Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás eredményeként vállalkozási keretszerződést kíván kötni 12 hónap időtartamra az alábbi szolgáltatásra vonatkozóan: Nyertes Ajánlattevőnek biztosítania kell a Magyar Közút Nzrt. (továbbiakban: MK Nzrt.) kezelésében lévő országos közúthálózat (közutak és a megjelölt gyorsforgalmi útszakaszok) mentén az ajánlatkérő által megjelölt balesetveszélyes fák kivágását, gallyazását, szükség esetén a tuskómarás elvégzését és a faanyag ajánlatkérő telephelyére történő beszállítását, sarangba rakását, továbbá a munkaterületen keletkező vágástéri hulladék eltakarítását. Részleteket a Közbeszerzési Dokumentumok tartalmaznak.
Nyertes ajánlattevő feladata Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Heves vármegye és Nógrád vármegye területén az ajánlatkérő kezelésében lévő országos közúthálózat (közutak és a megjelölt gyorsforgalmi útszakaszok) mentén az ajánlatkérő által megjelölt balesetveszélyes fák kivágása, gallyazása, szükség esetén a tuskómarás elvégzése és a faanyag ajánlatkérő telephelyére történő beszállítása, sarangba rakása, továbbá a munkaterületen keletkező vágástéri hulladék eltakarítása. A fakivágásokat forgalombiztonsági okok miatt, az út tartozékai, illetve a közlekedők, és a közúttal szomszédos ingatlanok biztonságának védelme érdekében szükséges végrehajtani. A gallyazási munkák célja az űrszelvény biztosítása valamint, a forgalomra veszélyt jelentő ágak, gallyak eltávolítása. A fakivágás a fák méretétől, helyzetétől, környezetétől függően történhet: 1. alpin technikával 2. emelőkosaras autó segítségével 3. hagyományos döntéssel A terepviszonyok, a fa mérete, helyzete és környezete függvényében kiegészítő technika alkalmazására szükség lehet (csörlők, csörlős traktorok). A fakitermelést, gallyazást vegetációs időszakon kívül, lombhullást követően és kihajtást megelőzően, a téli időszakban kell elvégezni. Ettől eltérni csak ajánlatkérővel egyeztetve lehet, vegetációs időszakban történő eseti megrendeléseket vis maior állapot (pl., kiszáradt, kettétört, viharkáros fák kivágása) indokolhatja. Gallyazás alatt a fák út űrszelvényébe lógó ágainak eltávolítását kell érteni. Munkaterület takarítása, a faanyag mérnökségre történő beszállítása: A kivágott faanyagot a fakivágás helyszínén Ajánlatkérővel (megyei kapcsolattartóval) előre egyeztetett méretre kell darabolnia a nyertes ajánlattevőnek. Az útburkolatra, padkára és az árokba került hulladékot a lehető legrövidebb időn belül teljes mértékben el kell távolítani. A faanyagot ajánlatkérő által meghatározott mérnökségre kell beszállítani. A szállítási távolság 1-50 km között változhat. A levágott ágakat, gallyakat és egyéb vágástéri hulladékot a favágás helyszínén aprítógéppel fel kell aprítani, amelyet ajánlatkérő - eseti megrendelésben megjelölt igénye szerint - a nyertes ajánlattevővel beszállíttathat az adott mérnökségi telephelyre. A visszamaradó tuskókat a terepszintig maximum 5 cm magasságig vissza kell vágni és/vagy az eseti megrendeléstől függően tuskómarást kell végezni 10 cm mélyen. A tuskómarás során keletkező darálékot a tuskó helyére kell visszatölteni. A tuskóvisszavágás során keletkező fakorongot is be kell szállítani a mérnökségi telephelyre. A munkavégzés után a talajfelszínt el kell egyengetni és a munkaterületet balesetveszély mentes állapotban kell átadni. A nem hasznosítható faanyagot (ágfa, gallyfa) úgy kell gyűjteni az árok külső élén túli területen, hogy azokat a szél ne hordja a burkolatra. Gyorsforgalmi utak esetén a munkák elvégzéséhez az MK NZrt. ingyenes úthasználatot nem biztosít. A fák pontos helyszínének megjelölésére, műszaki paramétereinek pontos megadására a feladat jellegét figyelembe véve (pl.: ad hoc, és viharok okán rendelt feladatok), valamint a fák jelentős száma miatt - az ajánlattételi szakaszban - nincs mód. Tekintettel arra, hogy Ajánlatkérő a beszerzésre kerülő szolgáltatások pontos összetételét, mennyiségét a beszerzés jellegét figyelembe véve nem tudja előre pontosan meghatározni, ezért Ajánlatkérő felhívja érdeklődő gazdasági szereplők figyelmét, hogy az ártáblában feltüntetett súlyszámok gyakorlati tapasztalatok alapján kerültek meghatározásra. A súlyszám az árképzés elősegítésére hivatott, arányaiban jelzi, hogy milyen munkanemekből várható több megrendelés (a korábbi évek tapasztalatai alapján). Az egyes fa egyedek kivágási módja a helyszínen derül ki, azt előre Ajánlatkérő nem tudja meghatározni. A szolgáltatás időtartama: A szerződés hatályba lépésétől a rendelkezésre álló keretösszeg, azaz nettó 102.000.000,- Ft kimerüléséig, de legkésőbb a szerződés hatályba lépésétől számított 12 hónap utolsó napjáig tartó határozott időtartam lejártáig. Amennyiben a szerződés határozott 12 hónapos időtartama alatt a keretösszeg nem kerül teljes mértékben kimerítésre Ajánlatkérő által, úgy Ajánlatkérő fenntartja magának a jogot a szerződés időtartamának további 12 hónappal történő egyoldalú meghosszabbítására, azzal a kikötéssel, hogy amikor az eseti megrendelések teljesítésének összesített ellenértéke eléri a keretösszeget, úgy a szerződés ezen összeg elérésének időpontjában, a meghosszabbított időtartam lejártát megelőzően is - Felek erre irányuló külön jognyilatkozata nélkül - megszűnik (hatályát veszti). Ajánlatkérő eredményes