatkérő ivóvízszivattyúk beszerzésére 2024/S 182-561216 (EKR001580622024) azonosítószámú részvételi felhívással részvételi szakaszt indított, amelynek eredményeként létrehozott DBR keretében a Kbt. 107. § (7) bekezdése alapján az alábbi beszerzési igény megvalósítása érdekében közbeszerzési eljárást indít. Vevő, mint közszolgáltató ajánlatkérő közbeszerzési eljárást folytat le, amelynek tárgya „Ivóvízszivattyúk beszerzése az Soproni Vízmű Zrt. részére”. A részleteket a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
A szerződés tárgya: ivóvízszivattyú beszerzése. A szerződés keretösszege 7.000.000,- Ft + ÁFA, azaz hétmillió forint + ÁFA, Vevő a keretösszegből 5.900.000,- Ft +ÁFA-ra, azaz ötmillió-kilencszázezer forint + ÁFA-ra vállal lehívási kötelezettséget. Az Eladó a Termékek Szerződés 4.7. pontja szerinti átadását az egyedi megrendelés megküldésétől számított 90 naptári napon belül, de legkésőbb 2025.11.30-ig köteles teljesíteni. Csak új (még nem használt/első üzembe helyezésű) eszközök ajánlhatók meg. Nyertes Ajánlattevő feladatát képezi az általa vállalt jótállási időszak alatt a jótállás körébe eső meghibásodás esetén a hibás eszköz telephelyről történő el- és visszaszállítása. Nyertes Ajánlattevőnek továbbá vállalnia kell, hogy a megjavított és működőképes eszközt vagy csereeszközt a hiba bejelentésének nyertes Ajánlattevő általi visszaigazolásától számított legkésőbb 30 munkanapon belül visszaszállítja Ajánlatkérő telephelyére. Ajánlatkérő a leszállított szivattyút maximum a leszállítást követő 6 hónapon belül beüzemeli, melynek megtörténtéről írásos beüzemelési jegyzőkönyvet készít. Ajánlattevő által vállalt jótállás az Ajánlatkérő általi beüzemelést követően indul. Amennyiben Ajánlatkérő a szállítást követő 6 hónapon belül nem üzemeli be a szivattyút, úgy a jótállás időtartama a leszállítást követő 6. hónapot követően kezdődik. A szivattyúkra vonatkozó követelmények: a részletes műszaki követelményeket és paramétereket, eltérési lehetőségeket a műszaki leírás és a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák. Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevő figyelmét, hogy az egyes műszaki adatlapok valóságtartalmát Ajánlatkérő a gyártó hivatalos adatai alapján ellenőrizheti, melynek keretében Ajánlattevőtől a gyártótól származó nyilatkozatot, dokumentumot is bekérhet. Amennyiben Ajánlattevő a táblázatban megadott igénytől eltérő, paraméterű terméket ajánl meg, úgy akkor tekinti Ajánlatkérő megfelelőnek a terméket, amennyiben annak műszaki paraméterei megfelelnek a műszaki leírásban és a közbeszerzési dokumentumokban részletezett követelményeknek. Ajánlatkérő fenntartja magának a jogot, hogy a megrendelés teljesítését követő 15 napon belül a megajánlott üzemi paraméterek valódiságával kapcsolatos kétség felmerülése esetén tetszőlegesen kiválasztott szivattyúkon, független szervezetnél, jegyzőkönyvezett próbapadi bemérést hajtson végre. Amennyiben nem egyeznek a megadott paraméterekkel a bemért adatok, abban az esetben Ajánlatkérő eláll a vásárlás jogától és visszaküldi a leszállított szivattyúkat a vállalkozó telephelyére (költségek a vállalkozót terhelik). Részletesen a műszaki leírás és a szerződéstervezet szerint. Amennyiben a közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki leírás gyártmány és típus-megjelöléseket is tartalmaz, az Ajánlatkérő az adott gyártmánnyal és típussal egyenértékű ajánlatot is elfogad a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (3)-(6) bekezdése szerint. Az egyenértékűség bizonyítása Ajánlattevőt terheli.; A szerződés tárgya: ivóvízszivattyú beszerzése. A szerződés keretösszege 13.000.000,- Ft + ÁFA, azaz tizenhárommillió forint + ÁFA, Vevő a keretösszegből 11.100.000,- Ft +ÁFA-ra, azaz tizenegymillió-százezer forint + ÁFA-ra vállal lehívási kötelezettséget. Az Eladó a Termékek Szerződés 4.7. pontja szerinti átadását az egyedi megrendelés megküldésétől számított 90 naptári napon belül, de legkésőbb 2025.11.30-ig köteles teljesíteni. Csak új (még nem használt/első üzembe helyezésű) eszközök ajánlhatók meg. Nyertes Ajánlattevő feladatát képezi az általa