Kis és nagyfogyasztói csatlakozó berendezések létesítése, valamint az MVM Démász Áramhálózati Kft. kezelésében lévő mérőhelyeken és csatlakozókon végzett munkálatok ellátása a II.2.4) pontban, és a közbeszerzési dokumentumokban részletezettek szerint. A közbeszerzés az alábbi részekből áll: 1. rész: Szegedi Üzemegység 2. rész: Hódmezővásárhelyi Üzemegység 3. rész: Kecskeméti Üzemegység 4. rész: Ceglédi Üzemegység 5. rész: Bajai Üzemegység 6. rész: Kiskunhalasi Üzemegység 7. rész: Békéscsabai Üzemegység 8. rész: Orosházi Üzemegység
Az MVM Démász Áramhálózati Kft. Hódmezővásárhelyi Üzemegységének területére csatlakozó szerelő partnerek kiválasztása 8 hónapra keretszerződés keretében. A közbeszerzés tárgya a Hódmezővásárhelyi Üzemegység vonatkozásában kis- és nagyfogyasztói csatlakozó berendezések létesítése, valamint az MVM Démász Áramhálózati Kft. kezelésében lévő mérőhelyeken és csatlakozókon végzett munkálatok ellátása. Keretösszeg: 6 965 206 Ft, amely keretösszeg lehívására ajánlatkérő kötelezettséget vállal. Ajánlatkérő további +30 % opciós összeget határoz meg, melyre nem vállal lehívási kötelezettséget. Az opciós összeg lehívására és teljesítésére a keretösszeg lehívására és teljesítésére vonatkozó feltételek irányadóak. Az ajánlatkérő legfeljebb a keretösszeg mértékéig megrendelések kibocsátására, és a teljesített megrendelések tartalmához igazodóan nyertes ajánlattevő jelen eljárásban benyújtott ajánlatában megajánlott egységárakból képzett, konkrét díjának megfizetésére köteles (opció lehívása esetén, a lehívott opciós mennyiség erejéig). A beszerzés az alábbi tervezett munkatípusokat és várható becsült mennyiségeket foglalja magában: „A” munkatípus: Becsült mennyiség: 8 „B” munkatípus: Becsült mennyiség: 18 „C” munkatípus: Becsült mennyiség: 2 „D” munkatípus: Becsült mennyiség: 2 „F” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „G” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „H” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „I” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „J” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „K” munkatípus: Becsült mennyiség: 7 Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a fentiekben megadott becsült mennyiségek (a munkatípusok vonatkozásában) tájékoztató jellegűek, arra lehívási kötelezettséget nem vállal, és attól Ajánlatkérő a keretszerződés teljesítése során eltérhet. A részletes műszaki leírást a Műszaki specifikáció tartalmazza.; Az MVM Démász Áramhálózati Kft. Hódmezővásárhelyi Üzemegységének területére csatlakozó szerelő partnerek kiválasztása 8 hónapra keretszerződés keretében. A közbeszerzés tárgya a Hódmezővásárhelyi Üzemegység vonatkozásában kis- és nagyfogyasztói csatlakozó berendezések létesítése, valamint az MVM Démász Áramhálózati Kft. kezelésében lévő mérőhelyeken és csatlakozókon végzett munkálatok ellátása. Keretösszeg: 8 915 243 Ft, amely keretösszeg lehívására ajánlatkérő kötelezettséget vállal. Ajánlatkérő további +30% opciós összeget határoz meg, melyre nem vállal lehívási kötelezettséget. Az opciós összeg lehívására és teljesítésére az alap keretösszeg lehívására és teljesítésére vonatkozó feltételek irányadóak. Az ajánlatkérő legfeljebb az alap keretösszeg mértékéig megrendelések kibocsátására, és a teljesített megrendelések tartalmához igazodóan nyertes ajánlattevő jelen eljárásban benyújtott ajánlatában megajánlott egységárakból képzett, konkrét díjának megfizetésére, köteles(opció lehívása esetén, a lehívott opciós mennyiség erejéig). A beszerzés az alábbi tervezett munkatípusokat és várható mennyiségeket foglalja magában: „A” munkatípus: Becsült mennyiség: 8 „B” munkatípus: Becsült mennyiség: 9 „C” munkatípus: Becsült mennyiség: 23 „D” munkatípus: Becsült mennyiség: 3 „F” munkatípus: Becsült mennyiség: 3 „G” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „H” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „I” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „J” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „K” munkatípus: Becsült mennyiség: 9 Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a fentiekben megadott becsült mennyiségek (a munkatípusok vonatkozásában) tájékoztató jellegűek, arra lehívási kötelezettséget nem vállal, és attól Ajánlatkérő a keretszerződés teljesítése során eltérhet. A részletes műszaki leírást a Műszaki specifikáció tartalmazza.; Az MVM Démász Áramhálózati Kft. Hódmezővásárhelyi Üzemegységének területére csatlakozó szerelő partnerek kiválasztása 8 hónapra keretszerződés keretében. A közbeszerzés tárgya a Hódmezővásárhelyi Üzemegység vonatkozásában kis- és nagyfogyasztói csatlakozó berendezések létesítése, valamint az MVM Démász Áramhálózati Kft. kezelésében lévő mérőhelyeken és csatlakozókon végzett munkálatok ellátása. Keretösszeg: 14 971 414 Ft, amely keretösszeg lehívására ajánlatkérő kötelezettséget vállal. Ajánlatkérő további +30% opciós összeget határoz meg, melyre nem vállal lehívási kötelezettséget. Ajánlatkérő nem köteles a teljes opciós összeg lehívására. Az opciós összeg lehívására és teljesítésére az alap keretösszeg lehívására és teljesítésére vonatkozó feltételek irányadóak. Az ajánlatkérő legfeljebb az alap keretösszeg mértékéig megrendelések kibocsátására, és a teljesített megrendelések tartalmához igazodóan nyertes ajánlattevő jelen eljárásban benyújtott ajánlatában megajánlott egységárakból képzett, konkrét díjának megfizetésére köteles. A keretszerződés az alap keretösszeg kimerülésével, opció lehívása esetén a lehívott opcióval növelt keretösszeg kimerülésével, vagy jelen felhívás II.4.7 pontja szerinti határozott idő leteltével megszűnik , attól függően, hogy melyik körülmény következik be előbb. A beszerzés az alábbi tervezett munkatípusokat és várható mennyiségeket foglalja magában: „A” munkatípus: Becsült mennyiség: 16 „B” munkatípus: Becsült mennyiség: 40 „C” munkatípus: Becsült mennyiség: 4 „D” munkatípus: Becsült mennyiség: 4 „F” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „G” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „H” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „I” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „J” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „K” munkatípus: Becsült mennyiség: 16 Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a fentiekben megadott becsült mennyiségek (a munkatípusok vonatkozásában) tájékoztató jellegűek, arra lehívási kötelezettséget nem vállal, és attól Ajánlatkérő a keretszerződés teljesítése során eltérhet. A részletes műszaki leírást a Műszaki specifikáció tartalmazza.; Az MVM Démász Áramhálózati Kft. Hódmezővásárhelyi Üzemegységének területére csatlakozó szerelő partnerek kiválasztása 8 hónapra keretszerződés keretében. A közbeszerzés tárgya a Hódmezővásárhelyi Üzemegység vonatkozásában kis- és nagyfogyasztói csatlakozó berendezések létesítése, valamint az MVM Démász Áramhálózati Kft. kezelésében lévő mérőhelyeken és csatlakozókon végzett munkálatok ellátása. Keretösszeg: 43 954 460 Ft, amely keretösszeg lehívására ajánlatkérő kötelezettséget vállal. Ajánlatkérő további +30% opciós összeget határoz meg, melyre nem vállal lehívási kötelezettséget. Ajánlatkérő nem köteles a teljes opciós összeg lehívására. Az opciós összeg lehívására és teljesítésére az alap keretösszeg lehívására és teljesítésére vonatkozó feltételek irányadóak. Az ajánlatkérő legfeljebb az alap keretösszeg mértékéig - megrendelések kibocsátására, és a teljesített megrendelések tartalmához igazodóan nyertes ajánlattevő jelen eljárásban benyújtott ajánlatában megajánlott egységárakból képzett, konkrét díjának megfizetésére, köteles. A keretszerződés az alap keretösszeg kimerülésével, opció lehívása esetén a lehívott opcióval növelt keretösszeg kimerülésével, vagy jelen felhívás II.5.7 pontja szerinti határozott idő leteltével megszűnik, attól függően, hogy melyik körülmény következik be előbb. A beszerzés az alábbi tervezett munkatípusokat és várható mennyiségeket foglalja magában: „A” munkatípus: Becsült mennyiség: 45 „B” munkatípus: Becsült mennyiség: 118 „C” munkatípus: Becsült mennyiség: 14 „D” munkatípus: Becsült mennyiség: 12 „F” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „G” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „H” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „I” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „J” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „K” munkatípus: Becsült mennyiség: 47 Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a fentiekben megadott becsült mennyiségek (a munkatípusok vonatkozásában) tájékoztató jellegűek, arra lehívási kötelezettséget nem vállal, és attól Ajánlatkérő a keretszerződés teljesítése során eltérhet. A részletes műszaki leírást a Műszaki specifikáció tartalmazza.; Az MVM Démász Áramhálózati Kft. Kecskeméti Üzemegységének területére csatlakozó szerelő partnerek kiválasztása 8 hónapra keretszerződés keretében. A közbeszerzés tárgya a Kecskeméti Üzemegység vonatkozásában kis- és nagyfogyasztói csatlakozó