eljárás esetén nettó 102.000.000,- Ft keretösszegre köt szerződést. Ajánlatkérő a szerződés keretösszegének 70%-ra vállal megrendelési kötelezettséget, azaz keretösszegből nettó 71 400 000,-Ft értékre. A keretösszegből a megrendelési kötelezettséggel nem érintett rész értéke nettó 30 600 000,- Ft, amely értéket a becsült érték a Kbt. 16. § (1) bekezdésének megfelelően tartalmazza. Ajánlatkérő a szolgáltatás megrendelési kötelezettséggel nem terhelt részének részleges vagy teljes kimerítésére kötelezettséget nem vállal, illetve a részleges vagy teljes kimerítésének elmaradása okán semmilyen kártérítési, kártalanítási vagy egyéb igénnyel Ajánlattevő nem léphet fel Ajánlatkérővel szemben. A további részleteket, feltételeket a Közbeszerzési Dokumentumok tartalmazzák.; Nyertes ajánlattevő feladata Bács-Kiskun vármegye, Békés vármegye, Csongrád-Csanád vármegye (M43) területén az ajánlatkérő kezelésében lévő országos közúthálózat (közutak és a megjelölt gyorsforgalmi útszakaszok) mentén az ajánlatkérő által megjelölt balesetveszélyes fák kivágása, gallyazása, szükség esetén a tuskómarás elvégzése és a faanyag ajánlatkérő telephelyére történő beszállítása, sarangba rakása, továbbá a munkaterületen keletkező vágástéri hulladék eltakarítása. A fakivágásokat forgalombiztonsági okok miatt, az út tartozékai, illetve a közlekedők, és a közúttal szomszédos ingatlanok biztonságának védelme érdekében szükséges végrehajtani. A gallyazási munkák célja az űrszelvény biztosítása valamint, a forgalomra veszélyt jelentő ágak, gallyak eltávolítása. A fakivágás a fák méretétől, helyzetétől, környezetétől függően történhet: 1. alpin technikával 2. emelőkosaras autó segítségével 3. hagyományos döntéssel A terepviszonyok, a fa mérete, helyzete és környezete függvényében kiegészítő technika alkalmazására szükség lehet (csörlők, csörlős traktorok). A fakitermelést, gallyazást vegetációs időszakon kívül, lombhullást követően és kihajtást megelőzően, a téli időszakban kell elvégezni. Ettől eltérni csak ajánlatkérővel egyeztetve lehet, vegetációs időszakban történő eseti megrendeléseket vis maior állapot (pl., kiszáradt, kettétört, viharkáros fák kivágása) indokolhatja. Gallyazás alatt a fák út űrszelvényébe lógó ágainak eltávolítását kell érteni. Munkaterület takarítása, a faanyag mérnökségre történő beszállítása: A kivágott faanyagot a fakivágás helyszínén Ajánlatkérővel (megyei kapcsolattartóval) előre egyeztetett méretre kell darabolnia a nyertes ajánlattevőnek. Az útburkolatra, padkára és az árokba került hulladékot a lehető legrövidebb időn belül teljes mértékben el kell távolítani. A faanyagot ajánlatkérő által meghatározott mérnökségre kell beszállítani. A szállítási távolság 1-50 km között változhat. A levágott ágakat, gallyakat és egyéb vágástéri hulladékot a favágás helyszínén aprítógéppel fel kell aprítani, amelyet ajánlatkérő - eseti megrendelésben megjelölt igénye szerint - a nyertes ajánlattevővel beszállíttathat az adott mérnökségi telephelyre. A visszamaradó tuskókat a terepszintig maximum 5 cm magasságig vissza kell vágni és/vagy az eseti megrendeléstől függően tuskómarást kell végezni 10 cm mélyen. A tuskómarás során keletkező darálékot a tuskó helyére kell visszatölteni. A tuskóvisszavágás során keletkező fakorongot is be kell szállítani a mérnökségi telephelyre. A munkavégzés után a talajfelszínt el kell egyengetni és a munkaterületet balesetveszély mentes állapotban kell átadni. A nem hasznosítható faanyagot (ágfa, gallyfa) úgy kell gyűjteni az árok külső élén túli területen, hogy azokat a szél ne hordja a burkolatra. Gyorsforgalmi utak esetén a munkák elvégzéséhez az MK NZrt. ingyenes úthasználatot nem biztosít. A fák pontos helyszínének megjelölésére, műszaki paramétereinek pontos megadására a feladat jellegét figyelembe véve (pl.: ad hoc, és viharok okán rendelt feladatok), valamint a fák jelentős száma miatt - az ajánlattételi szakaszban - nincs mód. Tekintettel arra, hogy Ajánlatkérő a beszerzésre kerülő szolgáltatások pontos összetételét, mennyiségét a beszerzés jellegét figyelembe véve nem tudja előre pontosan meghatározni, ezért Ajánlatkérő felhívja érdeklődő gazdasági szereplők figyelmét, hogy az ártáblában feltüntetett súlyszámok gyakorlati tapasztalatok alapján kerültek meghatározásra. A súlyszám az árképzés elősegítésére hivatott, arányaiban jelzi, hogy milyen munkanemekből várható több megrendelés (a korábbi évek tapasztalatai alapján). Az egyes fa egyedek kivágási módja a helyszínen derül ki, azt előre Ajánlatkérő nem tudja meghatározni. A szolgáltatás időtartama: A szerződés hatályba lépésétől a rendelkezésre álló keretösszeg, azaz nettó 102.000.000,- Ft kimerüléséig, de legkésőbb a szerződés hatályba lépésétől számított 12 hónap utolsó napjáig tartó határozott időtartam lejártáig. Amennyiben a szerződés határozottc12 hónapos időtartama alatt a keretösszeg nem kerül teljes mértékben kimerítésre Ajánlatkérő által, úgy Ajánlatkérő fenntartja magának a jogot a szerződés időtartamának további 12 hónappal történő egyoldalú meghosszabbítására, azzal a kikötéssel, hogy amikor az eseti megrendelések teljesítésének összesített ellenértéke eléri a keretösszeget, úgy a szerződés ezen összeg elérésének időpontjában, a meghosszabbított időtartam lejártát megelőzően is - Felek erre irányuló külön