1. Közbeszerzés tárgya A Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (továbbiakban: BM OKF) számára Európai Uniós projektek tájékoztatási kötelezettségeihez kapcsolódó kommunikációs ügynökségi feladatok ellátása. 2. A közbeszerzés célja Jelen beszerzés célja, hogy a projektekkel kapcsolatos nyilvánosságot biztosító kommunikációs eszközök teljes körű beszerzése megtörténjen. További cél az érintett célcsoportok tájékoztatása a megvalósult tevékenységekről, eredményekről, ill. a projektek által biztosított lehetőségekről és azok ismeretségének és elfogadottságának növelése. A kommunikációs tevékenység során hangsúlyos szerepet kap az, hogy a projektek, illetve azok céljai, eredményei és az Európai Uniós források felhasználása minél szélesebb körben váljanak ismertté. 3. Általános követelmények A nyertes Ajánlattevő feladata a projekt kötelező tájékoztatási és nyilvánosságra vonatkozó kommunikációs ügynökségi feladatok ellátása, a BM OKF-vel történt szükséges egyeztetéseket követően. Vállalkozási szerződés megkötéskor BM OKF átadja a nyertes Ajánlattevő részére a feladat teljesítéséhez releváns, birtokában lévő szöveges szakmai anyagokat, dokumentációt, , valamint a projekt elfogadott kommunikációs tervét. A tájékoztatási tevékenység során a „Széchenyi Terv Plusz Arculati Kézikönyv” című dokumentum előírásai és az adott projekt Irányító Hatósága (továbbiakban IH) által jóváhagyott kommunikációs tervében megfogalmazott előírások az irányadóak, az ezekben foglaltak szerint kell minden esetben eljárni, (ld.: Kommunikáció és láthatóság - Pályázati Portál (gov.hu)). Ezen dokumentumokat - illetve a projektekhez kapcsolódó adatokat - a nyertes Ajánlattevő a vállalkozási szerződés megkötésével egyidejűleg kézhez kapja. Általános arculati előírás, hogy amennyiben az Európai Unió jelképén kívül más logókat (pl. a BM OKF logója) is fel kell tüntetni, az uniós logónak legalább ugyanakkora méretűnek (szélességűnek és magasságúnak) kell lennie, mint a többi logó közül a legnagyobbnak. A BM OKF valamennyi, az Európai Uniós logóktól eltérő és a vállalkozási szerződés ideje alatt felhasználandó logót a vállalkozási szerződés megkötésével egyidejűleg a nyertes Ajánlattevő rendelkezésére bocsát. 4. Kommunikációs termékek látványterve és jóváhagyása A nyertes Ajánlattevőnek minden esetben legalább két kreatív koncepciót vagy grafikai tervet kell bemutatnia a BM OKF számára. A BM OKF ezek közül választ, vagy - ha a bemutatott terveket nem találja megfelelőnek, és ezt szakmai érvekkel támasztja alá - új kreatív koncepció vagy grafikai terv készítését, illetve a bemutatott tervek átdolgozását (szín, forma vagy plusz grafikai elem) kérheti, legfeljebb két alkalommal. 5. Kiadványok tervezése és gyártása A nyertes Ajánlattevő feladata a Megrendelő által adott szakmai tartalmi elemek alapján az egyes Projektekhez kapcsolódó tájékoztató kiadványok, valamint eredménykommunikációs kiadványok kreatív- és grafikai tervezése, szövegírása, szerkesztése és teljes körű nyomdai gyártása. A kiadványok célja a lakosság, illetve az érintett célcsoportok informálása a Projekt céljairól, illetve a megvalósult Projekt eredményeiről. A digitális tájékoztató kiadványok paraméterei: • terjedelme: 4 oldal • a magazin cikkeinek, képeinek formázása, képek feldolgozása, retusálása, javítása; • két korrektúraforduló, olvasás, hibajavítás; • az elkészült anyag oldalanként pdf és jpeg (300 dpi illetve 72 dpi) formátumban átadandó Tájékoztató digitális kiadvány Projektenként: • Az 1. rész szerinti Projekthez készül