vállalt jótállási időszak alatt a jótállás körébe eső meghibásodás esetén a hibás eszköz telephelyről történő el- és visszaszállítása. Nyertes Ajánlattevőnek továbbá vállalnia kell, hogy a megjavított és működőképes eszközt vagy csereeszközt a hiba bejelentésének nyertes Ajánlattevő általi visszaigazolásától számított legkésőbb 30 munkanapon belül visszaszállítja Ajánlatkérő telephelyére. Ajánlatkérő a leszállított szivattyút maximum a leszállítást követő 6 hónapon belül beüzemeli, melynek megtörténtéről írásos beüzemelési jegyzőkönyvet készít. Ajánlattevő által vállalt jótállás az Ajánlatkérő általi beüzemelést követően indul. Amennyiben Ajánlatkérő a szállítást követő 6 hónapon belül nem üzemeli be a szivattyút, úgy a jótállás időtartama a leszállítást követő 6. hónapot követően kezdődik. A szivattyúkra vonatkozó követelmények: a részletes műszaki követelményeket és paramétereket, eltérési lehetőségeket a műszaki leírás és a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák. Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevő figyelmét, hogy az egyes műszaki adatlapok valóságtartalmát Ajánlatkérő a gyártó hivatalos adatai alapján ellenőrizheti, melynek keretében Ajánlattevőtől a gyártótól származó nyilatkozatot, dokumentumot is bekérhet. Amennyiben Ajánlattevő a táblázatban megadott igénytől eltérő, paraméterű terméket ajánl meg, úgy akkor tekinti Ajánlatkérő megfelelőnek a terméket, amennyiben annak műszaki paraméterei megfelelnek a műszaki leírásban és a közbeszerzési dokumentumokban részletezett követelményeknek. Ajánlatkérő fenntartja magának a jogot, hogy a megrendelés teljesítését követő 15 napon belül a megajánlott üzemi paraméterek valódiságával kapcsolatos kétség felmerülése esetén tetszőlegesen kiválasztott szivattyúkon, független szervezetnél, jegyzőkönyvezett próbapadi bemérést hajtson végre. Amennyiben nem egyeznek a megadott paraméterekkel a bemért adatok, abban az esetben Ajánlatkérő eláll a vásárlás jogától és visszaküldi a leszállított szivattyúkat a vállalkozó telephelyére (költségek a vállalkozót terhelik). Részletesen a műszaki leírás és a szerződéstervezet szerint. Amennyiben a közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki leírás gyártmány és típus-megjelöléseket is tartalmaz, az Ajánlatkérő az adott gyártmánnyal és típussal egyenértékű ajánlatot is elfogad a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (3)-(6) bekezdése szerint. Az egyenértékűség bizonyítása Ajánlattevőt terheli.
Amtliche Quelle
Quelle: TED - Tenders Electronic Daily (Publications Office of the EU)
Prüfen Sie alle Angaben stets in der amtlichen Bekanntmachung.
Der Auftraggeber hat in dieser Branche zu wenige eigene Zuschläge, deshalb steht hier die Spanne der letzten 211 Zuschläge für Industriemaschinen (Ungarn).
331 €9,9 Mio. €
Dieser Zuschlag
54.174 €
Median der Zuschlaege
73.032 €
Mittlere Hälfte der früheren Zuschläge
21.202 € bis 311.366 €
Der Zuschlag liegt in der üblichen Spanne.
Auftragswerte wie von den amtlichen Quellen veroeffentlicht. Als Orientierung zu verstehen, nicht als Regel: Umfang, Lose und Laufzeit unterscheiden sich.
der Zuschläge gingen an die drei häufigsten Gewinner
17%
Auftraggeber vergaben hier Aufträge
60
Auf Grundlage von 202 Zuschlägen mit benanntem Gewinner aus den letzten 3 Jahren. Gezählt nach Zuschlägen, nicht nach Wert, weil Los- und Rahmenvertragsbeträge nicht vergleichbar sind.
Konzentriert heißt: Die drei häufigsten Gewinner erhielten 65% der Zuschläge oder mehr; viele Anbieter: unter 35% bei mindestens zehn verschiedenen Gewinnern.
Wettbewerb
Angebote je Los im Durchschnitt (offene und nicht offene Verfahren)
2,4
dieser Lose erhielten ein einziges Angebot
23%
der Zuschläge gingen an Unternehmen mit Sitz in einem anderen Land
3%
der Angebote kamen aus einem anderen Land
1%
So, wie die amtlichen Bekanntmachungen sie angeben, über die letzten 3 Jahre. Angebote je Los zählen nur offene und nicht offene Verfahren: Im Verhandlungsverfahren oder bei einer Direktvergabe ist ein einziges Angebot das Verfahren selbst. Das Land ist das, das die Bekanntmachung für den Gewinner nennt.