jognyilatkozata nélkül - megszűnik (hatályát veszti). Ajánlatkérő eredményes eljárás esetén nettó 102.000.000,- Ft keretösszegre köt szerződést. Ajánlatkérő a szerződés keretösszegének 70 %-ra vállal megrendelési kötelezettséget, azaz keretösszegből nettó 71 400 000,-Ft értékre. A keretösszegből a megrendelési kötelezettséggel nem érintett rész értéke nettó 30 600 000,- Ft, amely értéket a becsült érték a Kbt. 16. § (1) bekezdésének megfelelően tartalmazza. Ajánlatkérő a szolgáltatás megrendelési kötelezettséggel nem terhelt részének részleges vagy teljes kimerítésére kötelezettséget nem vállal, illetve a részleges vagy teljes kimerítésének elmaradása okán semmilyen kártérítési, kártalanítási vagy egyéb igénnyel Ajánlattevő nem léphet fel Ajánlatkérővel szemben. A további részleteket, feltételeket a Közbeszerzési Dokumentumok tartalmazzák.; Nyertes ajánlattevő feladata Pest vármegye és M0, M2, M31 gyorsforgalmi területén az ajánlatkérő kezelésében lévő országos közúthálózat (közutak és a megjelölt gyorsforgalmi útszakaszok) mentén az ajánlatkérő által megjelölt balesetveszélyes fák kivágása, gallyazása, szükség esetén a tuskómarás elvégzése és a faanyag ajánlatkérő telephelyére történő beszállítása, sarangba rakása, továbbá a munkaterületen keletkező vágástéri hulladék eltakarítása. A fakivágásokat forgalombiztonsági okok miatt, az út tartozékai, illetve a közlekedők, és a közúttal szomszédos ingatlanok biztonságának védelme érdekében szükséges végrehajtani. A gallyazási munkák célja az űrszelvény biztosítása valamint, a forgalomra veszélyt jelentő ágak, gallyak eltávolítása. A fakivágás a fák méretétől, helyzetétől, környezetétől függően történhet: 1. alpin technikával 2. emelőkosaras autó segítségével 3. hagyományos döntéssel A terepviszonyok, a fa mérete, helyzete és környezete függvényében kiegészítő technika alkalmazására szükség lehet (csörlők, csörlős traktorok). A fakitermelést, gallyazást vegetációs időszakon kívül, lombhullást követően és kihajtást megelőzően, a téli időszakban kell elvégezni. Ettől eltérni csak ajánlatkérővel egyeztetve lehet, vegetációs időszakban történő eseti megrendeléseket vis maior állapot (pl., kiszáradt, kettétört, viharkáros fák kivágása) indokolhatja. Gallyazás alatt a fák út űrszelvényébe lógó ágainak eltávolítását kell érteni. Munkaterület takarítása, a faanyag mérnökségre történő beszállítása: A kivágott faanyagot a fakivágás helyszínén Ajánlatkérővel (megyei kapcsolattartóval) előre egyeztetett méretre kell darabolnia a nyertes ajánlattevőnek. Az útburkolatra, padkára és az árokba került hulladékot a lehető legrövidebb időn belül teljes mértékben el kell távolítani. A faanyagot ajánlatkérő által meghatározott mérnökségre kell beszállítani. A szállítási távolság 1-50 km között változhat. A levágott ágakat, gallyakat és egyéb vágástéri hulladékot a favágás helyszínén aprítógéppel fel kell aprítani, amelyet ajánlatkérő - eseti megrendelésben megjelölt igénye szerint - a nyertes ajánlattevővel beszállíttathat az adott mérnökségi telephelyre. A visszamaradó tuskókat a terepszintig maximum 5 cm magasságig vissza kell vágni és/vagy az eseti megrendeléstől függően tuskómarást kell végezni 10 cm mélyen. A tuskómarás során keletkező darálékot a tuskó helyére kell visszatölteni. A tuskóvisszavágás során keletkező fakorongot is be kell szállítani a mérnökségi telephelyre. A munkavégzés után a talajfelszínt el kell egyengetni és a munkaterületet balesetveszély mentes állapotban kell átadni. A nem hasznosítható faanyagot (ágfa, gallyfa) úgy kell gyűjteni az árok külső élén túli területen, hogy azokat a szél ne hordja a burkolatra. Gyorsforgalmi utak esetén a munkák elvégzéséhez az MK NZrt. ingyenes úthasználatot nem biztosít. A fák pontos helyszínének megjelölésére, műszaki paramétereinek pontos megadására a feladat jellegét figyelembe véve (pl.: ad hoc, és viharok okán rendelt feladatok), valamint a fák jelentős száma miatt - az ajánlattételi szakaszban - nincs mód. Tekintettel arra, hogy Ajánlatkérő a beszerzésre kerülő szolgáltatások pontos összetételét, mennyiségét a beszerzés jellegét figyelembe véve nem tudja előre pontosan meghatározni, ezért Ajánlatkérő felhívja érdeklődő gazdasági szereplők figyelmét, hogy az ártáblában feltüntetett súlyszámok gyakorlati tapasztalatok alapján kerültek meghatározásra. A súlyszám az árképzés elősegítésére hivatott, arányaiban jelzi, hogy milyen munkanemekből várható több megrendelés (a korábbi évek tapasztalatai alapján). Az egyes fa egyedek kivágási módja a helyszínen derül ki, azt előre Ajánlatkérő nem tudja meghatározni. A szolgáltatás időtartama: A szerződés hatályba lépésétől a rendelkezésre álló keretösszeg, azaz nettó 70.000.000,- Ft kimerüléséig, de legkésőbb a szerződés hatályba lépésétől számított 12 hónap utolsó napjáig tartó határozott időtartam lejártáig. Amennyiben a szerződés határozott 12 hónapos időtartama alatt a keretösszeg nem kerül teljes mértékben kimerítésre Ajánlatkérő által, úgy Ajánlatkérő fenntartja magának a jogot a szerződés időtartamának további 12 hónappal történő egyoldalú meghosszabbítására, azzal a kikötéssel, hogy amikor az eseti megrendelések teljesítésének összesített ellenértéke eléri a keretösszeget, úgy a szerződés ezen összeg elérésének időpontjában, a meghosszabbított