4
zamówienia od tego zamawiającego w rejestrze, łącznie 7,2 mln €
01
Opis
Fejlesztések - Mélyépítési és parképítési munkák kivitelezése Budapest Főváros II. kerület közigazgatási területén.
Vállalkozási keretszerződés alapján úthálózat kisebb útfelújítási, illetve az út - és kapcsolódó műtárgyainak felújítási, átalakítási munkáinak elvégzése I. ütem. Ajánlatkérő vállalkozási keretszerződést kíván kötni, amely keretében egyedi megrendelések szerint Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat közigazgatási területén belül elhelyezkedő önkormányzati kezelésben lévő úthálózat kisebb útfelújítási, illetve az út - és kapcsolódó műtárgyainak felújítási, átalakítási munkáinak elvégzésére kerülne sor. Amennyiben Ajánlatkérő ilyen jellegű például megállapodással, jóváhagyással vagy engedéllyel rendelkezik, a II. kerülettel határos budapesti kerületek közigazgatási területén is adott esetben kisebb útfelújítási, illetve az út - és kapcsolódó műtárgyainak felújítási, átalakítási munkáinak elvégzésére kerülhet sor. Az írásbeli konzultáció eredményeként Ajánlatkérő keretszerződést köt, nettó 78 000 000,- HUF keretösszeggel. A keretmegállapodásos eljárás második részében jelen írásbeli konzultáció arra irányul, hogy az Ajánlattevő a keretmegállapodásban foglaltakkal azonos vagy annál az Ajánlatkérő számára kedvezőbb ajánlatot tegyen. A konzultáció célja, hogy Ajánlatkérő és Ajánlattevő közötti konzultáció eredményeképpen a felek között konszenzus alakuljon ki kedvezőbb feltételek vonatkozásában, és Ajánlattevő a Keretmegállapodásban szereplő feltételekhez képest kedvezőbb ajánlatot tegyen. Ajánlatkérő a közbeszerzés mennyiségét a fent rögzített keretösszeggel határozza meg. A keretszerződés keretében elvégzendő munkák tényleges mennyiségét és az elvégzendő munkanemeket a Megrendelő a keretszerződés szerinti egyedi megrendelésekben rögzíti. A feladat teljesítésével kapcsolatos további előírásokat a dokumentáció és az annak részeként rendelkezésre bocsátott keretszerződés tervezet tartalmazza. A nyertes Vállalkozónak a vállalkozási keretszerződés keretein belül kell a munkákat elvégeznie, melynek során az alábbi tevékenységek fordulnak elő: - Kivitelezéshez kapcsolódó általános munka és költségtételek - Információs táblák, terelőtáblák elhelyezése - Ideiglenes autóbusz megállóhelyek létesítése, megszüntetése - Köztéri berendezési tárgyak bontása (pl.: padsor, köztéri ülőbútorok, kerékpártámaszok) - Aszfalt-és betonburkolatok bontása - Szegélyek bontása - Tükörkészítés tömörítés nélkül - Kitermelt föld gépkocsira rakodása, elszállítása, keletkezett hulladék, sitt törmelék elszállítása, lerakása, valamint építési törmelék konténeres elszállítása, lerakása - Vasbeton sáv-, talp-, lemez- vagy gerendaalap készítése - Aljzatbeton készítése - Humuszterítés - Út, tér és járdaburkolatok készítése (pl.: kiskockakő burkolat, nagykockakő burkolat lerakása, természetes kőburkolat fektetése, előregyártott elemes beton térkő burkolat készítése), - Fakocka burkolat fektetése, gombaölőszeres kezelése, felültekezelése - Gumi szegély építése - Rámpa építése - Telített fa rönksor támfal építése - Távközlési közműfedlapok szintbehelyezése - Aszfalt pályaszerkezetű út marása - Padka elbontása, meglévő padka rendezése - Gyalogos átkelőhely felfestése az úttesten - Szegélyek építése (pl.: kiemelt betonsegély, süllyesztett betonszegély, kerti szegély építése) - Elemes burkolatok (pl.: térburkolat, betonlap burkolat készítése, beton vakvezető, taktilis burkolat lerakása) - Burkolati jelek eltávolítása, felfestése - Közúti jelzőtábla oszlopok elhelyezése - Forgalmi tükör elhelyezése - Gyalogos, kerékpárúti és forgalmi korlátok készítése - KRESZ táblák elhelyezése - Új gyalogos átkelőhelyek kialakítása. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. §-a alapján, amennyiben a dokumentáció (közbeszerzési műszaki leírás) meghatározott szabványra, műszaki engedélyre, műszaki előírásokra, műszaki ajánlásra, illetve gyártmányú vagy eredetű dologra, konkrét eljárásra, védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre vagy adott származásra vagy gyártási folyamatra hivatkozik, úgy a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést is érteni kell, mely alapján az Ajánlatkérő köteles elfogadni az egyenértékű vagy a dokumentációban rögzítetteknél jobb megoldást is. A fentiekben ismertetett adatok, információk tájékoztató jellegűek, ajánlatkérő keretszerződést kíván kötni, ezért a közölt mennyiségek nem a szerződés teljes mennyiségét jelentik, csupán a szerződés volumenének meghatározására szolgálnak a Kbt. 58. §-nak megfelelően. A részletes feltételek a közbeszerzési dokumentumokban (a keretszerződés-tervezetben, a dokumentációban és a tételjegyzékben) kerültek rögzítésre.; Vállalkozási keretszerződés alapján úthálózat kisebb útfelújítási, illetve az út - és kapcsolódó műtárgyainak felújítási, átalakítási munkáinak elvégzése II. ütem. Ajánlatkérő vállalkozási keretszerződést kíván kötni, amely keretében egyedi megrendelések szerint Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat közigazgatási területén belül elhelyezkedő önkormányzati kezelésben lévő úthálózat kisebb útfelújítási, illetve az út - és kapcsolódó műtárgyainak felújítási, átalakítási munkáinak elvégzésére kerülne sor. Amennyiben Ajánlatkérő ilyen jellegű például megállapodással, jóváhagyással vagy engedéllyel rendelkezik, a II. kerülettel határos budapesti kerületek közigazgatási területén is adott esetben kisebb útfelújítási, illetve az út - és kapcsolódó műtárgyainak felújítási, átalakítási munkáinak elvégzésére kerülhet sor. Az írásbeli konzultáció eredményeként Ajánlatkérő keretszerződést köt, legfeljebb nettó 234 000 000,- HUF keretösszeggel. A keretmegállapodásos eljárás második részében jelen írásbeli konzultáció arra irányul, hogy az Ajánlattevő a keretmegállapodásban foglaltakkal azonos vagy annál az Ajánlatkérő számára kedvezőbb ajánlatot tegyen. A konzultáció célja, hogy Ajánlatkérő és Ajánlattevő közötti konzultáció eredményeképpen a felek között konszenzus alakuljon ki kedvezőbb feltételek vonatkozásában, és Ajánlattevő a Keretmegállapodásban szereplő feltételekhez képest kedvezőbb ajánlatot tegyen. Ajánlatkérő a közbeszerzés mennyiségét a fent rögzített keretösszeggel határozza meg. A keretszerződés keretében elvégzendő munkák tényleges mennyiségét és az elvégzendő munkanemeket a Megrendelő a keretszerződés szerinti egyedi megrendelésekben rögzíti. A feladat teljesítésével kapcsolatos további előírásokat a dokumentáció és az annak részeként rendelkezésre bocsátott keretszerződés tervezet tartalmazza. A nyertes Vállalkozónak a vállalkozási keretszerződés keretein belül kell a munkákat elvégeznie, melynek során az alábbi tevékenységek fordulnak elő: - Kivitelezéshez kapcsolódó általános munka és költségtételek - Információs táblák, terelőtáblák elhelyezése - Ideiglenes autóbusz megállóhelyek létesítése, megszüntetése - Köztéri berendezési tárgyak bontása (pl.: padsor, köztéri ülőbútorok, kerékpártámaszok) - Aszfalt-és betonburkolatok bontása - Szegélyek bontása - Tükörkészítés tömörítés nélkül - Kitermelt föld gépkocsira rakodása, elszállítása, keletkezett hulladék, sitt törmelék elszállítása, lerakása, valamint építési törmelék konténeres elszállítása, lerakása - Vasbeton sáv-, talp-, lemez- vagy gerendaalap készítése - Aljzatbeton készítése - Humuszterítés - Út, tér és járdaburkolatok készítése (pl.: kiskockakő burkolat, nagykockakő burkolat lerakása, természetes kőburkolat fektetése, előregyártott elemes beton térkő burkolat készítése), - Fakocka burkolat fektetése, gombaölőszeres kezelése, felültekezelése - Gumi szegély építése - Rámpa építése - Telített fa rönksor támfal építése - Távközlési közműfedlapok szintbehelyezése - Aszfalt pályaszerkezetű út marása - Padka elbontása, meglévő padka rendezése - Gyalogos átkelőhely felfestése az úttesten - Szegélyek építése (pl.: kiemelt betonsegély, süllyesztett betonszegély, kerti szegély építése) - Elemes burkolatok (pl.: térburkolat, betonlap burkolat készítése, beton vakvezető, taktilis burkolat lerakása) - Burkolati jelek eltávolítása, felfestése - Közúti jelzőtábla oszlopok elhelyezése - Forgalmi tükör elhelyezése - Gyalogos, kerékpárúti és forgalmi korlátok készítése - KRESZ táblák elhelyezése - Új gyalogos átkelőhelyek kialakítása. