„Közétkeztetési szolgáltatás beszerzése Nagykovácsi Nagyközség közigazgatási területén” Nagykovácsi Nagyközség közigazgatási területén közétkeztetési (élelmezési) szolgáltatás biztosítása a hatályos jogszabályoknak és egyéb vonatkozó szabályoknak megfelelően (ételmaradék elszállítással heti két alkalommal). A nyertes ajánlattevő feladata: Általános étkeztetés azzal, hogy adott esetben a 37/2014. Emmi rendeletben foglalt diétákat biztosítani kell. A nyertes ajánlattevő a szerződés tárgyát képező ételadagokat az általa üzemeltetett főzőkonyhá(k)ban készíti el, majd az ételeket saját fuvareszközével, saját költségén köteles a teljesítési helyekre szállítani. Az intézményekben a mindenkor hatályos tanév időszakon kívül csökkentett kapacitású teljesítést (pl. szünetidőszaki foglalkozások) biztosítani kell. A tálalókonyhákban a szükséges konyhatechnológiai eszközök, tálaló és étkészletek biztosítottak. A szállító edényzetet nyertes Ajánlattevő biztosítja. A bölcsőde és óvoda vonatkozásban a teljesítési időszakban a tálaló és étkészletek pótlását Ajánlatkérő biztosítja, a tálaló és étkészletek mosogatása nem képezi nyertes Ajánlattevő feladatát, a szállító edényzeti higiénia biztosítása az Ajánlattevő kötelezettsége. A Nagykovácsi Általános Iskola közétkeztetés tekintetében szabadszedéses tálalásos rendszert tartalmazzon oly módon, hogy a Nagykovácsi Általános Iskolában található tálalókonyha és ebédlőhelyiség ingyenes használatát biztosítja az Ajánlatkérő, továbbá az ebéd étkezés megkezdésekor legalább háromféle menüválaszték áll rendelkezésre, és az étkezés végéig legalább kétféle főétel biztosított. Emellett ingyenes használatba adásra kerülnek a műszaki leírás 1. sz. mellékletében lévő eszközök is. A konyha üzemeltetése az Ajánlattevő feladata, a konyhai dolgozók az Ajánlattevő alkalmazásában állnak. A szabadszedéses tálaláshoz szükséges technológiát az Ajánlattevőnek kell rendelkezésre bocsátani. Mennyiség (napi): Bölcsőde(normál) (1-3 év) reggeli 45 tízórai 45 ebéd 45 uzsonna 45 Bölcsőde (diétás) (1-3 év) reggeli 3 tízórai 3 ebéd (egyadagos, zárt csomagolás) 3 uzsonna 3 Óvoda (normál) (4-6 év) tízórai 250 ebéd 250 uzsonna 250 Óvoda (diétás) (4-6 év) tízórai 15 ebéd (egyadagos, zárt csomagolás) 15 uzsonna 15 Általános iskola (normál) (7-14 év) tízórai 220 ebéd 435 uzsonna 220 Általános iskola (diétás) (7-14 év) tízórai 5 ebéd (egyadagos, zárt csomagolás) 8 uzsonna 5 Felnőtt (normál) ebéd 12 Felnőtt ( szabadszedés) 30 ebéd Felnőtt (diétás) ebéd (egyadagos, zárt csomagolás) 3 Szociális (normál) ebéd 10 Szociális (diétás) ebéd 0 A szabadszedéses/önkiszolgáló rendszer kivételével a megadott, várható mennyiségektől +/-20% eltérés lehetséges. Nyertes Ajánlattevő köteles betartani a közétkeztetés tárgyú közbeszerzések tekintetében alkalmazandó eljárások sajátos szabályairól szóló 676/2020. (XII. 28.) Korm. rendelet 6. § bekezdésében foglaltakat. Részletesen a közbeszerzési dokumentációban.
Der Auftraggeber hat in dieser Branche zu wenige eigene Zuschläge, deshalb steht hier die Spanne der letzten 111 Zuschläge für Hotel-, Restaurant- & Cateringdienste (Ungarn).
6.301 €41,4 Mio. €
Dieser Zuschlag
1,1 Mio. €
Median der Zuschlaege
2,7 Mio. €
Mittlere Hälfte der früheren Zuschläge
1,3 Mio. € bis 8,8 Mio. €
Der Zuschlag ist kleiner als drei von vier früheren Zuschlägen.
Auftragswerte wie von den amtlichen Quellen veroeffentlicht. Als Orientierung zu verstehen, nicht als Regel: Umfang, Lose und Laufzeit unterscheiden sich.
Ein Punkt je Zuschlag, am Tag der Unterzeichnung, in der Größe seines Werts. Ein Ring ist ein Zuschlag ohne veröffentlichten Wert.
06
Marktkontext
jetzt offen im Bereich Hotel-, Restaurant- & Cateringdienste
1.160
Median der offenen Bekanntmachungen
274.352 €
Wer in diesem Markt gewinnt
Viele Anbieter
Ungarn · Hotel-, Restaurant- & Cateringdienste
verschiedene Unternehmen erhielten hier Zuschläge
39
der Zuschläge gingen an die drei häufigsten Gewinner
24%
Auftraggeber vergaben hier Aufträge
57
Auf Grundlage von 68 Zuschlägen mit benanntem Gewinner aus den letzten 3 Jahren. Gezählt nach Zuschlägen, nicht nach Wert, weil Los- und Rahmenvertragsbeträge nicht vergleichbar sind.
Konzentriert heißt: Die drei häufigsten Gewinner erhielten 65% der Zuschläge oder mehr; viele Anbieter: unter 35% bei mindestens zehn verschiedenen Gewinnern.
Wettbewerb
Angebote je Los im Durchschnitt (offene und nicht offene Verfahren)
1,9
dieser Lose erhielten ein einziges Angebot
19%
der Zuschläge gingen an Unternehmen mit Sitz in einem anderen Land
0%
der Angebote kamen aus einem anderen Land
0%
So, wie die amtlichen Bekanntmachungen sie angeben, über die letzten 3 Jahre. Angebote je Los zählen nur offene und nicht offene Verfahren: Im Verhandlungsverfahren oder bei einer Direktvergabe ist ein einziges Angebot das Verfahren selbst. Das Land ist das, das die Bekanntmachung für den Gewinner nennt.
vergeben an Eatrend Korlátolt Felelősségű TársaságJun 2026
Verpassen Sie keine Ausschreibung wie diese
7 neue Bekanntmachungen für Hotel-, Restaurant- & Cateringdienste in Ungarn in den letzten 7 Tagen.
Erhalten Sie eine E-Mail, wenn neue erscheinen. Kostenlos.