időtartam lejártát megelőzően is - Felek erre irányuló külön jognyilatkozata nélkül - megszűnik (hatályát veszti). Ajánlatkérő eredményes eljárás esetén nettó 70.000.000,- Ft keretösszegre köt szerződést. Ajánlatkérő a szerződés keretösszegének 70%-ra vállal megrendelési kötelezettséget, azaz keretösszegből nettó 49 000 000,-Ft értékre. A keretösszegből a megrendelési kötelezettséggel nem érintett rész értéke nettó 21 000 000,- Ft, amely értéket a becsült érték a Kbt. 16. § (1) bekezdésének megfelelően tartalmazza. Ajánlatkérő a szolgáltatás megrendelési kötelezettséggel nem terhelt részének részleges vagy teljes kimerítésére kötelezettséget nem vállal, illetve a részleges vagy teljes kimerítésének elmaradása okán semmilyen kártérítési, kártalanítási vagy egyéb igénnyel Ajánlattevő nem léphet fel Ajánlatkérővel szemben. A további részleteket, feltételeket a Közbeszerzési Dokumentumok tartalmazzák.; Nyertes ajánlattevő feladata Hajdú-Bihar vármegye, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye területén az ajánlatkérő kezelésében lévő országos közúthálózat (közutak és a megjelölt gyorsforgalmi útszakaszok) mentén az ajánlatkérő által megjelölt balesetveszélyes fák kivágása, gallyazása, szükség esetén a tuskómarás elvégzése és a faanyag ajánlatkérő telephelyére történő beszállítása, sarangba rakása, továbbá a munkaterületen keletkező vágástéri hulladék eltakarítása. A fakivágásokat forgalombiztonsági okok miatt, az út tartozékai, illetve a közlekedők, és a közúttal szomszédos ingatlanok biztonságának védelme érdekében szükséges végrehajtani. A gallyazási munkák célja az űrszelvény biztosítása valamint, a forgalomra veszélyt jelentő ágak, gallyak eltávolítása. A fakivágás a fák méretétől, helyzetétől, környezetétől függően történhet: 1. alpin technikával 2. emelőkosaras autó segítségével 3. hagyományos döntéssel A terepviszonyok, a fa mérete, helyzete és környezete függvényében kiegészítő technika alkalmazására szükség lehet (csörlők, csörlős traktorok). A fakitermelést, gallyazást vegetációs időszakon kívül, lombhullást követően és kihajtást megelőzően, a téli időszakban kell elvégezni. Ettől eltérni csak ajánlatkérővel egyeztetve lehet, vegetációs időszakban történő eseti megrendeléseket vis maior állapot (pl., kiszáradt, kettétört, viharkáros fák kivágása) indokolhatja. Gallyazás alatt a fák út űrszelvényébe lógó ágainak eltávolítását kell érteni. Munkaterület takarítása, a faanyag mérnökségre történő beszállítása: A kivágott faanyagot a fakivágás helyszínén Ajánlatkérővel (megyei kapcsolattartóval) előre egyeztetett méretre kell darabolnia a nyertes ajánlattevőnek. Az útburkolatra, padkára és az árokba került hulladékot a lehető legrövidebb időn belül teljes mértékben el kell távolítani. A faanyagot ajánlatkérő által meghatározott mérnökségre kell beszállítani. A szállítási távolság 1-50 km között változhat. A levágott ágakat, gallyakat és egyéb vágástéri hulladékot a favágás helyszínén aprítógéppel fel kell aprítani, amelyet ajánlatkérő - eseti megrendelésben megjelölt igénye szerint - a nyertes ajánlattevővel beszállíttathat az adott mérnökségi telephelyre. A visszamaradó tuskókat a terepszintig maximum 5 cm magasságig vissza kell vágni és/vagy az eseti megrendeléstől függően tuskómarást kell végezni 10 cm mélyen. A tuskómarás során keletkező darálékot a tuskó helyére kell visszatölteni. A tuskóvisszavágás során keletkező fakorongot is be kell szállítani a mérnökségi telephelyre. A munkavégzés után a talajfelszínt el kell egyengetni és a munkaterületet balesetveszély mentes állapotban kell átadni. A nem hasznosítható faanyagot (ágfa, gallyfa) úgy kell gyűjteni az árok külső élén túli területen, hogy azokat a szél ne hordja a burkolatra. Gyorsforgalmi utak esetén a munkák elvégzéséhez az MK NZrt. ingyenes úthasználatot nem biztosít. A fák pontos helyszínének megjelölésére, műszaki paramétereinek pontos megadására a feladat jellegét figyelembe véve (pl.: ad hoc, és viharok okán rendelt feladatok), valamint a fák jelentős száma miatt - az ajánlattételi szakaszban - nincs mód. Tekintettel arra, hogy Ajánlatkérő a beszerzésre kerülő szolgáltatások pontos összetételét, mennyiségét a beszerzés jellegét figyelembe véve nem tudja előre pontosan meghatározni, ezért Ajánlatkérő felhívja érdeklődő gazdasági szereplők figyelmét, hogy az ártáblában feltüntetett súlyszámok gyakorlati tapasztalatok alapján kerültek meghatározásra. A súlyszám az árképzés elősegítésére hivatott, arányaiban jelzi, hogy milyen munkanemekből várható több megrendelés (a korábbi évek tapasztalatai alapján). Az egyes fa egyedek kivágási módja a helyszínen derül ki, azt előre Ajánlatkérő nem tudja meghatározni. A szolgáltatás időtartama: A szerződés hatályba lépésétől a rendelkezésre álló keretösszeg, azaz nettó 102 000 000,- Ft kimerüléséig, de legkésőbb a szerződés hatályba lépésétől számított 12 hónap utolsó napjáig tartó határozott időtartam lejártáig. Amennyiben a szerződés határozott 12 hónapos időtartama alatt a keretösszeg nem kerül teljes mértékben kimerítésre. Ajánlatkérő által, úgy Ajánlatkérő fenntartja magának a jogot a szerződés időtartamának további 12 hónappal történő egyoldalú meghosszabbítására, azzal a kikötéssel, hogy amikor az eseti megrendelések teljesítésének összesített ellenértéke eléri a