Komplex szakértői feladatok támogatási programokhoz Külpiaci Növekedési Támogatás, Külpiacrajutási Támogatás és Nyugat-Balkán Beruházási Támogatás c. konstrukciók végrehajtásához kapcsolódó szakértői feladatok az alábbi fő feladatcsoportok szerint strukturálva: A.) Szerződéskötési és -módosítási folyamat támogatása B.) A pályázatok megvalósulásának nyomon követése C.) Egyéb, a támogatott projektek kezeléséhez kapcs. feladatokban való közreműködés. 1.)A Külpiaci Növekedési Támogatás c. konstrukció végrehajtásához kapcsolódó szakértői feladatok A program megvalósulási területe: Az Eximbank Zrt. által meghatározott 1-5-ös országkockázati besorolású, vagy olyan 6-os országkockázati besorolású államok, amelyben működik magyar külképviselet. Igényelt szakértelem: hazai és nk-i pénzügyi, hazai és nk-i jogi, építés-műszaki, értékbecslői, egyéb mérnöki, minőségellenőri, pályázatértékelői, projektmenedzsmenti, projektmonitoringra vonatkozó, továbbá a pályázatok tárgya szerinti szakértelem (mezőgazdasági, ipari, turisztikai, ICT és egyéb szolgáltatási területek). Ellátandó feladatok: 1.A.) Szerződéskötési és -módosítási folyamat támogatása Tervezetten szerződéskötés: 60 db; szerződésmódosítás: 20-30 db. A támogatott projektek megvalósulási helyszínei tervezetten (BT 728) II.2.3. pontban jelölve. A beruházások több mint fele tervezetten Romániában, Szerbiában és Horvátországban valósul meg. 1.B.) A pályázatok megvalósulásának nyomon követése tervezetten 90 db, beruházási (eszközbeszerzés és ingatlan építés/felújítás/bővítés), valamint kutatás-fejlesztési tárgyú. 100-on felüli darabszámú pénzügyi és tartalmi jelentés benyújtása várható, és ezeknek lehet akár több hiánypótlása is. 1.C.) Egyéb, a támogatott projektek kezeléséhez kapcsolódó feladatokban való közreműködés 1.C.1.) A szerződő cégcsoportja és tulajdonosa(i) felépítésének áttekintése, tulajdonosa(i) értékelése 1.C.2.) A szerződő/tulajdonos tőkeerejének, befektető-bevonási szándékának, hitelképességének vizsgálata 1.C.3.) A projekt műszaki szempontú ellenőrzése 1.C.4.) A határon átnyúló üzleti kapcsolatok léptékének vizsgálata 1.C.5.) A projektek tartalmának változásával kapcsolatos műszaki, pénzügyi kérdések vizsgálata 1.C.6.) A projektek megvalósításával és változtatásával kapcsolatos szabályossági (állami támogatási szabályok, Áht, Ávr.) megfelelősségi vizsgálatok végzése 2. A Külpiacrajutási Támogatás c. konstrukció végrehajtásához kapcsolódó szakértői feladatok. A program megvalósulási területe: Mog. Igényelt szakértelem: hazai és nemzetközi pénzügyi, hazai és nemzetközi jogi, minőségellenőri, pályázatértékelői, projektmenedzsmenti, projektmonitoringra vonatkozó, továbbá a pályázatok tárgya szerinti szakértelem (marketing). Ellátandó feladatok: 2.A.) A pályázatok megvalósulásának nyomon követése tervezetten 80 db, „Hazai vállalkozások külpiaci versenyben való helytállásának elősegítése” tárgyú pályázat alábbi struktúrában történő nyomonkövetése 2.B.) Egyéb, a támogatott projektek kezeléséhez kapcs. feladatokban való közreműködés 3. A Nyugat-Balkán Beruházási Tám c. konstrukció végrehajtásához kapcsolódó szakértői feladatok A program megvalósulási területe: Magyarország és Szerbia. a ténylegesen ellátandó ellenőrzési feladatok körét AK határozza meg, szükséges építőmérnöki/építészmérnöki ingatlan értékbecslői végzettség és gyakorlat valamint felsőfokú magyar, angol,szerb, román, horvát nyelvtudás. Továbbiak a KDba.