berendezések létesítése, valamint az MVM Démász Áramhálózati Kft. kezelésében lévő mérőhelyeken és csatlakozókon végzett munkálatok ellátása. Keretösszeg: 6 927 855 Ft, amely keretösszeg lehívására ajánlatkérő kötelezettséget vállal. Ajánlatkérő további +30 % opciós összeget határoz meg, melyre nem vállal lehívási kötelezettséget. Az opciós összeg lehívására és teljesítésére a keretösszeg lehívására és teljesítésére vonatkozó feltételek irányadóak. Az ajánlatkérő legfeljebb a keretösszeg mértékéig megrendelések kibocsátására, és a teljesített megrendelések tartalmához igazodóan nyertes ajánlattevő jelen eljárásban benyújtott ajánlatában megajánlott egységárakból képzett, konkrét díjának megfizetésére köteles (opció lehívása esetén, a lehívott opciós mennyiség erejéig). A beszerzés az alábbi tervezett munkatípusokat és várható becsült mennyiségeket foglalja magában: „A” munkatípus: Becsült mennyiség: 8 „B” munkatípus: Becsült mennyiség: 19 „C” munkatípus: Becsült mennyiség: 2 „D” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „F” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „G” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „H” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „I” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „J” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „K” munkatípus: Becsült mennyiség: 7 Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a fentiekben megadott becsült mennyiségek (a munkatípusok vonatkozásában) tájékoztató jellegűek, arra lehívási kötelezettséget nem vállal, és attól Ajánlatkérő a keretszerződés teljesítése során eltérhet. A részletes műszaki leírást a Műszaki specifikáció tartalmazza.; Az MVM Démász Áramhálózati Kft. Kecskeméti Üzemegységének területére csatlakozó szerelő partnerek kiválasztása 8 hónapra keretszerződés keretében. A közbeszerzés tárgya a Kecskeméti Üzemegység vonatkozásában kis- és nagyfogyasztói csatlakozó berendezések létesítése, valamint az MVM Démász Áramhálózati Kft. kezelésében lévő mérőhelyeken és csatlakozókon végzett munkálatok ellátása. Keretösszeg: 14 971 414 Ft, amely keretösszeg lehívására ajánlatkérő kötelezettséget vállal. Ajánlatkérő további +30% opciós összeget határoz meg, melyre nem vállal lehívási kötelezettséget. Az opciós összeg lehívására és teljesítésére az alap keretösszeg lehívására és teljesítésére vonatkozó feltételek irányadóak. Az ajánlatkérő legfeljebb az alap keretösszeg mértékéig megrendelések kibocsátására, és a teljesített megrendelések tartalmához igazodóan nyertes ajánlattevő jelen eljárásban benyújtott ajánlatában megajánlott egységárakból képzett, konkrét díjának megfizetésére, köteles(opció lehívása esetén, a lehívott opciós mennyiség erejéig). A beszerzés az alábbi tervezett munkatípusokat és várható mennyiségeket foglalja magában: „A” munkatípus: Becsült mennyiség: 16 „B” munkatípus: Becsült mennyiség: 40 „C” munkatípus: Becsült mennyiség: 4 „D” munkatípus: Becsült mennyiség: 4 „F” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „G” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „H” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „I” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „J” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „K” munkatípus: Becsült mennyiség: 16 Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a fentiekben megadott becsült mennyiségek (a munkatípusok vonatkozásában) tájékoztató jellegűek, arra lehívási kötelezettséget nem vállal, és attól Ajánlatkérő a keretszerződés teljesítése során eltérhet. A részletes műszaki leírást a Műszaki specifikáció tartalmazza.; Az MVM Démász Áramhálózati Kft. Kecskeméti Üzemegységének területére csatlakozó szerelő partnerek kiválasztása 8 hónapra keretszerződés keretében. A közbeszerzés tárgya a Kecskeméti Üzemegység vonatkozásában kis- és nagyfogyasztói csatlakozó berendezések létesítése, valamint az MVM Démász Áramhálózati Kft. kezelésében lévő mérőhelyeken és csatlakozókon végzett munkálatok ellátása. Keretösszeg: 28 997 062 Ft, amely keretösszeg lehívására ajánlatkérő kötelezettséget vállal. Ajánlatkérő további +30% opciós összeget határoz meg, melyre nem vállal lehívási kötelezettséget. Ajánlatkérő nem köteles a teljes opciós összeg lehívására. Az opciós összeg lehívására és teljesítésére az alap keretösszeg lehívására és teljesítésére vonatkozó feltételek irányadóak. Az ajánlatkérő legfeljebb az alap keretösszeg mértékéig megrendelések kibocsátására, és a teljesített megrendelések tartalmához igazodóan nyertes ajánlattevő jelen eljárásban benyújtott ajánlatában megajánlott egységárakból képzett, konkrét díjának megfizetésére köteles. A keretszerződés az alap keretösszeg kimerülésével, opció lehívása esetén a lehívott opcióval növelt keretösszeg kimerülésével, vagy jelen felhívás II.4.7 pontja szerinti határozott idő leteltével megszűnik , attól függően, hogy melyik körülmény következik be előbb. A beszerzés az alábbi tervezett munkatípusokat és várható mennyiségeket foglalja magában: „A” munkatípus: Becsült mennyiség: 29 „B” munkatípus: Becsült mennyiség: 78 „C” munkatípus: Becsült mennyiség: 9 „D” munkatípus: Becsült mennyiség: 8 „F” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „G” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „H” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „I” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „J” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „K” munkatípus: Becsült mennyiség: 31 Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a fentiekben megadott becsült mennyiségek (a munkatípusok vonatkozásában) tájékoztató jellegűek, arra lehívási kötelezettséget nem vállal, és attól Ajánlatkérő a keretszerződés teljesítése során eltérhet. A részletes műszaki leírást a Műszaki specifikáció tartalmazza.; Az MVM Démász Áramhálózati Kft. Kecskeméti Üzemegységének területére csatlakozó szerelő partnerek kiválasztása 8 hónapra keretszerződés keretében. A közbeszerzés tárgya a Kecskeméti Üzemegység vonatkozásában kis- és nagyfogyasztói csatlakozó berendezések létesítése, valamint az MVM Démász Áramhálózati Kft. kezelésében lévő mérőhelyeken és csatlakozókon végzett munkálatok ellátása. Keretösszeg: 39 952 226 Ft, amely keretösszeg lehívására ajánlatkérő kötelezettséget vállal. Ajánlatkérő további +30% opciós összeget határoz meg, melyre nem vállal lehívási kötelezettséget. Ajánlatkérő nem köteles a teljes opciós összeg lehívására. Az opciós összeg lehívására és teljesítésére az alap keretösszeg lehívására és teljesítésére vonatkozó feltételek irányadóak. Az ajánlatkérő legfeljebb az alap keretösszeg mértékéig - megrendelések kibocsátására, és a teljesített megrendelések tartalmához igazodóan nyertes ajánlattevő jelen eljárásban benyújtott ajánlatában megajánlott egységárakból képzett, konkrét díjának megfizetésére, köteles. A keretszerződés az alap keretösszeg kimerülésével, opció lehívása esetén a lehívott opcióval növelt keretösszeg kimerülésével, vagy jelen felhívás II.5.7 pontja szerinti határozott idő leteltével megszűnik, attól függően, hogy melyik körülmény következik be előbb. A beszerzés az alábbi tervezett munkatípusokat és várható mennyiségeket foglalja magában: „A” munkatípus: Becsült mennyiség: 40 „B” munkatípus: Becsült mennyiség: 108 „C” munkatípus: Becsült mennyiség: 12 „D” munkatípus: Becsült mennyiség: 12 „F” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „G” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „H” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „I” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „J” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „K” munkatípus: Becsült mennyiség: 42 Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a fentiekben megadott becsült mennyiségek (a munkatípusok vonatkozásában) tájékoztató jellegűek, arra lehívási kötelezettséget nem vállal, és attól Ajánlatkérő a keretszerződés teljesítése során eltérhet. A részletes műszaki leírást a Műszaki specifikáció tartalmazza.; Az MVM Démász Áramhálózati Kft. Kecskeméti Üzemegységének területére csatlakozó szerelő partnerek kiválasztása 8 hónapra keretszerződés keretében. A közbeszerzés tárgya a Kecskeméti Üzemegység vonatkozásában kis- és nagyfogyasztói csatlakozó berendezések létesítése, valamint az MVM Démász Áramhálózati Kft. kezelésében lévő mérőhelyeken és csatlakozókon végzett munkálatok ellátása. Keretösszeg: 39 952 226 Ft, amely keretösszeg lehívására ajánlatkérő kötelezettséget vállal. Ajánlatkérő további 30% opciós összeget határoz meg, melyre nem vállal lehívási kötelezettséget. Ajánlatkérő nem köteles a teljes opciós összeg lehívására. Az opciós összeg lehívására és teljesítésére az alap keretösszeg lehívására és teljesítésére vonatkozó feltételek irányadóak. Az ajánlatkérő legfeljebb az alap keretösszeg mértékéig - megrendelések kibocsátására, és a teljesített megrendelések tartalmához igazodóan nyertes ajánlattevő jelen eljárásban benyújtott ajánlatában megajánlott egységárakból képzett, konkrét díjának megfizetésére, köteles. A