keretösszeget, úgy a szerződés ezen összeg elérésének időpontjában, a meghosszabbított időtartam lejártát megelőzően is - Felek erre irányuló külön jognyilatkozata nélkül - megszűnik (hatályát veszti). Ajánlatkérő eredményes eljárás esetén nettó 102 000 000,- Ft keretösszegre köt szerződést. Ajánlatkérő a szerződés keretösszegének 70%-ra vállal megrendelési kötelezettséget, azaz keretösszegből nettó 71 400 000,-Ft értékre. A keretösszegből a megrendelési kötelezettséggel nem érintett rész értéke nettó 30 600 000,- Ft, amely értéket a becsült érték a Kbt. 16. § (1) bekezdésének megfelelően tartalmazza. Ajánlatkérő a szolgáltatás megrendelési kötelezettséggel nem terhelt részének részleges vagy teljes kimerítésére kötelezettséget nem vállal, illetve a részleges vagy teljes kimerítésének elmaradása okán semmilyen kártérítési, kártalanítási vagy egyéb igénnyel Ajánlattevő nem léphet fel Ajánlatkérővel szemben. A további részleteket, feltételeket a Közbeszerzési Dokumentumok tartalmazzák.; Nyertes ajánlattevő feladata Komárom-Esztergom vármegye, Fejér vármegye és Veszprém vármegye területén az ajánlatkérő kezelésében lévő országos közúthálózat (közutak és a megjelölt gyorsforgalmi útszakaszok) mentén az ajánlatkérő által megjelölt balesetveszélyes fák kivágása, gallyazása, szükség esetén a tuskómarás elvégzése és a faanyag ajánlatkérő telephelyére történő beszállítása, sarangba rakása, továbbá a munkaterületen keletkező vágástéri hulladék eltakarítása. A fakivágásokat forgalombiztonsági okok miatt, az út tartozékai, illetve a közlekedők, és a közúttal szomszédos ingatlanok biztonságának védelme érdekében szükséges végrehajtani. A gallyazási munkák célja az űrszelvény biztosítása valamint, a forgalomra veszélyt jelentő ágak, gallyak eltávolítása. A fakivágás a fák méretétől, helyzetétől, környezetétől függően történhet: 1. alpin technikával 2. emelőkosaras autó segítségével 3. hagyományos döntéssel A terepviszonyok, a fa mérete, helyzete és környezete függvényében kiegészítő technika alkalmazására szükség lehet (csörlők, csörlős traktorok). A fakitermelést, gallyazást vegetációs időszakon kívül, lombhullást követően és kihajtást megelőzően, a téli időszakban kell elvégezni. Ettől eltérni csak ajánlatkérővel egyeztetve lehet, vegetációs időszakban történő eseti megrendeléseket vis maior állapot (pl., kiszáradt, kettétört, viharkáros fák kivágása) indokolhatja. Gallyazás alatt a fák út űrszelvényébe lógó ágainak eltávolítását kell érteni. Munkaterület takarítása, a faanyag mérnökségre történő beszállítása: A kivágott faanyagot a fakivágás helyszínén Ajánlatkérővel (megyei kapcsolattartóval) előre egyeztetett méretre kell darabolnia a nyertes ajánlattevőnek. Az útburkolatra, padkára és az árokba került hulladékot a lehető legrövidebb időn belül teljes mértékben el kell távolítani. A faanyagot ajánlatkérő által meghatározott mérnökségre kell beszállítani. A szállítási távolság 1-50 km között változhat. A levágott ágakat, gallyakat és egyéb vágástéri hulladékot a favágás helyszínén aprítógéppel fel kell aprítani, amelyet ajánlatkérő - eseti megrendelésben megjelölt igénye szerint - a nyertes ajánlattevővel beszállíttathat az adott mérnökségi telephelyre. A visszamaradó tuskókat a terepszintig maximum 5 cm magasságig vissza kell vágni és/vagy az eseti megrendeléstől függően tuskómarást kell végezni 10 cm mélyen. A tuskómarás során keletkező darálékot a tuskó helyére kell visszatölteni. A tuskóvisszavágás során keletkező fakorongot is be kell szállítani a mérnökségi telephelyre. A munkavégzés után a talajfelszínt el kell egyengetni és a munkaterületet balesetveszély mentes állapotban kell átadni. A nem hasznosítható faanyagot (ágfa, gallyfa) úgy kell gyűjteni az árok külső élén túli területen, hogy azokat a szél ne hordja a burkolatra. Gyorsforgalmi utak esetén a munkák elvégzéséhez az MK NZrt. ingyenes úthasználatot nem biztosít. A fák pontos helyszínének megjelölésére, műszaki paramétereinek pontos megadására a feladat jellegét figyelembe véve (pl.: ad hoc, és viharok okán rendelt feladatok), valamint a fák jelentős száma miatt - az ajánlattételi szakaszban - nincs mód. Tekintettel arra, hogy Ajánlatkérő a beszerzésre kerülő szolgáltatások pontos összetételét, mennyiségét a beszerzés jellegét figyelembe véve nem tudja előre pontosan meghatározni, ezért Ajánlatkérő felhívja érdeklődő gazdasági szereplők figyelmét, hogy az ártáblában feltüntetett súlyszámok gyakorlati tapasztalatok alapján kerültek meghatározásra. A súlyszám az árképzés elősegítésére hivatott, arányaiban jelzi, hogy milyen munkanemekből várható több megrendelés (a korábbi évek tapasztalatai alapján). Az egyes fa egyedek kivágási módja a helyszínen derül ki, azt előre Ajánlatkérő nem tudja meghatározni. A szolgáltatás időtartama: A szerződés hatályba lépésétől a rendelkezésre álló keretösszeg, azaz nettó 158 000 000,- Ft kimerüléséig, de legkésőbb a szerződés hatályba lépésétől számított 12 hónap utolsó napjáig tartó határozott időtartam lejártáig. Amennyiben a szerződés határozott 12 hónapos időtartama alatt a keretösszeg nem kerül teljes mértékben kimerítésre Ajánlatkérő által, úgy Ajánlatkérő fenntartja magának a jogot a szerződés időtartamának további 12 hónappal történő egyoldalú meghosszabbítására, azzal a kikötéssel, hogy