tájékoztató kiadvány (KEHOP_PLUSZ-1.1.11-24-2025-00001) A kiadványok nyomdai paraméterei: • anyag: 250 grammos, matt műnyomó papír, • mérete (kiterítve): A4, egyszer hajtott, (hajtott méret: A5), eredménykommunikációs kiadvány esetében kétszer hajtott (A5-A6) • terjedelme: 4 oldal (eredménykommunikációs kiadvány esetén 6), • szín: 4+4, • a kiadványokon az egyes Projektekhez kapcsolódó arculati elemek megjelenítése kötelező. Eredménykommunikációs kiadványok példányszáma Projektenként: Az 1. rész szerinti Projekthez készül eredménykommunikációs kiadvány, 2500 példányban (KEHOP_PLUSZ-1.1.11-24-2025-00001) 6. Médiavásárlás és kapcsolódó gyártás A nyertes Ajánlattevő feladata a médiamegjelenések vonatkozásában, a Megrendelő által a szerződéskötést követően átadandó kommunikációs tervvel összhangban: médiatervezés és- vásárlás. A Megrendelő által elfogadott és végleges médiaterv alapján a nyertes Ajánlattevő feladata a médiavásárlási feladatok teljes körű ellátása a médiatervben foglaltaknak megfelelően, az egyes megállapodások megkötése a médiafelületek tulajdonosaival, a médiatervben szereplő paramétereknek megfelelően (a Projekt 50%-os készültségekor, lehetőség szerint társadalmi célú reklámként történő elhelyezéssel). Feladata továbbá a megvásárolt médiafelületnek megfelelő tartalom előállítása, a Megrendelő által biztosított háttéranyagok felhasználásával a megjelenések kreatív- és grafikai tervezési, szövegírási, nyomdai előkészítési feladatainak ellátása. A feladatba beletartozik a foglalás és az esetleges lemondás, a hirdetési tartalmak produkciós lista szerint történő leadása. Nyomtatott sajtómegjelenéseket olyan országos terjesztésű, naponta megjelenő politikai-közéleti vagy bulvár tematikájú napilapokban kell biztosítani, amelyek rendelkeznek a Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség (MATESZ) által auditált, vagy azzal egyenértékű, hitelesen igazolt olvasottsági és példányszám adatokkal. Minimumkövetelmények: - Lefedettség: Országos hálózatban, minden vármegyében elérhető árushelyi terjesztés. - Példányszám: A megjelentetni kívánt sajtóterméknek alkalmanként legalább napi 10 000 darab auditáltan értékesített (fizetett) példányszámmal kell rendelkeznie. - Méret: ½ oldal, fekvő, -Szín: 4+4. A megjelenések darabszáma: 1. rész szerinti Projekt: 2 db (különböző kreatív megjelenéssel) Folytatás II.2.14) pontban.; 1. Közbeszerzés tárgya A Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (továbbiakban: BM OKF) számára Európai Uniós projektek tájékoztatási kötelezettségeihez kapcsolódó kommunikációs ügynökségi feladatok ellátása. 2. A közbeszerzés célja Jelen beszerzés célja, hogy a projektekkel kapcsolatos nyilvánosságot biztosító kommunikációs eszközök teljes körű beszerzése megtörténjen. További cél az érintett célcsoportok tájékoztatása a megvalósult tevékenységekről, eredményekről, ill. a projektek által biztosított lehetőségekről és azok ismeretségének és elfogadottságának növelése. A kommunikációs tevékenység során hangsúlyos szerepet kap az, hogy a projektek, illetve azok céljai, eredményei és az Európai Uniós források felhasználása minél szélesebb körben váljanak ismertté. 