keretszerződés az alap keretösszeg kimerülésével, opció lehívása esetén a lehívott opcióval növelt keretösszeg kimerülésével, vagy jelen felhívás II.6.7 pontja szerinti határozott idő leteltével megszűnik, attól függően, hogy melyik körülmény következik be előbb. A beszerzés az alábbi tervezett munkatípusokat és várható mennyiségeket foglalja magában: „A” munkatípus: Becsült mennyiség: 40 „B” munkatípus: Becsült mennyiség: 108 „C” munkatípus: Becsült mennyiség: 12 „D” munkatípus: Becsült mennyiség: 12 „F” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „G” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „H” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „I” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „J” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „K” munkatípus: Becsült mennyiség: 42 Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a fentiekben megadott becsült mennyiségek (a munkatípusok vonatkozásában) tájékoztató jellegűek, arra lehívási kötelezettséget nem vállal, és attól Ajánlatkérő a keretszerződés teljesítése során eltérhet. A részletes műszaki leírást a Műszaki specifikáció tartalmazza.; Az MVM Démász Áramhálózati Kft. Kecskeméti Üzemegységének területére csatlakozó szerelő partnerek kiválasztása 8 hónapra keretszerződés keretében. A közbeszerzés tárgya a Kecskeméti Üzemegység vonatkozásában kis- és nagyfogyasztói csatlakozó berendezések létesítése, valamint az MVM Démász Áramhálózati Kft. kezelésében lévő mérőhelyeken és csatlakozókon végzett munkálatok ellátása. Keretösszeg: 52 997 193 Ft, amely keretösszeg lehívására ajánlatkérő kötelezettséget vállal. Ajánlatkérő további +30% opciós összeget határoz meg, melyre nem vállal lehívási kötelezettséget. Ajánlatkérő nem köteles a teljes opciós összeg lehívására. Az opciós összeg lehívására és teljesítésére az alap keretösszeg lehívására és teljesítésére vonatkozó feltételek irányadóak. Az ajánlatkérő legfeljebb az alap keretösszeg mértékéig - megrendelések kibocsátására, és a teljesített megrendelések tartalmához igazodóan nyertes ajánlattevő jelen eljárásban benyújtott ajánlatában megajánlott egységárakból képzett, konkrét díjának megfizetésére, köteles. A keretszerződés az alap keretösszeg kimerülésével, opció lehívása esetén a lehívott opcióval növelt keretösszeg kimerülésével, vagy jelen felhívás II.5.7 pontja szerinti határozott idő leteltével megszűnik, attól függően, hogy melyik körülmény következik be előbb. A beszerzés az alábbi tervezett munkatípusokat és várható mennyiségeket foglalja magában: „A” munkatípus: Becsült mennyiség: 53 „B” munkatípus: Becsült mennyiség: 143 „C” munkatípus: Becsült mennyiség: 16 „D” munkatípus: Becsült mennyiség: 15 „F” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „G” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „H” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „I” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „J” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „K” munkatípus: Becsült mennyiség: 57 Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a fentiekben megadott becsült mennyiségek (a munkatípusok vonatkozásában) tájékoztató jellegűek, arra lehívási kötelezettséget nem vállal, és attól Ajánlatkérő a keretszerződés teljesítése során eltérhet. A részletes műszaki leírást a Műszaki specifikáció tartalmazza.; Az MVM Démász Áramhálózati Kft. Cegléd Üzemegységének területére csatlakozó szerelő partnerek kiválasztása 8 hónapra keretszerződés keretében. A közbeszerzés tárgya a Ceglédi Üzemegység vonatkozásában kis- és nagyfogyasztói csatlakozó berendezések létesítése, valamint az MVM Démász Áramhálózati Kft. kezelésében lévő mérőhelyeken és csatlakozókon végzett munkálatok ellátása. Keretösszeg: 6 947 094 Ft, amely keretösszeg lehívására ajánlatkérő kötelezettséget vállal. Ajánlatkérő további +30 % opciós összeget határoz meg, melyre nem vállal lehívási kötelezettséget. Az opciós összeg lehívására és teljesítésére a keretösszeg lehívására és teljesítésére vonatkozó feltételek irányadóak. Az ajánlatkérő legfeljebb a keretösszeg mértékéig megrendelések kibocsátására, és a teljesített megrendelések tartalmához igazodóan nyertes ajánlattevő jelen eljárásban benyújtott ajánlatában megajánlott egységárakból képzett, konkrét díjának megfizetésére köteles (opció lehívása esetén, a lehívott opciós mennyiség erejéig). A beszerzés az alábbi tervezett munkatípusokat és várható becsült mennyiségeket foglalja magában: „A” munkatípus: Becsült mennyiség: 6 „B” munkatípus: Becsült mennyiség: 19 „C” munkatípus: Becsült mennyiség: 2 „D” munkatípus: Becsült mennyiség: 2 „F” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „G” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „H” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „I” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „J” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „K” munkatípus: Becsült mennyiség: 7 Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a fentiekben megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, arra lehívási kötelezettséget nem vállal, és attól Ajánlatkérő a keretszerződés teljesítése során eltérhet. A részletes műszaki leírást a Műszaki specifikáció tartalmazza.; Az MVM Démász Áramhálózati Kft. Cegléd Üzemegységének területére csatlakozó szerelő partnerek kiválasztása 8 hónapra keretszerződés keretében. A közbeszerzés tárgya a Ceglédi Üzemegység vonatkozásában kis- és nagyfogyasztói csatlakozó berendezések létesítése, valamint az MVM Démász Áramhálózati Kft. kezelésében lévő mérőhelyeken és csatlakozókon végzett munkálatok ellátása. Keretösszeg: 6 947 094 Ft, amely keretösszeg lehívására ajánlatkérő kötelezettséget vállal. Ajánlatkérő további +30% opciós összeget határoz meg, melyre nem vállal lehívási kötelezettséget. Az opciós összeg lehívására és teljesítésére az alap keretösszeg lehívására és teljesítésére vonatkozó feltételek irányadóak. Az ajánlatkérő legfeljebb az alap keretösszeg mértékéig megrendelések kibocsátására, és a teljesített megrendelések tartalmához igazodóan nyertes ajánlattevő jelen eljárásban benyújtott ajánlatában megajánlott egységárakból képzett, konkrét díjának megfizetésére, köteles(opció lehívása esetén, a lehívott opciós mennyiség erejéig). A beszerzés az alábbi tervezett munkatípusokat és várható mennyiségeket foglalja magában: „A” munkatípus: Becsült mennyiség: 6 „B” munkatípus: Becsült mennyiség: 19 „C” munkatípus: Becsült mennyiség: 2 „D” munkatípus: Becsült mennyiség: 2 „F” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „G” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „H” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „I” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „J” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „K” munkatípus: Becsült mennyiség: 7 Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a fentiekben megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, arra lehívási kötelezettséget nem vállal, és attól Ajánlatkérő a keretszerződés teljesítése során eltérhet. A részletes műszaki leírást a Műszaki specifikáció tartalmazza.; Az MVM Démász Áramhálózati Kft. Cegléd Üzemegységének területére csatlakozó szerelő partnerek kiválasztása 8 hónapra keretszerződés keretében. A közbeszerzés tárgya a Ceglédi Üzemegység vonatkozásában kis- és nagyfogyasztói csatlakozó berendezések létesítése, valamint az MVM Démász Áramhálózati Kft. kezelésében lévő mérőhelyeken és csatlakozókon végzett munkálatok ellátása. Keretösszeg: 33 913 466 Ft, amely keretösszeg lehívására ajánlatkérő kötelezettséget vállal. Ajánlatkérő további +30% opciós összeget határoz meg, melyre nem vállal lehívási kötelezettséget. Ajánlatkérő nem köteles a teljes opciós összeg lehívására. Az opciós összeg lehívására és teljesítésére az alap keretösszeg lehívására és teljesítésére vonatkozó feltételek irányadóak. Az ajánlatkérő legfeljebb az alap keretösszeg mértékéig megrendelések kibocsátására, és a teljesített megrendelések tartalmához igazodóan nyertes ajánlattevő jelen eljárásban benyújtott ajánlatában megajánlott egységárakból képzett, konkrét díjának megfizetésére köteles. A keretszerződés az alap keretösszeg kimerülésével, opció lehívása esetén a lehívott opcióval növelt keretösszeg kimerülésével, vagy jelen felhívás II.4.7 pontja szerinti határozott idő leteltével megszűnik , attól függően, hogy melyik körülmény következik be előbb. A beszerzés az alábbi tervezett munkatípusokat és várható mennyiségeket foglalja magában: „A” munkatípus: Becsült mennyiség: 33 „B” munkatípus: Becsült mennyiség: 91 „C” munkatípus: Becsült mennyiség: 11 „D” munkatípus: Becsült mennyiség: 10 „F” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „G” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „H” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „I” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „J” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „K” munkatípus: Becsült mennyiség: 36 Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a