amikor az eseti megrendelések teljesítésének összesített ellenértéke eléri a keretösszeget, úgy a szerződés ezen összeg elérésének időpontjában, a meghosszabbított időtartam lejártát megelőzően is - Felek erre irányuló külön jognyilatkozata nélkül - megszűnik (hatályát veszti). Ajánlatkérő eredményes eljárás esetén nettó 158 000 000,- Ft keretösszegre köt szerződést. Ajánlatkérő a szerződés keretösszegének 70%-ra vállal megrendelési kötelezettséget, azaz keretösszegből nettó 110 600 000,-Ft értékre. A keretösszegből a megrendelési kötelezettséggel nem érintett rész értéke nettó 47 400 000,- Ft, amely értéket a becsült érték a Kbt. 16. § (1) bekezdésének megfelelően tartalmazza. Ajánlatkérő a szolgáltatás megrendelési kötelezettséggel nem terhelt részének részleges vagy teljes kimerítésére kötelezettséget nem vállal, illetve a részleges vagy teljes kimerítésének elmaradása okán semmilyen kártérítési, kártalanítási vagy egyéb igénnyel Ajánlattevő nem léphet fel Ajánlatkérővel szemben. A további részleteket, feltételeket a Közbeszerzési Dokumentumok tartalmazzák.; Nyertes ajánlattevő feladata Győr-Moson-Sopron vármegye, Vas vármegye és Zala vármegye (M19, M80, M76) területén az ajánlatkérő kezelésében lévő országos közúthálózat (közutak és a megjelölt gyorsforgalmi útszakaszok) mentén az ajánlatkérő által megjelölt balesetveszélyes fák kivágása, gallyazása, szükség esetén a tuskómarás elvégzése és a faanyag ajánlatkérő telephelyére történő beszállítása, sarangba rakása, továbbá a munkaterületen keletkező vágástéri hulladék eltakarítása. A fakivágásokat forgalombiztonsági okok miatt, az út tartozékai, illetve a közlekedők, és a közúttal szomszédos ingatlanok biztonságának védelme érdekében szükséges végrehajtani. A gallyazási munkák célja az űrszelvény biztosítása valamint, a forgalomra veszélyt jelentő ágak, gallyak eltávolítása. A fakivágás a fák méretétől, helyzetétől, környezetétől függően történhet: 1. alpin technikával 2. emelőkosaras autó segítségével 3. hagyományos döntéssel A terepviszonyok, a fa mérete, helyzete és környezete függvényében kiegészítő technika alkalmazására szükség lehet (csörlők, csörlős traktorok). A fakitermelést, gallyazást vegetációs időszakon kívül, lombhullást követően és kihajtást megelőzően, a téli időszakban kell elvégezni. Ettől eltérni csak ajánlatkérővel egyeztetve lehet, vegetációs időszakban történő eseti megrendeléseket vis maior állapot (pl., kiszáradt, kettétört, viharkáros fák kivágása) indokolhatja. Gallyazás alatt a fák út űrszelvényébe lógó ágainak eltávolítását kell érteni. Munkaterület takarítása, a faanyag mérnökségre történő beszállítása: A kivágott faanyagot a fakivágás helyszínén Ajánlatkérővel (megyei kapcsolattartóval) előre egyeztetett méretre kell darabolnia a nyertes ajánlattevőnek. Az útburkolatra, padkára és az árokba került hulladékot a lehető legrövidebb időn belül teljes mértékben el kell távolítani. A faanyagot ajánlatkérő által meghatározott mérnökségre kell beszállítani. A szállítási távolság 1-50 km között változhat. A levágott ágakat, gallyakat és egyéb vágástéri hulladékot a favágás helyszínén aprítógéppel fel kell aprítani, amelyet ajánlatkérő - eseti megrendelésben megjelölt igénye szerint - a nyertes ajánlattevővel beszállíttathat az adott mérnökségi telephelyre. A visszamaradó tuskókat a terepszintig maximum 5 cm magasságig vissza kell vágni és/vagy az eseti megrendeléstől függően tuskómarást kell végezni 10 cm mélyen. A tuskómarás során keletkező darálékot a tuskó helyére kell visszatölteni. A tuskóvisszavágás során keletkező fakorongot is be kell szállítani a mérnökségi telephelyre. A munkavégzés után a talajfelszínt el kell egyengetni és a munkaterületet balesetveszély mentes állapotban kell átadni. A nem hasznosítható faanyagot (ágfa, gallyfa) úgy kell gyűjteni az árok külső élén túli területen, hogy azokat a szél ne hordja a burkolatra. Gyorsforgalmi utak esetén a munkák elvégzéséhez az MK NZrt. ingyenes úthasználatot nem biztosít. A fák pontos helyszínének megjelölésére, műszaki paramétereinek pontos megadására a feladat jellegét figyelembe véve (pl.: ad hoc, és viharok okán rendelt feladatok), valamint a fák jelentős száma miatt - az ajánlattételi szakaszban - nincs mód. Tekintettel arra, hogy Ajánlatkérő a beszerzésre kerülő szolgáltatások pontos összetételét, mennyiségét a beszerzés jellegét figyelembe véve nem tudja előre pontosan meghatározni, ezért Ajánlatkérő felhívja érdeklődő gazdasági szereplők figyelmét, hogy az ártáblában feltüntetett súlyszámok gyakorlati tapasztalatok alapján kerültek meghatározásra. A súlyszám az árképzés elősegítésére hivatott, arányaiban jelzi, hogy milyen munkanemekből várható több megrendelés (a korábbi évek tapasztalatai alapján). Az egyes fa egyedek kivágási módja a helyszínen derül ki, azt előre Ajánlatkérő nem tudja meghatározni. A szolgáltatás időtartama: A szerződés hatályba lépésétől a rendelkezésre álló keretösszeg, azaz nettó 186 000 000,- Ft kimerüléséig, de legkésőbb a szerződés hatályba lépésétől számított 12 hónap utolsó napjáig tartó határozott időtartam lejártáig. Amennyiben a szerződés határozott 12 hónapos időtartama alatt a keretösszeg nem kerül teljes mértékben kimerítésre Ajánlatkérő által, úgy Ajánlatkérő fenntartja magának a jogot a szerződés időtartamának