3. Általános követelmények A nyertes Ajánlattevő feladata a projekt kötelező tájékoztatási és nyilvánosságra vonatkozó kommunikációs ügynökségi feladatok ellátása, a BM OKF-vel történt szükséges egyeztetéseket követően. Vállalkozási szerződés megkötéskor BM OKF átadja a nyertes Ajánlattevő részére a feladat teljesítéséhez releváns, birtokában lévő szöveges szakmai anyagokat, dokumentációt, , valamint a projekt elfogadott kommunikációs tervét. A tájékoztatási tevékenység során a „Széchenyi Terv Plusz Arculati Kézikönyv” című dokumentum előírásai és az adott projekt Irányító Hatósága (továbbiakban IH) által jóváhagyott kommunikációs tervében megfogalmazott előírások az irányadóak, az ezekben foglaltak szerint kell minden esetben eljárni, (ld.: Kommunikáció és láthatóság - Pályázati Portál (gov.hu)). Ezen dokumentumokat - illetve a projektekhez kapcsolódó adatokat - a nyertes Ajánlattevő a vállalkozási szerződés megkötésével egyidejűleg kézhez kapja. Általános arculati előírás, hogy amennyiben az Európai Unió jelképén kívül más logókat (pl. a BM OKF logója) is fel kell tüntetni, az uniós logónak legalább ugyanakkora méretűnek (szélességűnek és magasságúnak) kell lennie, mint a többi logó közül a legnagyobbnak. A BM OKF valamennyi, az Európai Uniós logóktól eltérő és a vállalkozási szerződés ideje alatt felhasználandó logót a vállalkozási szerződés megkötésével egyidejűleg a nyertes Ajánlattevő rendelkezésére bocsát. 4. Kommunikációs termékek látványterve és jóváhagyása A nyertes Ajánlattevőnek minden esetben legalább két kreatív koncepciót vagy grafikai tervet kell bemutatnia a BM OKF számára. A BM OKF ezek közül választ, vagy - ha a bemutatott terveket nem találja megfelelőnek, és ezt szakmai érvekkel támasztja alá - új kreatív koncepció vagy grafikai terv készítését, illetve a bemutatott tervek átdolgozását (szín, forma vagy plusz grafikai elem) kérheti, legfeljebb két alkalommal. 5. Kiadványok tervezése és gyártása A nyertes Ajánlattevő feladata a Megrendelő által adott szakmai tartalmi elemek alapján az egyes Projektekhez kapcsolódó tájékoztató kiadványok, valamint eredménykommunikációs kiadványok kreatív- és grafikai tervezése, szövegírása, szerkesztése és teljes körű nyomdai gyártása. A kiadványok célja a lakosság, illetve az érintett célcsoportok informálása a Projekt céljairól, illetve a megvalósult Projekt eredményeiről. A kiadványok nyomdai paraméterei: • anyag: 250 grammos, matt műnyomó papír, • mérete (kiterítve): A4, egyszer hajtott, (hajtott méret: A5), eredménykommunikációs kiadvány esetében kétszer hajtott (A5-A6) • terjedelme: 4 oldal (eredménykommunikációs kiadvány esetén 6), • szín: 4+4, • a kiadványokon az egyes Projektekhez kapcsolódó arculati elemek megjelenítése kötelező. • A Megrendelő a nyertes Ajánlattevő számára konkrét csomagolási paramétereket nem ír elő. A termékek csomagolása, kiszerelése és leszállítása során fontos azonban a költséghatékonyság és környezeti fenntarthatósági szempontokat mérlegelve a legoptimálisabb csomagolási/kiszerelési módot alkalmazni. Továbbá szempont, hogy a termékek jól beazonosíthatóan (felcímkézve), megszámolhatóan érkezzenek az átvételre. Tájékoztató és eredménykommunikációs kiadványok példányszáma Projektenként: • A 2. rész szerinti Projekthez készül tájékoztató kiadvány, 200-200 példányban. 6. Médiavásárlás és kapcsolódó gyártás A nyertes Ajánlattevő feladata a médiamegjelenések vonatkozásában, a Megrendelő által a szerződéskötést követően átadandó kommunikációs tervvel összhangban: médiatervezés és- vásárlás. A Megrendelő által elfogadott és végleges médiaterv alapján a nyertes Ajánlattevő feladata a médiavásárlási feladatok teljes körű ellátása a médiatervben foglaltaknak megfelelően, az egyes megállapodások megkötése a médiafelületek tulajdonosaival, a médiatervben szereplő paramétereknek megfelelően (a Projekt 50%-os készültségekor, lehetőség szerint társadalmi célú reklámként