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. §-a alapján, amennyiben a dokumentáció (közbeszerzési műszaki leírás) meghatározott szabványra, műszaki engedélyre, műszaki előírásokra, műszaki ajánlásra, illetve gyártmányú vagy eredetű dologra, konkrét eljárásra, védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre vagy adott származásra vagy gyártási folyamatra hivatkozik, úgy a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést is érteni kell, mely alapján az Ajánlatkérő köteles elfogadni az egyenértékű vagy a dokumentációban rögzítetteknél jobb megoldást is. A fentiekben ismertetett adatok, információk tájékoztató jellegűek, ajánlatkérő keretszerződést kíván kötni, ezért a közölt mennyiségek nem a szerződés teljes mennyiségét jelentik, csupán a szerződés volumenének meghatározására szolgálnak a Kbt. 58. §-nak megfelelően. A részletes feltételek a közbeszerzési dokumentumokban (a keretszerződés-tervezetben, a dokumentációban és a tételjegyzékben) kerültek rögzítésre.; Kivitelezési szerződés alapján a Százszorszép Óvoda (1024 Budapest, Fillér utca 29., hrsz.: 13148/2) udvarának teljeskörű felújítási, játszótér kialakítási munkáinak ellátása. Jelen közbeszerzési eljárás keretében az óvoda területén felső, középső és alsó játékzóna, az óvodaépület környezete (lépcsők és terasz), az árnyéki díszkert kerül felújításra annak érdekében, hogy minél több és sokoldalúbb, egymásra is építő óvodakerti tevékenységek (pl. vizes elemek, kerti játékok, állat- és növénybarát kísérletezések, ökológiai szemlélet kialakítása) valósulhassanak meg a gyermekek fantáziája, kreatív megélése és fejlesztése által. A felújítás keretében többek között az alábbiak valósulnak meg: - új, húzott beton burkolat kialakítása a bejárati főkapunál, - kutyaváró kialakítása terápiás kutyák fogadására, - belső kerítés és egyedi kapu létrehozása, - felső udvaron középkori várjáték, zárható homokozó, mókuskerék, középkori rugós paripák elhelyezése, - középső udvaron tó és vízesés, virágok és utak, illetve síneket imitáló, egyedi kiemelt szegélyek kialakítása, alsó udvaron díszkert létrehozása, A kivitelezés tárgyát képező feladatok megvalósításához szükséges valamennyi építési munka és mennyisége az alábbiak szerint (tájékoztató jelleggel): - Bontási munkák (meglévő beton burkolat bontása - 158,5 m2, meglévő gumilap burkolat bontása - 261,5 m2, sziklakert bontása- 75 m2) - Felújítási és egyéb járulékos munkák (meglévő fák kalodázása - 6 db, oldalkerítés építése - 29 fm, meglévő utcafronti kerítés és lábazat visszaépítése - 4 fm) - Tereprendezési munkák (húzott beton burkolat kialakítása - 43 m3, durva tereprendezés - 1062 m2) - Építési munkák burkolatok és szegélyek vonatkozásában (kerti beton szegély kialakítása - 212 fm, lépcső építése - 74 db) - Építési munkák berendezési tárgyak vonatkozásában (rajzkiállító korlát - 9 fm, alacsony kerítés - 59 fm) - Építési munkák játszóeszközök vonatkozásában (meglévő rugós hinta telepítése - 5 db, mászókötél - 7 fm) - Építési munkák zöldfelületek vonatkozásában (új termőréteg létrehozása - 14 m3, évelő dísznövények és talajtakarók ültetése - 35 m2) Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevő figyelmét, hogy a burkolati felfestések és a hátsó részt érintően a kiadott költségvetésben részletezett munkára (együttesen: Opciós Tétel) opciós jogot köt ki (Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:225. § (1) bekezdés). Az opciós jog gyakorlására Ajánlatkérő Opciós Tétel tekintetében a szerződés hatálybalépésétől számított 2 hónapon belül jogosult (vagyis eddig szükséges nyilatkoznia, hogy az opciós tétellel érintett munkára - azok egészére vagy egyes tételeire - igényt tart-e). A kiadott költségvetésben rögzített Opciós Tétel tájékoztató jelleggel: - Gumiburkolat színes mintázatokkal történő, helyszíni, idő, UV és kopásálló megfestése, szükség szerinti maszkolással (216,06 m2) Ajánlatkérő a jelen írásbeli konzultáció lebonyolításával, a Kbt. 105. § (1) bekezdés b) pontja alapján a megvalósításra irányuló feltételek pontosabb meghatározásával, a Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat közigazgatási területén belül, a Fillér utcai Százszorszép Óvoda udvarának környezetrendezését érintő felújítási és kapcsolódó munkáinak elvégzésére kíván egyedi szerződést kötni. A keretmegállapodásos eljárás második részében jelen írásbeli konzultáció arra irányul, hogy az Ajánlattevő a keretmegállapodásban foglaltakkal azonos vagy annál az Ajánlatkérő számára kedvezőbb ajánlatot tegyen. A konzultáció célja, hogy Ajánlatkérő és Ajánlattevő közötti konzultáció eredményeképpen a felek között konszenzus alakuljon ki a kedvezőbb feltételek vonatkozásában és Ajánlattevő a Keretmegállapodásban szereplő feltételekhez képest kedvezőbb ajánlatot tegyen. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. §-a alapján, amennyiben a dokumentáció (közbeszerzési műszaki leírás) meghatározott szabványra, műszaki engedélyre, műszaki előírásokra, műszaki ajánlásra, illetve gyártmányú vagy eredetű dologra, konkrét eljárásra, védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre vagy adott származásra vagy gyártási folyamatra hivatkozik, úgy a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést is érteni kell, mely alapján az Ajánlatkérő köteles elfogadni az egyenértékű vagy a dokumentációban rögzítetteknél jobb megoldást is. A részletes feltételek a közbeszerzési dokumentumokban kerültek rögzítésre.
Oficjalne źródło
Źródło: TED - Tenders Electronic Daily (Publications Office of the EU)
Zawsze weryfikuj szczegóły w oficjalnym ogłoszeniu.
średnia liczba ofert na część (tryby otwarte i ograniczone)
1,2
udział tych części, w których złożono jedną ofertę
83%
Tak, jak podają je oficjalne ogłoszenia o udzieleniu zamówienia, z ostatnich 3 lat. Liczba ofert na część obejmuje tylko tryby otwarte i ograniczone: w trybie negocjacyjnym lub z wolnej ręki jedna oferta to istota samego trybu. Kraj to ten, który ogłoszenie podaje dla wykonawcy.
2023
2024
20254
20263
Jedna kropka to jedno rozstrzygnięcie, w dniu podpisania, w wielkości odpowiadającej wartości. Pierścień oznacza rozstrzygnięcie bez opublikowanej wartości.
udział zamówień, które trafiły do trzech najczęstszych wykonawców
9%
liczba zamawiających, którzy udzielili tu zamówień
119
Na podstawie 370 rozstrzygnięć z ostatnich 3 lat ze wskazanym wykonawcą. Liczone według rozstrzygnięć, a nie wartości, bo kwoty części i umów ramowych nie są porównywalne.
Skoncentrowany: trzej najczęstsi wykonawcy zdobyli co najmniej 65% zamówień; wielu dostawców: poniżej 35% przy co najmniej dziesięciu różnych wykonawcach.
Konkurencja
średnia liczba ofert na część (tryby otwarte i ograniczone)
3,9
udział tych części, w których złożono jedną ofertę
20%
udział zamówień zdobytych przez firmy z siedzibą w innym kraju
0%
udział ofert z innego kraju
1%
Tak, jak podają je oficjalne ogłoszenia o udzieleniu zamówienia, z ostatnich 3 lat. Liczba ofert na część obejmuje tylko tryby otwarte i ograniczone: w trybie negocjacyjnym lub z wolnej ręki jedna oferta to istota samego trybu. Kraj to ten, który ogłoszenie podaje dla wykonawcy.
05
Fakty o postępowaniu
W każdej z 3 części wpłynęła jedna oferta (przetarg nieograniczony).
Fakty, które badacze zamówień i dziennikarze śledzą w rejestrach publicznych. Żaden z nich nie dowodzi nieprawidłowości: każdy ma zwyczajne wyjaśnienia, jak wyspecjalizowany rynek, pilna potrzeba czy niewielu kwalifikujących się wykonawców.
Albo obserwuj tylko jego kod CPV, „Roboty podziemne inne niż dotyczące tuneli, szybów i kolei podziemnej”: e-mail, gdy pojawią się nowe przetargi z tym kodem, bez konta.