további 12 hónappal történő egyoldalú meghosszabbítására, azzal a kikötéssel, hogy amikor az eseti megrendelések teljesítésének összesített ellenértéke eléri a keretösszeget, úgy a szerződés ezen összeg elérésének időpontjában, a meghosszabbított időtartam lejártát megelőzően is - Felek erre irányuló külön jognyilatkozata nélkül - megszűnik (hatályát veszti). Ajánlatkérő eredményes eljárás esetén nettó 186 000 000,- Ft keretösszegre köt szerződést. Ajánlatkérő a szerződés keretösszegének 70%-ára vállal megrendelési kötelezettséget, azaz keretösszegből nettó 130 200 000,-Ft értékre. A keretösszegből a megrendelési kötelezettséggel nem érintett rész értéke nettó 55 800 000,- Ft, amely értéket a becsült érték a Kbt. 16. § (1) bekezdésének megfelelően tartalmazza. Ajánlatkérő a szolgáltatás megrendelési kötelezettséggel nem terhelt részének részleges vagy teljes kimerítésére kötelezettséget nem vállal, illetve a részleges vagy teljes kimerítésének elmaradása okán semmilyen kártérítési, kártalanítási vagy egyéb igénnyel Ajánlattevő nem léphet fel Ajánlatkérővel szemben. A további részleteket, feltételeket a Közbeszerzési Dokumentumok tartalmazzák.; Nyertes ajánlattevő feladata Baranya vármegye, Somogy vármegye, Tolna vármegye területén az ajánlatkérő kezelésében lévő országos közúthálózat (közutak és a megjelölt gyorsforgalmi útszakaszok) mentén az ajánlatkérő által megjelölt balesetveszélyes fák kivágása, gallyazása, szükség esetén a tuskómarás elvégzése és a faanyag ajánlatkérő telephelyére történő beszállítása, sarangba rakása, továbbá a munkaterületen keletkező vágástéri hulladék eltakarítása. A fakivágásokat forgalombiztonsági okok miatt, az út tartozékai, illetve a közlekedők, és a közúttal szomszédos ingatlanok biztonságának védelme érdekében szükséges végrehajtani. A gallyazási munkák célja az űrszelvény biztosítása valamint, a forgalomra veszélyt jelentő ágak, gallyak eltávolítása. A fakivágás a fák méretétől, helyzetétől, környezetétől függően történhet: 1. alpin technikával 2. emelőkosaras autó segítségével 3. hagyományos döntéssel A terepviszonyok, a fa mérete, helyzete és környezete függvényében kiegészítő technika alkalmazására szükség lehet (csörlők, csörlős traktorok). A fakitermelést, gallyazást vegetációs időszakon kívül, lombhullást követően és kihajtást megelőzően, a téli időszakban kell elvégezni. Ettől eltérni csak ajánlatkérővel egyeztetve lehet, vegetációs időszakban történő eseti megrendeléseket vis maior állapot (pl., kiszáradt, kettétört, viharkáros fák kivágása) indokolhatja. Gallyazás alatt a fák út űrszelvényébe lógó ágainak eltávolítását kell érteni. Munkaterület takarítása, a faanyag mérnökségre történő beszállítása: A kivágott faanyagot a fakivágás helyszínén Ajánlatkérővel (megyei kapcsolattartóval) előre egyeztetett méretre kell darabolnia a nyertes ajánlattevőnek. Az útburkolatra, padkára és az árokba került hulladékot a lehető legrövidebb időn belül teljes mértékben el kell távolítani. A faanyagot ajánlatkérő által meghatározott mérnökségre kell beszállítani. A szállítási távolság 1-50 km között változhat. A levágott ágakat, gallyakat és egyéb vágástéri hulladékot a favágás helyszínén aprítógéppel fel kell aprítani, amelyet ajánlatkérő - eseti megrendelésben megjelölt igénye szerint - a nyertes ajánlattevővel beszállíttathat az adott mérnökségi telephelyre. A visszamaradó tuskókat a terepszintig maximum 5 cm magasságig vissza kell vágni és/vagy az eseti megrendeléstől függően tuskómarást kell végezni 10 cm mélyen. A tuskómarás során keletkező darálékot a tuskó helyére kell visszatölteni. A tuskóvisszavágás során keletkező fakorongot is be kell szállítani a mérnökségi telephelyre. A munkavégzés után a talajfelszínt el kell egyengetni és a munkaterületet balesetveszély mentes állapotban kell átadni. A nem hasznosítható faanyagot (ágfa, gallyfa) úgy kell gyűjteni az árok külső élén túli területen, hogy azokat a szél ne hordja a burkolatra. Gyorsforgalmi utak esetén a munkák elvégzéséhez az MK NZrt. ingyenes úthasználatot nem biztosít. A fák pontos helyszínének megjelölésére, műszaki paramétereinek pontos megadására a feladat jellegét figyelembe véve (pl.: ad hoc, és viharok okán rendelt feladatok), valamint a fák jelentős száma miatt - az ajánlattételi szakaszban - nincs mód. Tekintettel arra, hogy Ajánlatkérő a beszerzésre kerülő szolgáltatások pontos összetételét, mennyiségét a beszerzés jellegét figyelembe véve nem tudja előre pontosan meghatározni, ezért Ajánlatkérő felhívja érdeklődő gazdasági szereplők figyelmét, hogy az ártáblában feltüntetett súlyszámok gyakorlati tapasztalatok alapján kerültek meghatározásra. A súlyszám az árképzés elősegítésére hivatott, arányaiban jelzi, hogy milyen munkanemekből várható több megrendelés (a korábbi évek tapasztalatai alapján). Az egyes fa egyedek kivágási módja a helyszínen derül ki, azt előre Ajánlatkérő nem tudja meghatározni. A szolgáltatás időtartama: A szerződés hatályba lépésétől a rendelkezésre álló keretösszeg, azaz nettó 130 000 000,- Ft kimerüléséig, de legkésőbb a szerződés hatályba lépésétől számított 12 hónap utolsó napjáig tartó határozott időtartam lejártáig. Amennyiben a szerződés határozott 12 hónapos időtartama alatt a keretösszeg nem kerül teljes mértékben kimerítésre Ajánlatkérő