1
pierwsze zamówienie od tego zamawiającego w rejestrze
01
Opis
Az ajánlatkérő szennyvízszivattyúk beszerzésére 2024/S 249-787461 (EKR002343802024) azonosítószámú részvételi felhívással részvételi szakaszt indított, amelynek eredményeként létrehozott DBR keretében a Kbt. 107. § (7) bekezdése alapján az alábbi beszerzési igény megvalósítása érdekében közbeszerzési eljárást indít. Vevő, mint közszolgáltató ajánlatkérő közbeszerzési eljárást folytat le, amelynek tárgya „Szennyvízszivattyúk beszerzése a Soproni Vízmű Zrt. részére”. A részleteket a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák. Az ajánlattételi szakasz ajánlatkérőnként kerül lefolytatásra, abban csak a beszerzési igénnyel rendelkező Ajánlatkérő vesz részt, továbbá ún. gesztor társaságként az ALFÖLDVÍZ Regionális Víziközműszolgáltató Zrt. jár el. Az ajánlattételi szakasz eredményeként a szerződést a jelen ajánlattételi szakaszban megjelölt Ajánlatkérő fogja saját magára vonatkozóan megkötni. A közös ajánlatkérők a közbeszerzési igényeket indokolt esetben - figyelemmel a szállítási helyekre - társaságonként külön ajánlattételi felhívások útján is megvalósíthatja, amely keretében csak meghatározott terméket is beszerzésre kerülhetnek, azaz az AK egy ajánlattételi felhívás útján nem köteles valamennyi, a DBR-ben meghatározott terméket beszerezni. Az ajánlattételi szakaszokat ajánlatkérőnként is le lehet folytatni, nem szükséges valamennyi Ajánlatkérő részvétele, továbbá ún. gesztor társaságként az ALFÖLDVÍZ Regionális Víziközmű-szolgáltató Zrt. jár el. Az ajánlattételi szakaszok eredményeként a szerződést az adott ajánlattételi szakaszban/adott ajánlattételi szakasz ajánlati részében megjelölt Ajánlatkérő fogja saját magára vonatkozóan megkötni. Az ajánlatkérő fenntartja annak jogát, hogy az ajánlattételi szakaszok eredményeként akár egyedi szerződést, akár keretszerződést kössön. Az ajánlatkérő a jelen részvételi felhívásban opcionális mennyiséget nem határoz meg, azonban fenntartja annak a jogát, hogy az ajánlattételi szakaszokban opcióról vagy mennyiségi eltérésről rendelkezzen. Ajánlatkérő fenntartja a jogot több párhuzamos ajánlattételi szakasz indítására is. A beszerzendő termékek megfelelőségére vonatkozó előírásokat és feltételeket, valamint az azokat alátámasztó dokumentumokat az ajánlatkérő az eljárás második, ajánlattételi szakaszában fogja meghatározni, és az ajánlattevőnek az ajánlattételi szakaszban kiadott közbeszerzési dokumentumokban és műszaki leírásban meghatározott dokumentumokat, illetve nyilatkozatokat kell benyújtania. Ajánlatkérő fenntartja magának a jogot, hogy az ajánlattételi szakaszokban a szivattyúk a beérkezést követően ellenőrzésen essenek át. Az ellenőrzés folyamata és a hibás szivattyúk további kezelése az ajánlattételi szakaszokban kerülnek meghatározásra. A Műszaki Leírásban meghatározott minőségi paraméterektől való eltérés szerződésszegésnek minősül. A részleteket közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák. A közös ajánlatkérők a közbeszerzési igényeket indokolt esetben - figyelemmel a szállítási helyekre - társaságonként külön ajánlattételi felhívások útján is megvalósíthatja, amely keretében csak meghatározott terméket is beszerzésre kerülhetnek, azaz az AK egy ajánlattételi felhívás útján nem köteles valamennyi, a DBR-ben meghatározott terméket beszerezni. Az ajánlattételi szakaszokat ajánlatkérőnként is le lehet folytatni, nem