fentiekben megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, arra lehívási kötelezettséget nem vállal, és attól Ajánlatkérő a keretszerződés teljesítése során eltérhet. A részletes műszaki leírást a Műszaki specifikáció tartalmazza.; Az MVM Démász Áramhálózati Kft. Cegléd Üzemegységének területére csatlakozó szerelő partnerek kiválasztása 8 hónapra keretszerződés keretében. A közbeszerzés tárgya a Ceglédi Üzemegység vonatkozásában kis- és nagyfogyasztói csatlakozó berendezések létesítése, valamint az MVM Démász Áramhálózati Kft. kezelésében lévő mérőhelyeken és csatlakozókon végzett munkálatok ellátása. Keretösszeg: 33 913 466 Ft, amely keretösszeg lehívására ajánlatkérő kötelezettséget vállal. Ajánlatkérő további +30% opciós összeget határoz meg, melyre nem vállal lehívási kötelezettséget. Ajánlatkérő nem köteles a teljes opciós összeg lehívására. Az opciós összeg lehívására és teljesítésére az alap keretösszeg lehívására és teljesítésére vonatkozó feltételek irányadóak. Az ajánlatkérő legfeljebb az alap keretösszeg mértékéig - megrendelések kibocsátására, és a teljesített megrendelések tartalmához igazodóan nyertes ajánlattevő jelen eljárásban benyújtott ajánlatában megajánlott egységárakból képzett, konkrét díjának megfizetésére, köteles. A keretszerződés az alap keretösszeg kimerülésével, opció lehívása esetén a lehívott opcióval növelt keretösszeg kimerülésével, vagy jelen felhívás II.5.7 pontja szerinti határozott idő leteltével megszűnik, attól függően, hogy melyik körülmény következik be előbb. A beszerzés az alábbi tervezett munkatípusokat és várható mennyiségeket foglalja magában: „A” munkatípus: Becsült mennyiség: 33 „B” munkatípus: Becsült mennyiség: 91 „C” munkatípus: Becsült mennyiség: 11 „D” munkatípus: Becsült mennyiség: 10 „F” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „G” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „H” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „I” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „J” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „K” munkatípus: Becsült mennyiség: 36 Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a fentiekben megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, arra lehívási kötelezettséget nem vállal, és attól Ajánlatkérő a keretszerződés teljesítése során eltérhet. A részletes műszaki leírást a Műszaki specifikáció tartalmazza.; Az MVM Démász Áramhálózati Kft. Cegléd Üzemegységének területére csatlakozó szerelő partnerek kiválasztása 8 hónapra keretszerződés keretében. A közbeszerzés tárgya a Ceglédi Üzemegység vonatkozásában kis- és nagyfogyasztói csatlakozó berendezések létesítése, valamint az MVM Démász Áramhálózati Kft. kezelésében lévő mérőhelyeken és csatlakozókon végzett munkálatok ellátása. Keretösszeg: 35 954 386 Ft, amely keretösszeg lehívására ajánlatkérő kötelezettséget vállal. Ajánlatkérő további 30% opciós összeget határoz meg, melyre nem vállal lehívási kötelezettséget. Ajánlatkérő nem köteles a teljes opciós összeg lehívására. Az opciós összeg lehívására és teljesítésére az alap keretösszeg lehívására és teljesítésére vonatkozó feltételek irányadóak. Az ajánlatkérő legfeljebb az alap keretösszeg mértékéig - megrendelések kibocsátására, és a teljesített megrendelések tartalmához igazodóan nyertes ajánlattevő jelen eljárásban benyújtott ajánlatában megajánlott egységárakból képzett, konkrét díjának megfizetésére, köteles. A keretszerződés az alap keretösszeg kimerülésével, opció lehívása esetén a lehívott opcióval növelt keretösszeg kimerülésével, vagy jelen felhívás II.6.7 pontja szerinti határozott idő leteltével megszűnik, attól függően, hogy melyik körülmény következik be előbb. A beszerzés az alábbi tervezett munkatípusokat és várható mennyiségeket foglalja magában: „A” munkatípus: Becsült mennyiség: 36 „B” munkatípus: Becsült mennyiség: 97 „C” munkatípus: Becsült mennyiség: 11 „D” munkatípus: Becsült mennyiség: 10 „F” munkatípus: Becsült mennyiség: 3 „G” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „H” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „I” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „J” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „K” munkatípus: Becsült mennyiség: 38 Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a fentiekben megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, arra lehívási kötelezettséget nem vállal, és attól Ajánlatkérő a keretszerződés teljesítése során eltérhet. A részletes műszaki leírást a Műszaki specifikáció tartalmazza.; Az MVM Démász Áramhálózati Kft. Cegléd Üzemegységének területére csatlakozó szerelő partnerek kiválasztása 8 hónapra keretszerződés keretében. A közbeszerzés tárgya a Ceglédi Üzemegység vonatkozásában kis- és nagyfogyasztói csatlakozó berendezések létesítése, valamint az MVM Démász Áramhálózati Kft. kezelésében lévő mérőhelyeken és csatlakozókon végzett munkálatok ellátása. Keretösszeg: 37 952 681 Ft, amely keretösszeg lehívására ajánlatkérő kötelezettséget vállal. Ajánlatkérő további 30% opciós összeget határoz meg, melyre nem vállal lehívási kötelezettséget. Ajánlatkérő nem köteles a teljes opciós összeg lehívására. Az opciós összeg lehívására és teljesítésére az alap keretösszeg lehívására és teljesítésére vonatkozó feltételek irányadóak. Az ajánlatkérő legfeljebb az alap keretösszeg mértékéig - megrendelések kibocsátására, és a teljesített megrendelések tartalmához igazodóan nyertes ajánlattevő jelen eljárásban benyújtott ajánlatában megajánlott egységárakból képzett, konkrét díjának megfizetésére, köteles. A keretszerződés az alap keretösszeg kimerülésével, opció lehívása esetén a lehívott opcióval növelt keretösszeg kimerülésével, vagy jelen felhívás II.6.7 pontja szerinti határozott idő leteltével megszűnik, attól függően, hogy melyik körülmény következik be előbb. A beszerzés az alábbi tervezett munkatípusokat és várható mennyiségeket foglalja magában: „A” munkatípus: Becsült mennyiség: 38 „B” munkatípus: Becsült mennyiség:102 „C” munkatípus: Becsült mennyiség: 12 „D” munkatípus: Becsült mennyiség: 11 „F” munkatípus: Becsült mennyiség: 2 „G” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „H” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „I” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „J” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „K” munkatípus: Becsült mennyiség: 40 Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a fentiekben megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, arra lehívási kötelezettséget nem vállal, és attól Ajánlatkérő a keretszerződés teljesítése során eltérhet. A részletes műszaki leírást a Műszaki specifikáció tartalmazza.; Az MVM Démász Áramhálózati Kft. Kiskunhalasi Üzemegységének területére csatlakozó szerelő partnerek kiválasztása 8 hónapra keretszerződés keretében. A közbeszerzés tárgya a Kiskunhalasi Üzemegység vonatkozásában kis- és nagyfogyasztói csatlakozó berendezések létesítése, valamint az MVM Démász Áramhálózati Kft. kezelésében lévő mérőhelyeken és csatlakozókon végzett munkálatok ellátása. Keretösszeg: 29 996 408 Ft, amely keretösszeg lehívására ajánlatkérő kötelezettséget vállal. Ajánlatkérő további +30 % opciós összeget határoz meg, melyre nem vállal lehívási kötelezettséget. Az opciós összeg lehívására és teljesítésére a keretösszeg lehívására és teljesítésére vonatkozó feltételek irányadóak. Az ajánlatkérő legfeljebb a keretösszeg mértékéig megrendelések kibocsátására, és a teljesített megrendelések tartalmához igazodóan nyertes ajánlattevő jelen eljárásban benyújtott ajánlatában megajánlott egységárakból képzett, konkrét díjának megfizetésére köteles (opció lehívása esetén, a lehívott opciós mennyiség erejéig). A beszerzés az alábbi tervezett munkatípusokat és várható becsült mennyiségeket foglalja magában: „A” munkatípus: Becsült mennyiség: 31 „B” munkatípus: Becsült mennyiség: 81 „C” munkatípus: Becsült mennyiség: 9 „D” munkatípus: Becsült mennyiség: 9 „F” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „G” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „H” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „I” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „J” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „K” munkatípus: Becsült mennyiség: 31 Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a fentiekben megadott becsült mennyiségek (a munkatípusok vonatkozásában) tájékoztató jellegűek, arra lehívási kötelezettséget nem vállal, és attól Ajánlatkérő a keretszerződés teljesítése során eltérhet. A részletes műszaki leírást a Műszaki specifikáció tartalmazza.; Az MVM Démász Áramhálózati Kft. Kiskunhalasi Üzemegységének területére csatlakozó szerelő partnerek kiválasztása 8 hónapra keretszerződés keretében. A közbeszerzés tárgya a Kiskunhalasi Üzemegység vonatkozásában kis- és nagyfogyasztói csatlakozó berendezések létesítése, valamint az MVM Démász Áramhálózati Kft. kezelésében lévő mérőhelyeken és csatlakozókon végzett munkálatok ellátása. Keretösszeg: 29 996 408 Ft, amely keretösszeg