által, úgy Ajánlatkérő fenntartja magának a jogot a szerződés időtartamának további 12 hónappal történő egyoldalú meghosszabbítására, azzal a kikötéssel, hogy amikor az eseti megrendelések teljesítésének összesített ellenértéke eléri a keretösszeget, úgy a szerződés ezen összeg elérésének időpontjában, a meghosszabbított időtartam lejártát megelőzően is - Felek erre irányuló külön jognyilatkozata nélkül - megszűnik (hatályát veszti). Ajánlatkérő eredményes eljárás esetén nettó 130 000 000,- Ft keretösszegre köt szerződést Ajánlatkérő a szerződés keretösszegének 70%-ra vállal megrendelési kötelezettséget, azaz keretösszegből nettó 91 000 000,-Ft értékre. A keretösszegből a megrendelési kötelezettséggel nem érintett rész értéke nettó 39 000 000,- Ft, amely értéket a becsült érték a Kbt. 16. § (1) bekezdésének megfelelően tartalmazza. Ajánlatkérő a szolgáltatás megrendelési kötelezettséggel nem terhelt részének részleges vagy teljes kimerítésére kötelezettséget nem vállal, illetve a részleges vagy teljes kimerítésének elmaradása okán semmilyen kártérítési, kártalanítási vagy egyéb igénnyel Ajánlattevő nem léphet fel Ajánlatkérővel szemben. A további részleteket, feltételeket a Közbeszerzési Dokumentumok tartalmazzák.
Source officielle
Source : TED - Tenders Electronic Daily (Publications Office of the EU)
Vérifiez toujours les détails dans l'avis officiel.
Magyar Közút Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Hongrie
avis dans le registre
320
attributions
166
attribués au total
2,7 Md €
Qui remporte ses marchés
Nombreux fournisseurs
entreprises différentes ont remporté ses attributions
81
des attributions sont allées aux trois titulaires les plus fréquents
8%
de ses appels d'offres indiquent une valeur estimée
10%
D'après 86 attributions avec un titulaire nommé sur les 3 dernières années. Compté par attribution et non par montant, car les montants des lots et des accords-cadres ne sont pas comparables.
Concentré : les trois titulaires les plus fréquents ont obtenu 65% des attributions ou plus ; nombreux fournisseurs : moins de 35% avec au moins dix titulaires différents.
Concurrence
offres par lot en moyenne (procédures ouvertes et restreintes)
3,6
de ces lots ont reçu une seule offre
17%
des attributions sont allées à des entreprises établies dans un autre pays
0%
Tels que les avis d'attribution officiels les indiquent, sur les 3 dernières années. Les offres par lot ne comptent que les procédures ouvertes et restreintes : dans une procédure négociée ou une attribution directe, une seule offre est la procédure elle-même. Le pays est celui que l'avis donne pour le titulaire.
20233
202414
202591
202639
Un point par attribution, au jour de sa signature, à la taille de son montant. Un anneau est une attribution sans montant publié.
ouverts en ce moment, Services agricoles & sylvicoles
1 077
avis ouvert médian
399 610 €
Qui remporte les marchés ici
Nombreux fournisseurs
Hongrie · Services agricoles & sylvicoles
entreprises différentes ont remporté des attributions ici
83
des attributions sont allées aux trois titulaires les plus fréquents
14%
acheteurs ont attribué des marchés ici
64
D'après 103 attributions avec un titulaire nommé sur les 3 dernières années. Compté par attribution et non par montant, car les montants des lots et des accords-cadres ne sont pas comparables.
Concentré : les trois titulaires les plus fréquents ont obtenu 65% des attributions ou plus ; nombreux fournisseurs : moins de 35% avec au moins dix titulaires différents.
Concurrence
offres par lot en moyenne (procédures ouvertes et restreintes)
4,7
de ces lots ont reçu une seule offre
16%
des attributions sont allées à des entreprises établies dans un autre pays
0%
des offres venaient d'un autre pays
0%
Tels que les avis d'attribution officiels les indiquent, sur les 3 dernières années. Les offres par lot ne comptent que les procédures ouvertes et restreintes : dans une procédure négociée ou une attribution directe, une seule offre est la procédure elle-même. Le pays est celui que l'avis donne pour le titulaire.
06
Historique des modifications
Chaque republication de cet avis par une source officielle avec un contenu différent. Nous surveillons toutes les sources que nous indexons, y compris les copies régionales du même avis.
Date d'attribution
Avant :21 octobre 2025
Maintenant :
21 octobre 2025
Objet et critères
La description a été étoffée. À relire avant de repondre.
Montant attribué
Avant :1 836 648 €
Maintenant :
1 813 836 €
-1%
Suivez ce marche et nous vous ecrivons dès qu'il change.
Créer un compte
attribué à GTS INVESTMENT Kft.; Presidente Oktatási Kiképzési Információs Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság; Monostor-Erdő Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társaságsept. 2025
attribué à VÉPTERV Mérnöki és Műszaki Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság; Parkfenntartó-Kertészeti és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság.; Jánosik és Társai Ipari, Szolgáltató és Karbantartó Korlátolt Felelősségű Társaság; ZSOMBOLY Építőipari, Szolgáltató, Természetvédő és Barlangkutató Korlátoltoct. 2025
6 nouveaux avis pour Services agricoles & sylvicoles en Hongrie au cours des 7 derniers jours.
Recevez un e-mail quand de nouveaux avis paraissent. Gratuit.