1.)A Külpiaci Növekedési Támogatás c. konstrukció végrehajtásához kapcsolódó szakértői feladatok hazai támogatásból részben határon túl megvalósuló programokban való szakértői feladatok: A román és a szerb nyelv ismerete alapvető fontosságú a teljesítésnél A program megvalósulási területe: Az Eximbank Zrt. által meghatározott 1-5-ös országkockázati besorolású, vagy olyan 6-os országkockázati besorolású államok, amiben működik magyar külképviselet. Igényelt szakértelem:hazai és nemzetközi pénzügyi, hazai és nk-i jogi, építés-műszaki, értékbecslői, egyéb mérnöki, minőségellenőri, pályázatértékelői, projektmenedzsmenti, projektmonitoringra vonatkozó, továbbá a pályázatok tárgya szerinti szakértelem (mezőgazd-i, ipari, turisztikai, ICT és egyéb szolg-i területek). Feladatok: 1.A.) Szerződéskötési és-módosítási folyamat támogatása Tervezetten szerződéskötés: 60 db; szerződésmódosítás: 20-30 db. A támogatott projektek megvalósulási helyszínei tervezetten (BT 728) II.2.3. pontban jelölve. A beruházások több mint fele tervezetten Romániában, Szerbiában,Horvátországban valósul meg. 1.B.) A pályázatok megvalósulásának nyomon követése, tervezetten 60 db, beruházási (eszközbeszerzés és ingatlan építés/felújítás/bővítés), valamint K+F tárgyú 1.B.1.) pályázat dokumentáció áttekintése AT feladata a támogatási kérelem részként benyújtott dokumentáció (kiemelten műszaki dokumentáció, árajánlatok, üzleti terv), valamint az időközi és záró pénzügyi és tartalmi jelentés benyújtott dokumentáció (kiemelten műszaki dokumentáció, időközi és záró beszámoló, pénzügyi beszámolók) adatainak, szükség esetén végrehajtott helyszíni bejárás/ellenőrzés/elmérés során benyújtott adatok és információk összevetése, az előrehaladás mértékének megítélése. 1.B.2.) helyszíni felmérés és/vagy ellenőrzés A felmérés/ellenőrzés dokumentáltsággal kapcsolatos elvárások: - a felmért/ellenőrzött tételek részletes bemutatása - az áttekintett dokumentumok pontos felsorolása, - feltárt eltérések részletes bemutatása - az eltérések kezelésére vonatkozó intézkedési tervre való javaslattétel. 1.B.3.) helyszíni dokumentáció, értékelés minimum 5 A4 oldal terjedelemben 1.B.4.) terv-tény összevetés munkamódszer alkalmazásával 1.C.) Egyéb,a támogatott projektek kezeléséhez kapcs-ó feladatokban való közreműködés 1.C.1.) A szerződő cégcsoportja és tulajdonosa(i) felépítésének áttekintése, tulajdonosa(i) értékelése 1.C.2.) A szerződő/tulajdonos tőkeerejének, befektető-bevonási szándékának, hitelképességének vizsgálata 1.C.3.) A projekt műszaki szempontú ellenőrzése 1.C.4.) A határon átnyúló üzleti kapcsolatok vizsgálata 1.C.5.) A projektek tartalmának változásával kapcsolatos műszaki, pénzügyi kérdések vizsgálata 1.C.6.) A projektek megvalósításával és változtatásával kapcsolatos szabályossági (állami támogatási szabályok, Áht, Ávr.) megfelelősségi vizsgálatok végzése 2. A Külpiacrajutási Támogatás c. konstrukció végrehajtásához kapcsolódó szakértői feladatok A program megvalósulási területe: Magyarország Igényelt szakértelem: hazai és nemzetközi pénzügyi, hazai és nemzetközi jogi, minőségellenőri, pályázatértékelői, projektmenedzsmenti, projektmonitoringra vonatkozó, továbbá a pályázatok tárgya szerinti szakértelem (marketing). Feladatok: 2.A.) A pályázatok megvalósulásának nyomon követése 2.B.1.) A kedvezményezettek által beszerzett ingóságok meglétének/állapotának felmérése, dokumentálása Magyarországon 2.B.2.) A projektek keretében megvalósuló tevékenységek folyamatos ellenőrzése, dokumentálása Mon. 2.B.3.) Eszközök értékbecslése, biztosítéki szempontú megítélés 2.B.4.) Biztosítékok megfelelőségének vizsgálata, kifizetési igénylések megfelelőségének vizsgálata 2.B.5.) Készletellenőrzés és gazdasági átvilágítás a kedvezményezett cégeknél, Mog-on. 2.B.6.) Előzetes-, tervezett- vagy rendkívüli helyszíni ellenőrzések lebonyolítása magyar nyelven A fent írt 2.B.1. - 2.B.6. feladatok a kiválasztott projekteknél 1 alkalommal tervezettek. 