történő elhelyezéssel). Feladata továbbá a megvásárolt médiafelületnek megfelelő tartalom előállítása, a Megrendelő által biztosított háttéranyagok felhasználásával a megjelenések kreatív- és grafikai tervezési, szövegírási, nyomdai előkészítési feladatainak ellátása. A feladatba beletartozik a foglalás és az esetleges lemondás, a hirdetési tartalmak produkciós lista szerint történő leadása. Nyomtatott sajtómegjelenéseket olyan országos terjesztésű, naponta megjelenő politikai-közéleti vagy bulvár tematikájú napilapokban kell biztosítani, amelyek rendelkeznek a Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség (MATESZ) által auditált, vagy azzal egyenértékű, hitelesen igazolt olvasottsági és példányszám adatokkal. Minimumkövetelmények: - Lefedettség: Országos hálózatban, minden vármegyében elérhető árushelyi terjesztés. - Példányszám: A megjelentetni kívánt sajtóterméknek alkalmanként legalább napi 10 000 darab auditáltan értékesített (fizetett) példányszámmal kell rendelkeznie. - Méret: ½ oldal, fekvő, -Szín: 4+4. A megjelenések darabszáma: 2. rész szerinti Projekt: 2 db (különböző kreatív megjelenéssel) Folytatás II.2.14) pontban.; 1. Közbeszerzés tárgya A Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (továbbiakban: BM OKF) számára Európai Uniós projektek tájékoztatási kötelezettségeihez kapcsolódó kommunikációs ügynökségi feladatok ellátása. 2. A közbeszerzés célja Jelen beszerzés célja, hogy a projektekkel kapcsolatos nyilvánosságot biztosító kommunikációs eszközök teljes körű beszerzése megtörténjen. További cél az érintett célcsoportok tájékoztatása a megvalósult tevékenységekről, eredményekről, ill. a projektek által biztosított lehetőségekről és azok ismeretségének és elfogadottságának növelése. A kommunikációs tevékenység során hangsúlyos szerepet kap az, hogy a projektek, illetve azok céljai, eredményei és az Európai Uniós források felhasználása minél szélesebb körben váljanak ismertté. 3. Általános követelmények A nyertes Ajánlattevő feladata a projekt kötelező tájékoztatási és nyilvánosságra vonatkozó kommunikációs ügynökségi feladatok ellátása, a BM OKF-vel történt szükséges egyeztetéseket követően. Vállalkozási szerződés megkötéskor BM OKF átadja a nyertes Ajánlattevő részére a feladat teljesítéséhez releváns, birtokában lévő szöveges szakmai anyagokat, dokumentációt, , valamint a projekt elfogadott kommunikációs tervét. A tájékoztatási tevékenység során a „Széchenyi Terv Plusz Arculati Kézikönyv” című dokumentum előírásai és az adott projekt Irányító Hatósága (továbbiakban IH) által jóváhagyott kommunikációs tervében megfogalmazott előírások az irányadóak, az ezekben foglaltak szerint kell minden esetben eljárni, (ld.: Kommunikáció és láthatóság - Pályázati Portál (gov.hu)). Ezen dokumentumokat - illetve a projektekhez kapcsolódó adatokat - a nyertes Ajánlattevő a vállalkozási szerződés megkötésével egyidejűleg kézhez kapja. Általános arculati előírás, hogy amennyiben az Európai Unió jelképén kívül más logókat (pl. a BM OKF logója) is fel kell tüntetni, az uniós logónak legalább ugyanakkora méretűnek (szélességűnek és magasságúnak) kell lennie, mint a többi logó közül a legnagyobbnak. A BM OKF valamennyi, az Európai Uniós logóktól eltérő és a vállalkozási szerződés ideje alatt felhasználandó logót a vállalkozási szerződés megkötésével egyidejűleg a nyertes Ajánlattevő rendelkezésére bocsát. 