lehívására ajánlatkérő kötelezettséget vállal. Ajánlatkérő további +30% opciós összeget határoz meg, melyre nem vállal lehívási kötelezettséget. Az opciós összeg lehívására és teljesítésére az alap keretösszeg lehívására és teljesítésére vonatkozó feltételek irányadóak. Az ajánlatkérő legfeljebb az alap keretösszeg mértékéig megrendelések kibocsátására, és a teljesített megrendelések tartalmához igazodóan nyertes ajánlattevő jelen eljárásban benyújtott ajánlatában megajánlott egységárakból képzett, konkrét díjának megfizetésére, köteles(opció lehívása esetén, a lehívott opciós mennyiség erejéig). A beszerzés az alábbi tervezett munkatípusokat és várható mennyiségeket foglalja magában: „A” munkatípus: Becsült mennyiség: 31 „B” munkatípus: Becsült mennyiség: 81 „C” munkatípus: Becsült mennyiség: 9 „D” munkatípus: Becsült mennyiség: 9 „F” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „G” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „H” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „I” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „J” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „K” munkatípus: Becsült mennyiség: 31 Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a fentiekben megadott becsült mennyiségek (a munkatípusok vonatkozásában) tájékoztató jellegűek, arra lehívási kötelezettséget nem vállal, és attól Ajánlatkérő a keretszerződés teljesítése során eltérhet. A részletes műszaki leírást a Műszaki specifikáció tartalmazza.; Az MVM Démász Áramhálózati Kft. Kiskunhalasi Üzemegységének területére csatlakozó szerelő partnerek kiválasztása 8 hónapra keretszerződés keretében. A közbeszerzés tárgya a Kiskunhalasi Üzemegység vonatkozásában kis- és nagyfogyasztói csatlakozó berendezések létesítése, valamint az MVM Démász Áramhálózati Kft. kezelésében lévő mérőhelyeken és csatlakozókon végzett munkálatok ellátása. Keretösszeg: 39 952 499 Ft, amely keretösszeg lehívására ajánlatkérő kötelezettséget vállal. Ajánlatkérő további +30% opciós összeget határoz meg, melyre nem vállal lehívási kötelezettséget. Ajánlatkérő nem köteles a teljes opciós összeg lehívására. Az opciós összeg lehívására és teljesítésére az alap keretösszeg lehívására és teljesítésére vonatkozó feltételek irányadóak. Az ajánlatkérő legfeljebb az alap keretösszeg mértékéig megrendelések kibocsátására, és a teljesített megrendelések tartalmához igazodóan nyertes ajánlattevő jelen eljárásban benyújtott ajánlatában megajánlott egységárakból képzett, konkrét díjának megfizetésére köteles. A keretszerződés az alap keretösszeg kimerülésével, opció lehívása esetén a lehívott opcióval növelt keretösszeg kimerülésével, vagy jelen felhívás II.4.7 pontja szerinti határozott idő leteltével megszűnik , attól függően, hogy melyik körülmény következik be előbb. A beszerzés az alábbi tervezett munkatípusokat és várható mennyiségeket foglalja magában: A” munkatípus: Becsült mennyiség: 40 „B” munkatípus: Becsült mennyiség: 107 „C” munkatípus: Becsült mennyiség: 13 „D” munkatípus: Becsült mennyiség: 12 „F” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „G” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „H” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „I” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „J” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „K” munkatípus: Becsült mennyiség: 42 Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a fentiekben megadott becsült mennyiségek (a munkatípusok vonatkozásában) tájékoztató jellegűek, arra lehívási kötelezettséget nem vállal, és attól Ajánlatkérő a keretszerződés teljesítése során eltérhet. A részletes műszaki leírást a Műszaki specifikáció tartalmazza.; Az MVM Démász Áramhálózati Kft. Békéscsabai Üzemegységének területére csatlakozó szerelő partnerek kiválasztása 8 hónapra keretszerződés keretében. A közbeszerzés tárgya a Békéscsabai Üzemegység vonatkozásában kis- és nagyfogyasztói csatlakozó berendezések létesítése, valamint az MVM Démász Áramhálózati Kft. kezelésében lévő mérőhelyeken és csatlakozókon végzett munkálatok ellátása. Keretösszeg: 11 918 360 Ft, amely keretösszeg lehívására ajánlatkérő kötelezettséget vállal. Ajánlatkérő további +30 % opciós összeget határoz meg, melyre nem vállal lehívási kötelezettséget. Az opciós összeg lehívására és teljesítésére a keretösszeg lehívására és teljesítésére vonatkozó feltételek irányadóak. Az ajánlatkérő legfeljebb a keretösszeg mértékéig megrendelések kibocsátására, és a teljesített megrendelések tartalmához igazodóan nyertes ajánlattevő jelen eljárásban benyújtott ajánlatában megajánlott egységárakból képzett, konkrét díjának megfizetésére köteles (opció lehívása esetén, a lehívott opciós mennyiség erejéig). A beszerzés az alábbi tervezett munkatípusokat és várható becsült mennyiségeket foglalja magában: „A” munkatípus: Becsült mennyiség: 12 „B” munkatípus: Becsült mennyiség: 32 „C” munkatípus: Becsült mennyiség: 3 „D” munkatípus: Becsült mennyiség: 2 „F” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „G” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „H” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „I” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „J” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „K” munkatípus: Becsült mennyiség: 14 Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a fentiekben megadott becsült mennyiségek (a munkatípusok vonatkozásában) tájékoztató jellegűek, arra lehívási kötelezettséget nem vállal, és attól Ajánlatkérő a keretszerződés teljesítése során eltérhet. A részletes műszaki leírást a Műszaki specifikáció tartalmazza.; Az MVM Démász Áramhálózati Kft. Békéscsabai Üzemegységének területére csatlakozó szerelő partnerek kiválasztása 8 hónapra keretszerződés keretében. A közbeszerzés tárgya a Békéscsabai Üzemegység vonatkozásában kis- és nagyfogyasztói csatlakozó berendezések létesítése, valamint az MVM Démász Áramhálózati Kft. kezelésében lévő mérőhelyeken és csatlakozókon végzett munkálatok ellátása. Keretösszeg: 32 913 272 Ft, amely keretösszeg lehívására ajánlatkérő kötelezettséget vállal. Ajánlatkérő további +30% opciós összeget határoz meg, melyre nem vállal lehívási kötelezettséget. Az opciós összeg lehívására és teljesítésére az alap keretösszeg lehívására és teljesítésére vonatkozó feltételek irányadóak. Az ajánlatkérő legfeljebb az alap keretösszeg mértékéig megrendelések kibocsátására, és a teljesített megrendelések tartalmához igazodóan nyertes ajánlattevő jelen eljárásban benyújtott ajánlatában megajánlott egységárakból képzett, konkrét díjának megfizetésére, köteles(opció lehívása esetén, a lehívott opciós mennyiség erejéig). A beszerzés az alábbi tervezett munkatípusokat és várható mennyiségeket foglalja magában: „A” munkatípus: Becsült mennyiség: 33 „B” munkatípus: Becsült mennyiség: 88 „C” munkatípus: Becsült mennyiség: 10 „D” munkatípus: Becsült mennyiség: 10 „F” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „G” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „H” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „I” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „J” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „K” munkatípus: Becsült mennyiség: 35 Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a fentiekben megadott becsült mennyiségek (a munkatípusok vonatkozásában) tájékoztató jellegűek, arra lehívási kötelezettséget nem vállal, és attól Ajánlatkérő a keretszerződés teljesítése során eltérhet. A részletes műszaki leírást a Műszaki specifikáció tartalmazza.; Az MVM Démász Áramhálózati Kft. Orosházi Üzemegységének területére csatlakozó szerelő partnerek kiválasztása 8 hónapra keretszerződés keretében. A közbeszerzés tárgya a Orosházi Üzemegység vonatkozásában kis- és nagyfogyasztói csatlakozó berendezések létesítése, valamint az MVM Démász Áramhálózati Kft. kezelésében lévő mérőhelyeken és csatlakozókon végzett munkálatok ellátása. Keretösszeg: 10 949 762 Ft, amely keretösszeg lehívására ajánlatkérő kötelezettséget vállal. Ajánlatkérő további +30 % opciós összeget határoz meg, melyre nem vállal lehívási kötelezettséget. Az opciós összeg lehívására és teljesítésére a keretösszeg lehívására és teljesítésére vonatkozó feltételek irányadóak. Az ajánlatkérő legfeljebb a keretösszeg mértékéig megrendelések kibocsátására, és a teljesített megrendelések tartalmához igazodóan nyertes ajánlattevő jelen eljárásban benyújtott ajánlatában megajánlott egységárakból képzett, konkrét díjának megfizetésére köteles (opció lehívása esetén, a lehívott opciós mennyiség erejéig). A beszerzés az alábbi tervezett munkatípusokat és várható becsült mennyiségeket foglalja magában: „A” munkatípus: Becsült mennyiség: 11 „B” munkatípus: Becsült mennyiség: 30 „C” munkatípus: Becsült mennyiség: 3 „D” munkatípus: Becsült mennyiség: 2 „F” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „G” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „H” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „I” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „J” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „K” munkatípus: Becsült mennyiség: 12 Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a fentiekben megadott becsült mennyiségek (a munkatípusok vonatkozásában) tájékoztató jellegűek, arra lehívási kötelezettséget nem vállal, és attól Ajánlatkérő a keretszerződés teljesítése során eltérhet. A részletes műszaki leírást a Műszaki specifikáció tartalmazza.; Az MVM Démász Áramhálózati Kft. Orosházi Üzemegységének területére csatlakozó szerelő partnerek kiválasztása 8 hónapra keretszerződés keretében. A közbeszerzés tárgya a Orosházi Üzemegység vonatkozásában kis- és nagyfogyasztói csatlakozó berendezések létesítése, valamint az MVM Démász Áramhálózati Kft. kezelésében lévő mérőhelyeken és csatlakozókon végzett munkálatok ellátása. Keretösszeg: 12 918 037 Ft, amely keretösszeg lehívására ajánlatkérő kötelezettséget vállal. Ajánlatkérő további +30% opciós összeget határoz meg, melyre nem vállal lehívási kötelezettséget. Az opciós összeg lehívására és teljesítésére az alap keretösszeg lehívására és teljesítésére vonatkozó feltételek irányadóak. Az ajánlatkérő legfeljebb az alap keretösszeg mértékéig megrendelések kibocsátására, és a teljesített megrendelések tartalmához igazodóan nyertes ajánlattevő jelen eljárásban benyújtott ajánlatában megajánlott egységárakból képzett, konkrét díjának megfizetésére, köteles(opció lehívása esetén, a lehívott opciós mennyiség erejéig). A beszerzés az alábbi tervezett munkatípusokat és várható mennyiségeket foglalja magában: „A” munkatípus: Becsült mennyiség: 14 „B” munkatípus: Becsült mennyiség: 35 „C” munkatípus: Becsült mennyiség: 3 „D” munkatípus: Becsült mennyiség: 3 „F” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „G” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „H” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „I” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „J” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „K” munkatípus: Becsült mennyiség: 14 Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a fentiekben megadott becsült mennyiségek (a munkatípusok vonatkozásában) tájékoztató jellegűek, arra lehívási kötelezettséget nem vállal, és attól Ajánlatkérő a keretszerződés teljesítése során eltérhet. A részletes műszaki leírást a Műszaki specifikáció tartalmazza.; Az MVM Démász Áramhálózati Kft. Orosházi Üzemegységének területére csatlakozó szerelő partnerek kiválasztása 8 hónapra keretszerződés keretében. A közbeszerzés tárgya a Orosházi Üzemegység vonatkozásában kis- és nagyfogyasztói csatlakozó berendezések létesítése, valamint az MVM Démász Áramhálózati Kft. kezelésében lévő mérőhelyeken és csatlakozókon végzett munkálatok ellátása. Keretösszeg: 18 889 206 , amely keretösszeg lehívására ajánlatkérő kötelezettséget vállal. Ajánlatkérő további +30% opciós összeget határoz meg, melyre nem vállal lehívási kötelezettséget. Ajánlatkérő nem köteles a teljes opciós összeg lehívására. Az opciós összeg lehívására és teljesítésére az alap keretösszeg lehívására és teljesítésére vonatkozó feltételek irányadóak. Az ajánlatkérő legfeljebb az alap keretösszeg mértékéig megrendelések kibocsátására, és a teljesített megrendelések tartalmához igazodóan nyertes ajánlattevő jelen eljárásban benyújtott ajánlatában megajánlott egységárakból képzett, konkrét díjának megfizetésére köteles. A keretszerződés az alap keretösszeg kimerülésével, opció lehívása esetén a lehívott opcióval növelt keretösszeg kimerülésével, vagy jelen felhívás II.4.7 pontja szerinti határozott idő leteltével megszűnik , attól függően, hogy melyik körülmény következik be előbb. A beszerzés az alábbi tervezett munkatípusokat és várható mennyiségeket foglalja magában: „A” munkatípus: Becsült mennyiség: 20 „B” munkatípus: Becsült mennyiség: 51 „C” munkatípus: Becsült mennyiség: 5 „D” munkatípus: Becsült mennyiség: 6 „F” munkatípus: Becsült mennyiség: 2 „G” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „H” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „I” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „J” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „K” munkatípus: Becsült mennyiség: 19 Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a fentiekben megadott becsült mennyiségek (a munkatípusok vonatkozásában) tájékoztató jellegűek, arra lehívási kötelezettséget nem vállal, és attól Ajánlatkérő a keretszerződés teljesítése során eltérhet. A részletes műszaki leírást a Műszaki specifikáció tartalmazza.; Az MVM Démász Áramhálózati Kft. Bajai Üzemegységének területére csatlakozó szerelő partnerek kiválasztása 8 hónapra keretszerződés keretében. A közbeszerzés tárgya a Bajai Üzemegység vonatkozásában kis- és nagyfogyasztói csatlakozó berendezések létesítése, valamint az MVM Démász Áramhálózati Kft. kezelésében lévő mérőhelyeken és csatlakozókon végzett munkálatok ellátása. Keretösszeg: 6 965 703 Ft, amely keretösszeg lehívására ajánlatkérő kötelezettséget vállal. Ajánlatkérő további +30% opciós összeget határoz meg, melyre nem vállal lehívási kötelezettséget. Az opciós összeg lehívására és teljesítésére az alap keretösszeg lehívására és teljesítésére vonatkozó feltételek irányadóak. Az ajánlatkérő legfeljebb az alap keretösszeg mértékéig megrendelések kibocsátására, és a teljesített megrendelések tartalmához igazodóan nyertes ajánlattevő jelen eljárásban benyújtott ajánlatában megajánlott egységárakból képzett, konkrét díjának megfizetésére, köteles(opció lehívása esetén, a lehívott opciós mennyiség erejéig). A keretszerződés az alap keretösszeg kimerülésével, opció lehívása esetén a lehívott opcióval növelt keretösszeg kimerülésével, vagy jelen felhívás II.3.7 pontja szerinti határozott idő leteltével megszűnik, attól függően, hogy melyik körülmény következik be előbb. A beszerzés az alábbi tervezett munkatípusokat és várható mennyiségeket foglalja magában: „A” munkatípus: Becsült mennyiség: 8 „B” munkatípus: Becsült mennyiség: 18 „C” munkatípus: Becsült mennyiség: 2 „D” munkatípus: Becsült mennyiség: 2 „F” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „G” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „H” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „I” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „J” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „K” munkatípus: Becsült mennyiség: 7 Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a fentiekben megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, arra lehívási kötelezettséget nem vállal, és attól ajánlatkérő a keretszerződés teljesítése során eltérhet. A részletes műszaki leírást a Műszaki specifikáció tartalmazza.; Az MVM Démász Áramhálózati Kft. Bajai Üzemegységének területére csatlakozó szerelő partnerek kiválasztása 8 hónapra keretszerződés keretében. A közbeszerzés tárgya a Bajai Üzemegység vonatkozásában kis- és nagyfogyasztói csatlakozó berendezések létesítése, valamint az MVM Démász Áramhálózati Kft. kezelésében lévő mérőhelyeken és csatlakozókon végzett munkálatok ellátása. Keretösszeg: 12 966 471 Ft, amely keretösszeg lehívására ajánlatkérő kötelezettséget vállal. Ajánlatkérő további +30% opciós összeget határoz meg, melyre nem vállal lehívási kötelezettséget. Ajánlatkérő nem köteles a teljes opciós összeg lehívására. Az opciós összeg lehívására és teljesítésére az alap keretösszeg lehívására és teljesítésére vonatkozó feltételek irányadóak. Az ajánlatkérő legfeljebb az alap keretösszeg mértékéig megrendelések kibocsátására, és a teljesített megrendelések tartalmához igazodóan nyertes ajánlattevő jelen eljárásban benyújtott ajánlatában megajánlott egységárakból képzett, konkrét díjának megfizetésére köteles. A keretszerződés az alap keretösszeg kimerülésével, opció lehívása esetén a lehívott opcióval növelt keretösszeg kimerülésével, vagy jelen felhívás II.4.7 pontja szerinti határozott idő leteltével megszűnik , attól függően, hogy melyik körülmény következik be előbb. A beszerzés az alábbi tervezett munkatípusokat és várható mennyiségeket foglalja magában: „A” munkatípus: Becsült mennyiség: 15 „B” munkatípus: Becsült mennyiség: 35 „C” munkatípus: Becsült mennyiség: 4 „D” munkatípus: Becsült mennyiség: 3 „F” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „G” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „H” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „I” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „J” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „K” munkatípus: Becsült mennyiség: 13 Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a fentiekben megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, arra lehívási kötelezettséget nem vállal, és attól ajánlatkérő a keretszerződés teljesítése során eltérhet. A részletes műszaki leírást a Műszaki specifikáció tartalmazza.; Az MVM Démász Áramhálózati Kft. Bajai Üzemegységének területére csatlakozó szerelő partnerek kiválasztása 8 hónapra keretszerződés keretében. A közbeszerzés tárgya a Bajai Üzemegység vonatkozásában kis- és nagyfogyasztói csatlakozó