szükséges valamennyi Ajánlatkérő részvétele, továbbá ún. gesztor társaságként az ALFÖLDVÍZ Regionális Víziközmű-szolgáltató Zrt. jár el. Az ajánlattételi szakaszok eredményeként a szerződést az adott ajánlattételi szakaszban/adott ajánlattételi szakasz ajánlati részében megjelölt Ajánlatkérő fogja saját magára vonatkozóan megkötni. Az ajánlatkérő fenntartja annak jogát, hogy az ajánlattételi szakaszok eredményeként akár egyedi szerződést, akár keretszerződést kössön. Az ajánlatkérő a jelen részvételi felhívásban opcionális mennyiséget nem határoz meg, azonban fenntartja annak a jogát, hogy az ajánlattételi szakaszokban opcióról vagy mennyiségi eltérésről rendelkezzen. Ajánlatkérő fenntartja a jogot több párhuzamos ajánlattételi szakasz indítására is. A beszerzendő termékek megfelelőségére vonatkozó előírásokat és feltételeket, valamint az azokat alátámasztó dokumentumokat az ajánlatkérő az eljárás második, ajánlattételi szakaszában fogja meghatározni, és az ajánlattevőnek az ajánlattételi szakaszban kiadott közbeszerzési dokumentumokban és műszaki leírásban meghatározott dokumentumokat, illetve nyilatkozatokat kell benyújtania. Ajánlatkérő fenntartja magának a jogot, hogy az ajánlattételi szakaszokban a szivattyúk a beérkezést követően ellenőrzésen essenek át. Az ellenőrzés folyamata és a hibás szivattyúk további kezelése az ajánlattételi szakaszokban kerülnek meghatározásra. A Műszaki Leírásban meghatározott minőségi paraméterektől való eltérés szerződésszegésnek minősül. A részleteket közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
A szerződés tárgya: szennyvízszivattyúk beszerzése. A szerződés keretösszege 62.000.000,- Ft + ÁFA, azaz hatvankétmillió forint + ÁFA, Vevő 48.000.000,- Ft +ÁFA-ra, azaz negyvennyolcmillió forint + ÁFA-ra vállal lehívási kötelezettséget. Az Eladó a Termékek Szerződés 4.7. pontja szerinti átadását az egyedi megrendelés megküldésétől számított 90 naptári napon belül, de legkésőbb 2025.11.30-ig köteles teljesíteni. Csak új (még nem használt/első üzembe helyezésű) eszközök ajánlhatók meg. Nyertes Ajánlattevő feladatát képezi az általa vállalt jótállási időszak alatt a jótállás körébe eső meghibásodás esetén a hibás eszköz telephelyről történő el- és visszaszállítása. Nyertes Ajánlattevőnek továbbá vállalnia kell, hogy a megjavított és működőképes eszközt vagy csereeszközt a hiba bejelentésének nyertes Ajánlattevő általi visszaigazolásától számított legkésőbb 30 munkanapon belül visszaszállítja Ajánlatkérő telephelyére. Ajánlatkérő a leszállított szivattyút maximum a leszállítást követő 6 hónapon belül beüzemeli, melynek megtörténtéről írásos beüzemelési jegyzőkönyvet készít. Ajánlattevő által vállalt jótállás az Ajánlatkérő általi beüzemelést követően indul. Amennyiben Ajánlatkérő a szállítást követő 6 hónapon belül nem üzemeli be a szivattyút, úgy a jótállás időtartama a Termék átvételének időpontjától kezdődik. A szivattyúkra vonatkozó követelmények: a részletes műszaki követelményeket és paramétereket, eltérési lehetőségeket a műszaki leírás és a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák. Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevő figyelmét, hogy az egyes műszaki adatlapok valóságtartalmát Ajánlatkérő a gyártó hivatalos adatai alapján ellenőrizheti, melynek keretében Ajánlattevőtől a gyártótól származó nyilatkozatot, dokumentumot is bekérhet. Amennyiben Ajánlattevő a táblázatban megadott igénytől eltérő, paraméterű terméket ajánl meg, úgy akkor tekinti Ajánlatkérő megfelelőnek a terméket, amennyiben annak műszaki paraméterei megfelelnek a műszaki leírásban és a közbeszerzési dokumentumokban részletezett követelményeknek. Ajánlatkérő fenntartja magának a jogot, hogy a megrendelés teljesítését követő 15 napon belül a megajánlott üzemi paraméterek valódiságával kapcsolatos kétség felmerülése esetén tetszőlegesen kiválasztott szivattyúkon, független szervezetnél, jegyzőkönyvezett próbapadi bemérést hajtson végre. Amennyiben nem egyeznek a megadott paraméterekkel a bemért adatok, abban az esetben Ajánlatkérő eláll a vásárlás jogától és visszaküldi a leszállított szivattyúkat a vállalkozó telephelyére (költségek a vállalkozót terhelik). Részletesen a műszaki leírás és a szerződéstervezet szerint. Amennyiben a közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki leírás gyártmány és típus-megjelöléseket is tartalmaz, az Ajánlatkérő az adott gyártmánnyal és típussal egyenértékű ajánlatot is elfogad a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (3)-(6) bekezdése szerint. Az egyenértékűség bizonyítása Ajánlattevőt terheli.
Oficjalne źródło
Źródło: TED - Tenders Electronic Daily (Publications Office of the EU)
Zawsze weryfikuj szczegóły w oficjalnym ogłoszeniu.
Zamawiający ma w tej branży za mało własnych rozstrzygnięć, dlatego pokazujemy przedział ostatnich rozstrzygnięć (211) w branży Maszyny przemysłowe w kraju: Węgry.
331 €9,9 mln €
To rozstrzygnięcie
167 940 €
Mediana wartosci
73 032 €
Środkowa połowa wcześniejszych rozstrzygnięć
od 21 202 € do 311 366 €
Wartość udzielonego zamówienia mieści się w typowym przedziale.
Wartości udzielonych zamówień według publikacji źródeł urzędowych. Traktuj je orientacyjnie: zakres, części i czas trwania różnią się między umowami.
ALFÖLDVÍZ Regionális Víziközmű-szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság; Soproni Vízmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Węgry
ogłoszenie w rejestrze
1
rozstrzygnięcie
1
łączna wartość udzielonych zamówień
167 940 €
20251
2026
Jedna kropka to jedno rozstrzygnięcie, w dniu podpisania, w wielkości odpowiadającej wartości. Pierścień oznacza rozstrzygnięcie bez opublikowanej wartości.
04
Kontekst rynkowy
otwarte teraz, Maszyny przemysłowe
1 879
mediana otwartych ogłoszeń
157 000 €
Kto wygrywa na tym rynku
Wielu dostawców
Węgry · Maszyny przemysłowe
liczba różnych firm, które zdobyły tu zamówienia
119
udział zamówień, które trafiły do trzech najczęstszych wykonawców
17%
liczba zamawiających, którzy udzielili tu zamówień
60
Na podstawie 202 rozstrzygnięć z ostatnich 3 lat ze wskazanym wykonawcą. Liczone według rozstrzygnięć, a nie wartości, bo kwoty części i umów ramowych nie są porównywalne.
Skoncentrowany: trzej najczęstsi wykonawcy zdobyli co najmniej 65% zamówień; wielu dostawców: poniżej 35% przy co najmniej dziesięciu różnych wykonawcach.
Konkurencja
średnia liczba ofert na część (tryby otwarte i ograniczone)
2,4
udział tych części, w których złożono jedną ofertę
23%
udział zamówień zdobytych przez firmy z siedzibą w innym kraju
3%
udział ofert z innego kraju
1%
Tak, jak podają je oficjalne ogłoszenia o udzieleniu zamówienia, z ostatnich 3 lat. Liczba ofert na część obejmuje tylko tryby otwarte i ograniczone: w trybie negocjacyjnym lub z wolnej ręki jedna oferta to istota samego trybu. Kraj to ten, który ogłoszenie podaje dla wykonawcy.