4. Kommunikációs termékek látványterve és jóváhagyása A nyertes Ajánlattevőnek minden esetben legalább két kreatív koncepciót vagy grafikai tervet kell bemutatnia a BM OKF számára. A BM OKF ezek közül választ, vagy - ha a bemutatott terveket nem találja megfelelőnek, és ezt szakmai érvekkel támasztja alá - új kreatív koncepció vagy grafikai terv készítését, illetve a bemutatott tervek átdolgozását (szín, forma vagy plusz grafikai elem) kérheti, legfeljebb két alkalommal. 5. Kiadványok tervezése és gyártása A nyertes Ajánlattevő feladata a Megrendelő által adott szakmai tartalmi elemek alapján az egyes Projektekhez kapcsolódó tájékoztató kiadványok, valamint eredménykommunikációs kiadványok kreatív- és grafikai tervezése, szövegírása, szerkesztése és teljes körű nyomdai gyártása. A kiadványok célja a lakosság, illetve az érintett célcsoportok informálása a Projekt céljairól, illetve a megvalósult Projekt eredményeiről. A kiadványok nyomdai paraméterei: • anyag: 250 grammos, matt műnyomó papír, • mérete (kiterítve): A4, egyszer hajtott, (hajtott méret: A5), eredménykommunikációs kiadvány esetében kétszer hajtott (A5-A6) • terjedelme: 4 oldal (eredménykommunikációs kiadvány esetén 6), • szín: 4+4, • a kiadványokon az egyes Projektekhez kapcsolódó arculati elemek megjelenítése kötelező. • A Megrendelő a nyertes Ajánlattevő számára konkrét csomagolási paramétereket nem ír elő. A termékek csomagolása, kiszerelése és leszállítása során fontos azonban a költséghatékonyság és környezeti fenntarthatósági szempontokat mérlegelve a legoptimálisabb csomagolási/kiszerelési módot alkalmazni. Továbbá szempont, hogy a termékek jól beazonosíthatóan (felcímkézve), megszámolhatóan érkezzenek az átvételre. Eredménykommunikációs kiadványok példányszáma Projektenként: A 3. rész szerinti Projekthez készül eredménykommunikációs kiadvány, 700 példányban . A 3. rész szerinti Projekthez (KEHOP_PLUSZ-1.1.12-23-2025-00002) nem készül tájékoztató kiadvány. 6. Médiavásárlás és kapcsolódó gyártás A nyertes Ajánlattevő feladata a médiamegjelenések vonatkozásában, a Megrendelő által a szerződéskötést követően átadandó kommunikációs tervvel összhangban: médiatervezés és- vásárlás. A Megrendelő által elfogadott és végleges médiaterv alapján a nyertes Ajánlattevő feladata a médiavásárlási feladatok teljes körű ellátása a médiatervben foglaltaknak megfelelően, az egyes megállapodások megkötése a médiafelületek tulajdonosaival, a médiatervben szereplő paramétereknek megfelelően (a Projekt 50%-os készültségekor, lehetőség szerint társadalmi célú reklámként történő elhelyezéssel). Feladata továbbá a megvásárolt médiafelületnek megfelelő tartalom előállítása, a Megrendelő által biztosított háttéranyagok felhasználásával a megjelenések kreatív- és grafikai tervezési, szövegírási, nyomdai előkészítési feladatainak ellátása. A feladatba beletartozik a foglalás és az esetleges lemondás, a hirdetési tartalmak produkciós lista szerint történő leadása. Nyomtatott sajtómegjelenéseket olyan országos terjesztésű, naponta megjelenő politikai-közéleti vagy bulvár tematikájú napilapokban kell biztosítani, amelyek rendelkeznek a Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség (MATESZ) által auditált, vagy azzal egyenértékű, hitelesen igazolt olvasottsági és példányszám adatokkal. Minimumkövetelmények: - Lefedettség: Országos hálózatban, minden vármegyében elérhető árushelyi terjesztés. - Példányszám: A megjelentetni kívánt sajtóterméknek alkalmanként legalább napi 10 000 darab auditáltan értékesített (fizetett) példányszámmal kell rendelkeznie. - Méret: ½ oldal, fekvő, -Szín: 4+4. A megjelenések darabszáma: 3. rész szerinti Projekt: 1 db Folytatás II.2.14) pontban.