berendezések létesítése, valamint az MVM Démász Áramhálózati Kft. kezelésében lévő mérőhelyeken és csatlakozókon végzett munkálatok ellátása. Keretösszeg: 38 970 650 Ft, amely keretösszeg lehívására ajánlatkérő kötelezettséget vállal. Ajánlatkérő további +30% opciós összeget határoz meg, melyre nem vállal lehívási kötelezettséget. Ajánlatkérő nem köteles a teljes opciós összeg lehívására. Az opciós összeg lehívására és teljesítésére az alap keretösszeg lehívására és teljesítésére vonatkozó feltételek irányadóak. Az ajánlatkérő legfeljebb az alap keretösszeg mértékéig - megrendelések kibocsátására, és a teljesített megrendelések tartalmához igazodóan nyertes ajánlattevő jelen eljárásban benyújtott ajánlatában megajánlott egységárakból képzett, konkrét díjának megfizetésére, köteles. A keretszerződés az alap keretösszeg kimerülésével, opció lehívása esetén a lehívott opcióval növelt keretösszeg kimerülésével, vagy jelen felhívás II.5.7 pontja szerinti határozott idő leteltével megszűnik, attól függően, hogy melyik körülmény következik be előbb. A beszerzés az alábbi tervezett munkatípusokat és várható mennyiségeket foglalja magában: „A” munkatípus: Becsült mennyiség: 38 „B” munkatípus: Becsült mennyiség: 103 „C” munkatípus: Becsült mennyiség: 10 „D” munkatípus: Becsült mennyiség: 9 „F” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „G” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „H” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „I” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „J” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „K” munkatípus: Becsült mennyiség: 47 Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a fentiekben megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, arra lehívási kötelezettséget nem vállal, és attól Ajánlatkérő a keretszerződés teljesítése során eltérhet. A részletes műszaki leírást a Műszaki specifikáció tartalmazza.; A közbeszerzés tárgya a Szegedi Üzemegység vonatkozásában kis- és nagyfogyasztói csatlakozó berendezések létesítése, valamint az MVM Démász Áramhálózati Kft. kezelésében lévő mérőhelyeken és csatlakozókon végzett munkálatok ellátása. Keretösszeg: 6 965 206 Ft, amely keretösszeg lehívására ajánlatkérő kötelezettséget vállal. Ajánlatkérő további +30 % opciós összeget határoz meg, melyre nem vállal lehívási kötelezettséget. Az opciós összeg lehívására és teljesítésére a keretösszeg lehívására és teljesítésére vonatkozó feltételek irányadóak. Az ajánlatkérő legfeljebb a keretösszeg mértékéig megrendelések kibocsátására, és a teljesített megrendelések tartalmához igazodóan nyertes ajánlattevő jelen eljárásban benyújtott ajánlatában megajánlott egységárakból képzett, konkrét díjának megfizetésére köteles (opció lehívása esetén, a lehívott opciós mennyiség erejéig). A beszerzés az alábbi tervezett munkatípusokat és várható becsült mennyiségeket foglalja magában: „A” munkatípus: Becsült mennyiség: 8 „B” munkatípus: Becsült mennyiség: 18 „C” munkatípus: Becsült mennyiség: 2 „D” munkatípus: Becsült mennyiség: 2 „F” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „G” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „H” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „I” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „J” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „K” munkatípus: Becsült mennyiség: 7 Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a fentiekben megadott becsült mennyiségek (a munkatípusok vonatkozásában) tájékoztató jellegűek, arra lehívási kötelezettséget nem vállal, és attól Ajánlatkérő a keretszerződés teljesítése során eltérhet. A részletes műszaki leírást a Műszaki specifikáció tartalmazza.; A közbeszerzés tárgya a Szegedi Üzemegység vonatkozásában kis- és nagyfogyasztói csatlakozó berendezések létesítése, valamint az MVM Démász Áramhálózati Kft. kezelésében lévő mérőhelyeken és csatlakozókon végzett munkálatok ellátása. Keretösszeg: 10 968 900 Ft, amely keretösszeg lehívására ajánlatkérő kötelezettséget vállal. Ajánlatkérő további +30% opciós összeget határoz meg, melyre nem vállal lehívási kötelezettséget. Az opciós összeg lehívására és teljesítésére az alap keretösszeg lehívására és teljesítésére vonatkozó feltételek irányadóak. Az ajánlatkérő legfeljebb az alap keretösszeg mértékéig megrendelések kibocsátására, és a teljesített megrendelések tartalmához igazodóan nyertes ajánlattevő jelen eljárásban benyújtott ajánlatában megajánlott egységárakból képzett, konkrét díjának megfizetésére, köteles(opció lehívása esetén, a lehívott opciós mennyiség erejéig). A beszerzés az alábbi tervezett munkatípusokat és várható mennyiségeket foglalja magában: „A” munkatípus: Becsült mennyiség: 11 „B” munkatípus: Becsült mennyiség: 29 „C” munkatípus: Becsült mennyiség: 3 „D” munkatípus: Becsült mennyiség: 4 „F” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „G” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „H” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „I” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „J” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „K” munkatípus: Becsült mennyiség: 11 Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a fentiekben megadott becsült mennyiségek (a munkatípusok vonatkozásában) tájékoztató jellegűek, arra lehívási kötelezettséget nem vállal, és attól Ajánlatkérő a keretszerződés teljesítése során eltérhet. A részletes műszaki leírást a Műszaki specifikáció tartalmazza.; A közbeszerzés tárgya a Szegedi Üzemegység vonatkozásában kis- és nagyfogyasztói csatlakozó berendezések létesítése, valamint az MVM Démász Áramhálózati Kft. kezelésében lévő mérőhelyeken és csatlakozókon végzett munkálatok ellátása. Keretösszeg: 11 948 401 Ft, amely keretösszeg lehívására ajánlatkérő kötelezettséget vállal. Ajánlatkérő további +30% opciós összeget határoz meg, melyre nem vállal lehívási kötelezettséget. Ajánlatkérő nem köteles a teljes opciós összeg lehívására. Az opciós összeg lehívására és teljesítésére az alap keretösszeg lehívására és teljesítésére vonatkozó feltételek irányadóak. Az ajánlatkérő legfeljebb az alap keretösszeg mértékéig megrendelések kibocsátására, és a teljesített megrendelések tartalmához igazodóan nyertes ajánlattevő jelen eljárásban benyújtott ajánlatában megajánlott egységárakból képzett, konkrét díjának megfizetésére köteles. A keretszerződés az alap keretösszeg kimerülésével, opció lehívása esetén a lehívott opcióval növelt keretösszeg kimerülésével, vagy jelen felhívás II.4.7 pontja szerinti határozott idő leteltével megszűnik , attól függően, hogy melyik körülmény következik be előbb. A beszerzés az alábbi tervezett munkatípusokat és várható mennyiségeket foglalja magában: „A” munkatípus: Becsült mennyiség: 13 „B” munkatípus: Becsült mennyiség: 32 „C” munkatípus: Becsült mennyiség: 4 „D” munkatípus: Becsült mennyiség: 3 „F” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „G” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „H” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „I” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „J” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „K” munkatípus: Becsült mennyiség: 12 Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a fentiekben megadott becsült mennyiségek (a munkatípusok vonatkozásában) tájékoztató jellegűek, arra lehívási kötelezettséget nem vállal, és attól Ajánlatkérő a keretszerződés teljesítése során eltérhet. A részletes műszaki leírást a Műszaki specifikáció tartalmazza.; A közbeszerzés tárgya a Szegedi Üzemegység vonatkozásában kis- és nagyfogyasztói csatlakozó berendezések létesítése, valamint az MVM Démász Áramhálózati Kft. kezelésében lévő mérőhelyeken és csatlakozókon végzett munkálatok ellátása. Keretösszeg: 16 921 451 Ft, amely keretösszeg lehívására ajánlatkérő kötelezettséget vállal. Ajánlatkérő további +30% opciós összeget határoz meg, melyre nem vállal lehívási kötelezettséget. Ajánlatkérő nem köteles a teljes opciós összeg lehívására. Az opciós összeg lehívására és teljesítésére az alap keretösszeg lehívására és teljesítésére vonatkozó feltételek irányadóak. Az ajánlatkérő legfeljebb az alap keretösszeg mértékéig - megrendelések kibocsátására, és a teljesített megrendelések tartalmához igazodóan nyertes ajánlattevő jelen eljárásban benyújtott ajánlatában megajánlott egységárakból képzett, konkrét díjának megfizetésére, köteles. A keretszerződés az alap keretösszeg kimerülésével, opció lehívása esetén a lehívott opcióval növelt keretösszeg kimerülésével, vagy jelen felhívás II.5.7 pontja szerinti határozott idő leteltével megszűnik, attól függően, hogy melyik körülmény következik be előbb. A beszerzés az alábbi tervezett munkatípusokat és várható mennyiségeket foglalja magában: „A” munkatípus: Becsült mennyiség: 17 „B” munkatípus: Becsült mennyiség: 45 „C” munkatípus: Becsült mennyiség: 5 „D” munkatípus: Becsült mennyiség: 5 „F” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „G” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „H” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „I” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „J” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „K” munkatípus: Becsült mennyiség: 18 Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a fentiekben megadott becsült mennyiségek (a munkatípusok vonatkozásában) tájékoztató jellegűek, arra lehívási kötelezettséget nem vállal, és attól Ajánlatkérő a keretszerződés teljesítése során eltérhet. A részletes műszaki leírást a Műszaki specifikáció tartalmazza.; A közbeszerzés tárgya a Szegedi Üzemegység vonatkozásában kis- és nagyfogyasztói csatlakozó berendezések létesítése, valamint az MVM Démász Áramhálózati Kft. kezelésében lévő mérőhelyeken és csatlakozókon végzett munkálatok ellátása. Keretösszeg: 27 942 604 Ft, amely keretösszeg lehívására ajánlatkérő kötelezettséget vállal. Ajánlatkérő további 30% opciós összeget határoz meg, melyre nem vállal lehívási kötelezettséget. Ajánlatkérő nem köteles a teljes opciós összeg lehívására. Az opciós összeg lehívására és teljesítésére az alap keretösszeg lehívására és teljesítésére vonatkozó feltételek irányadóak. Az ajánlatkérő legfeljebb az alap keretösszeg mértékéig - megrendelések kibocsátására, és a teljesített megrendelések tartalmához igazodóan nyertes ajánlattevő jelen eljárásban benyújtott ajánlatában megajánlott egységárakból képzett, konkrét díjának megfizetésére, köteles. A keretszerződés az alap keretösszeg kimerülésével, opció lehívása esetén a lehívott opcióval növelt keretösszeg kimerülésével, vagy jelen felhívás II.6.7 pontja szerinti határozott idő leteltével megszűnik, attól függően, hogy melyik körülmény következik be előbb. A beszerzés az alábbi tervezett munkatípusokat és várható mennyiségeket foglalja magában: „A” munkatípus: Becsült mennyiség: 29 „B” munkatípus: Becsült mennyiség: 76 „C” munkatípus: Becsült mennyiség: 8 „D” munkatípus: Becsült mennyiség: 8 „F” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „G” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „H” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „I” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „J” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „K” munkatípus: Becsült mennyiség: 29 Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a fentiekben megadott becsült mennyiségek (a munkatípusok vonatkozásában) tájékoztató jellegűek, arra lehívási kötelezettséget nem vállal, és attól Ajánlatkérő a keretszerződés teljesítése során eltérhet. A részletes műszaki leírást a Műszaki specifikáció tartalmazza.; A közbeszerzés tárgya a Szegedi Üzemegység vonatkozásában kis- és nagyfogyasztói csatlakozó berendezések létesítése, valamint az MVM Démász Áramhálózati Kft. kezelésében lévő mérőhelyeken és csatlakozókon végzett munkálatok ellátása. Keretösszeg: 34 931 400 Ft, amely keretösszeg lehívására ajánlatkérő kötelezettséget vállal. Ajánlatkérő további 30% opciós összeget határoz meg, melyre nem vállal lehívási kötelezettséget. Ajánlatkérő nem köteles a teljes opciós összeg lehívására. Az opciós összeg lehívására és teljesítésére az alap keretösszeg lehívására és teljesítésére vonatkozó feltételek irányadóak. Az ajánlatkérő legfeljebb az alap keretösszeg mértékéig - megrendelések kibocsátására, és a teljesített megrendelések tartalmához igazodóan nyertes ajánlattevő jelen eljárásban benyújtott ajánlatában megajánlott egységárakból képzett, konkrét díjának megfizetésére, köteles. A keretszerződés az alap keretösszeg kimerülésével, opció lehívása esetén a lehívott opcióval növelt keretösszeg kimerülésével, vagy jelen felhívás II.6.7 pontja szerinti határozott idő leteltével megszűnik, attól függően, hogy melyik körülmény következik be előbb. A beszerzés az alábbi tervezett munkatípusokat és várható mennyiségeket foglalja magában: „A” munkatípus: Becsült mennyiség: 35 „B” munkatípus: Becsült mennyiség: 94 „C” munkatípus: Becsült mennyiség: 11 „D” munkatípus: Becsült mennyiség: 10 „F” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „G” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „H” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „I” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „J” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „K” munkatípus: Becsült mennyiség: 37 Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a fentiekben megadott becsült mennyiségek (a munkatípusok vonatkozásában) tájékoztató jellegűek, arra lehívási kötelezettséget nem vállal, és attól Ajánlatkérő a keretszerződés teljesítése során eltérhet. A részletes műszaki leírást a Műszaki specifikáció tartalmazza.; A közbeszerzés tárgya a Szegedi Üzemegység vonatkozásában kis- és nagyfogyasztói csatlakozó berendezések létesítése, valamint az MVM Démász Áramhálózati Kft. kezelésében lévő mérőhelyeken és csatlakozókon végzett munkálatok ellátása. Keretösszeg: 52 941 349 Ft, amely keretösszeg lehívására ajánlatkérő kötelezettséget vállal. Ajánlatkérő további 30% opciós összeget határoz meg, melyre nem vállal lehívási kötelezettséget. Ajánlatkérő nem köteles a teljes opciós összeg lehívására. Az opciós összeg lehívására és teljesítésére az alap keretösszeg lehívására és teljesítésére vonatkozó feltételek irányadóak. Az ajánlatkérő legfeljebb az alap keretösszeg mértékéig - megrendelések kibocsátására, és a teljesített megrendelések tartalmához igazodóan nyertes ajánlattevő jelen eljárásban benyújtott ajánlatában megajánlott egységárakból képzett, konkrét díjának megfizetésére, köteles. A keretszerződés az alap keretösszeg kimerülésével, opció lehívása esetén a lehívott opcióval növelt keretösszeg kimerülésével, vagy jelen felhívás II.6.7 pontja szerinti határozott idő leteltével megszűnik, attól függően, hogy melyik körülmény következik be előbb. A beszerzés az alábbi tervezett munkatípusokat és várható mennyiségeket foglalja magában: „A” munkatípus: Becsült mennyiség: 53 „B” munkatípus: Becsült mennyiség: 143 „C” munkatípus: Becsült mennyiség: 17 „D” munkatípus: Becsült mennyiség: 15 „F” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „G” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „H” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „I” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „J” munkatípus: Becsült mennyiség: 1 „K” munkatípus: Becsült mennyiség: 56 Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a fentiekben megadott becsült mennyiségek (a munkatípusok vonatkozásában) tájékoztató jellegűek, arra lehívási kötelezettséget nem vállal, és attól Ajánlatkérő a keretszerződés teljesítése során eltérhet. A részletes műszaki leírást a Műszaki specifikáció tartalmazza.
Auftragswerte wie von den amtlichen Quellen veroeffentlicht. Als Orientierung zu verstehen, nicht als Regel: Umfang, Lose und Laufzeit unterscheiden sich.
der Zuschläge gingen an die drei häufigsten Gewinner
17%
seiner Ausschreibungen nennen einen geschätzten Wert
0%
Auf Grundlage von 24 Zuschlägen mit benanntem Gewinner aus den letzten 3 Jahren. Gezählt nach Zuschlägen, nicht nach Wert, weil Los- und Rahmenvertragsbeträge nicht vergleichbar sind.
Konzentriert heißt: Die drei häufigsten Gewinner erhielten 65% der Zuschläge oder mehr; viele Anbieter: unter 35% bei mindestens zehn verschiedenen Gewinnern.
Wettbewerb
Angebote je Los im Durchschnitt (offene und nicht offene Verfahren)
5,1
dieser Lose erhielten ein einziges Angebot
2%
der Zuschläge gingen an Unternehmen mit Sitz in einem anderen Land
0%
So, wie die amtlichen Bekanntmachungen sie angeben, über die letzten 3 Jahre. Angebote je Los zählen nur offene und nicht offene Verfahren: Im Verhandlungsverfahren oder bei einer Direktvergabe ist ein einziges Angebot das Verfahren selbst. Das Land ist das, das die Bekanntmachung für den Gewinner nennt.
20231
20243
202526
20266
Ein Punkt je Zuschlag, am Tag der Unterzeichnung, in der Größe seines Werts. Ein Ring ist ein Zuschlag ohne veröffentlichten Wert.
der Zuschläge gingen an die drei häufigsten Gewinner
9%
Auftraggeber vergaben hier Aufträge
119
Auf Grundlage von 370 Zuschlägen mit benanntem Gewinner aus den letzten 3 Jahren. Gezählt nach Zuschlägen, nicht nach Wert, weil Los- und Rahmenvertragsbeträge nicht vergleichbar sind.
Konzentriert heißt: Die drei häufigsten Gewinner erhielten 65% der Zuschläge oder mehr; viele Anbieter: unter 35% bei mindestens zehn verschiedenen Gewinnern.
Wettbewerb
Angebote je Los im Durchschnitt (offene und nicht offene Verfahren)
3,9
dieser Lose erhielten ein einziges Angebot
20%
der Zuschläge gingen an Unternehmen mit Sitz in einem anderen Land
0%
der Angebote kamen aus einem anderen Land
1%
So, wie die amtlichen Bekanntmachungen sie angeben, über die letzten 3 Jahre. Angebote je Los zählen nur offene und nicht offene Verfahren: Im Verhandlungsverfahren oder bei einer Direktvergabe ist ein einziges Angebot das Verfahren selbst. Das Land ist das, das die Bekanntmachung für den Gewinner nennt.
Oder folgen Sie nur dem CPV-Code, Elektroinstallationsarbeiten für Stromverteilungsanlagen: eine E-Mail, wenn neue Ausschreibungen darunter erscheinen, ohne Konto.