2.C.) Egyéb,a támogatott projektek kezeléséhez kapcsolódó feladatokban való közreműködés 2.C.1.) A szerződő cégcsoportja és tulajdonosa(i) felépítésének áttekintése, tulajdonosa(i) értékelése 2.C.2.) Projekt műszaki szempontú ellenőrzése 2.C.3.) A határon átnyúló üzleti kapcsolatok léptékének vizsgálata 2.C.4.) Projektek tartalmának változásával kapcsolatos műszaki, pénzügyi kérdések vizsgálata 2.C.5.) Projektek megvalósításával és változtatásával kapcsolatos szabályossági (állami támogatási szabályok, Áht, Ávr.) megfelelősségi vizsgálatok végzése 3. A Nyugat-Balkán Beruházás Támogatás c.konstrukció végrehajtásához kapcsolódó szakértői feladatok A program megvalósulási területe:Mog és Szerbia. Igényelt szakértelem (a megvalósulási helyre vonatkozóan is): pénzügyi, jogi, építés-műszaki, értékbecslői,egyéb mérnöki, minőségellenőri, pályázatértékelői, projektmenedzsmenti, projektmonitoringra vonatkozó, továbbá a pályázatok tárgya szerinti szakértelem (mezőgazdasági, ipari, turisztikai, ICT és egyéb, szolgáltatási területek). Feladatok tervezetten 7db projekt vonatkozásában: 3.A.) Szerződéskötési és módosítási folyamat támogatása 3.A.1.)kedvezményezettekkel megkötendő támogatási szerződések, valamint a módosításra szoruló támogatási szerződések szövegének véglegesítése szolgáltatás/áru/építési beruházás beszerzés tárgyban. 3.A.2.)közreműködés a szerződéskötési feltételek megvalósulásának helyszíni ellenőrzésében Szerbiában. 3.A.3.)szerződéses biztosítékok megfelelőségének vizsgálata,átutalási előfeltételek megvalósulásának ellenőrzése 3.B.)A pályázatok megvalósulásának nyomon követése Az alábbi felhívások keretében támogatott projektek kezelésére kerül sor: -Külpiaci Növekedési Támogatás-61 mrd forint -Külpiaci Növekedési Támogatási program-1,8 mrd forint -BAR- 7,8 mrd forint -A futamidő alatt meghirdetni tervezett programok keretösszege összesen több mint 71 mrd forint. Tervezetten 80-100 vállalkozás támogatási kérelmét kell elbírálni. Továbbiak a (BT 99) VI.4. pontban
Amtliche Quelle
Quelle: TED - Tenders Electronic Daily (Publications Office of the EU)
Prüfen Sie alle Angaben stets in der amtlichen Bekanntmachung.
Der Auftraggeber hat in dieser Branche zu wenige eigene Zuschläge, deshalb steht hier die Spanne der letzten 397 Zuschläge für Unternehmensdienstleistungen (Ungarn).
83 €242,9 Mio. €
Dieser Zuschlag
387.437 €
Geschätzter Wert
406.306 €
Median der Zuschlaege
828.043 €
Mittlere Hälfte der früheren Zuschläge
231.106 € bis 4,8 Mio. €
Der Zuschlag liegt in der üblichen Spanne.
Auftragswerte wie von den amtlichen Quellen veroeffentlicht. Als Orientierung zu verstehen, nicht als Regel: Umfang, Lose und Laufzeit unterscheiden sich.
vergeben an GLOBAL-PRO Consulting Korlátolt Felelősségű Társaság2.553.679 €
05
Marktkontext
jetzt offen im Bereich Unternehmensdienstleistungen
4.256
Median der offenen Bekanntmachungen
221.020 €
Wer in diesem Markt gewinnt
Viele Anbieter
Ungarn · Unternehmensdienstleistungen
verschiedene Unternehmen erhielten hier Zuschläge
170
der Zuschläge gingen an die drei häufigsten Gewinner
10%
Auftraggeber vergaben hier Aufträge
116
Auf Grundlage von 259 Zuschlägen mit benanntem Gewinner aus den letzten 3 Jahren. Gezählt nach Zuschlägen, nicht nach Wert, weil Los- und Rahmenvertragsbeträge nicht vergleichbar sind.
Konzentriert heißt: Die drei häufigsten Gewinner erhielten 65% der Zuschläge oder mehr; viele Anbieter: unter 35% bei mindestens zehn verschiedenen Gewinnern.
Wettbewerb
Angebote je Los im Durchschnitt (offene und nicht offene Verfahren)
2,2
dieser Lose erhielten ein einziges Angebot
68%
der Zuschläge gingen an Unternehmen mit Sitz in einem anderen Land
8%
der Angebote kamen aus einem anderen Land
5%
So, wie die amtlichen Bekanntmachungen sie angeben, über die letzten 3 Jahre. Angebote je Los zählen nur offene und nicht offene Verfahren: Im Verhandlungsverfahren oder bei einer Direktvergabe ist ein einziges Angebot das Verfahren selbst. Das Land ist das, das die Bekanntmachung für den Gewinner nennt.
vergeben an New Land Media Reklám, Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság; LOUNGE DESIGN Szolgáltató Korlátolt Felelősségű TársaságJan 2026