02
3 Lose
Los 1
KEHOP_PLUSZ-1.1.11-24-2025-00001geschätzt 25.490 € · 36 Monate · Veschiedene Dienstleistungen für Unternehmen und andere Dienstleistungen
Los 2
KEHOP_PLUSZ-1.1.11-24-2025-00002geschätzt 22.160 € · 6 Monate · Veschiedene Dienstleistungen für Unternehmen und andere Dienstleistungen
Los 3
KEHOP_PLUSZ-1.1.12-23-2025-00002geschätzt 9.106 € · 22 Monate · Veschiedene Dienstleistungen für Unternehmen und andere Dienstleistungen
Wie Angebote bewertet werden
Preis: 100 Punkte
So, wie die amtliche Bekanntmachung sie angibt.
Amtliche Quelle
Quelle: TED - Tenders Electronic Daily (Publications Office of the EU)
Prüfen Sie alle Angaben stets in der amtlichen Bekanntmachung.
Der Auftraggeber hat in dieser Branche zu wenige eigene Zuschläge, deshalb steht hier die Spanne der letzten 397 Zuschläge für Unternehmensdienstleistungen (Ungarn).
83 €242,9 Mio. €
Dieser Zuschlag
40.502 €
Geschätzter Wert
57.192 €
Median der Zuschlaege
828.043 €
Mittlere Hälfte der früheren Zuschläge
231.106 € bis 4,8 Mio. €
Der Zuschlag ist kleiner als drei von vier früheren Zuschlägen.
Auftragswerte wie von den amtlichen Quellen veroeffentlicht. Als Orientierung zu verstehen, nicht als Regel: Umfang, Lose und Laufzeit unterscheiden sich.
jetzt offen im Bereich Unternehmensdienstleistungen
4.256
Median der offenen Bekanntmachungen
221.020 €
Wer in diesem Markt gewinnt
Viele Anbieter
Ungarn · Unternehmensdienstleistungen
verschiedene Unternehmen erhielten hier Zuschläge
170
der Zuschläge gingen an die drei häufigsten Gewinner
10%
Auftraggeber vergaben hier Aufträge
116
Auf Grundlage von 259 Zuschlägen mit benanntem Gewinner aus den letzten 3 Jahren. Gezählt nach Zuschlägen, nicht nach Wert, weil Los- und Rahmenvertragsbeträge nicht vergleichbar sind.
Konzentriert heißt: Die drei häufigsten Gewinner erhielten 65% der Zuschläge oder mehr; viele Anbieter: unter 35% bei mindestens zehn verschiedenen Gewinnern.
Wettbewerb
Angebote je Los im Durchschnitt (offene und nicht offene Verfahren)
2,2
dieser Lose erhielten ein einziges Angebot
68%
der Zuschläge gingen an Unternehmen mit Sitz in einem anderen Land
8%
der Angebote kamen aus einem anderen Land
5%
So, wie die amtlichen Bekanntmachungen sie angeben, über die letzten 3 Jahre. Angebote je Los zählen nur offene und nicht offene Verfahren: Im Verhandlungsverfahren oder bei einer Direktvergabe ist ein einziges Angebot das Verfahren selbst. Das Land ist das, das die Bekanntmachung für den Gewinner nennt.
06
Änderungsverlauf
Jedes Mal, wenn eine offizielle Quelle diese Bekanntmachung mit geändertem Inhalt erneut veröffentlicht hat. Wir beobachten alle Quellen, die wir indexieren, auch regionale Kopien derselben Bekanntmachung.
Zuschlagsdatum
War:22. Juni 2026
Jetzt:
22. Juni 2026
Leistung und Kriterien
Die Beschreibung wurde erweitert. Vor dem Angebot erneut lesen.
Geschätzter Wert
nicht angegeben
Jetzt:
57.192 €
Zuschlagsdatum
War:22. Juni 2026
Jetzt:
22. Juni 2026
Zuschlagswert
War:40.286 €
Jetzt:
40.502 €
+1%
Geschätzter Wert
nicht angegeben
Jetzt:
20.720.625 €
Folgen Sie dieser Ausschreibung, und wir mailen Ihnen jede Änderung sofort.
Konto erstellen
Oder folgen Sie nur dem CPV-Code, Dienstleistungen für Unternehmen: Recht, Marketing, Consulting, Einstellungen, Druck und Sicherheit: eine E-Mail, wenn neue Ausschreibungen darunter erscheinen, ohne Konto.