Kerékpárút fejlesztés Hajdúböszörmény - Debrecen tervezési munkái I. szakasz Ajánlatkérő a TOP_PLUSZ-1.2.1-21-HB1-2022-00057 azonosítószámmal nyilvántartott „Kerékpárút fejlesztés Hajdúböszörmény - Debrecen vonatkozásában” című projektjében kíván az alábbi kerékpárforgalmi létesítmény megvalósításához szükséges mérnöki tervezési munkát kiírni: I. szakasz: a település belterületének északi részén, a Szilágyi Erzsébet körút - Fazekas Gábor körút és a Hunyadi János körút mentén megvalósítandó kerékpárforgalmi létesítmény engedélyezési és kiviteli terveinek elkészítése 1.850 fm hosszban, a kapcsolódó közlekedési és közmű létesítményekkel, illetve a kivitelezéshez szükséges engedélyezési eljárások lebonyolításával és a kivitelezői közbeszerzési eljárás műszaki dokumentációjának összeállításával együtt A tervezési feladatot a jelenleg érvényes jogszabályoknak és Útügyi Műszaki Előírásoknak, valamint a TOP_PLUSZ-1.2.1-21. Élhető települések című pályázati felhívás 2.3. IV. A D) főtevékenységhez kapcsolódó feltételek, elvárások pontjában előírt támogatói elvárásoknak megfelelően szükséges elvégezni. A fejlesztéssel érintett kerékpárosbarát településrészekre vonatkozóan a város meglévő Kerékpárforgalmi Hálózati Tervét (KHT) a fejlesztések alapján aktualizálni szükséges és a Miniszterelnökség Aktív Mobilitási Főosztálya által szervezett tervzsűrin az engedélyezési tervvel együtt, az engedélyezési eljárás megkezdése előtt jóvá kell hagyatni. Az engedélyezési és kiviteli terveket az e-UT 03.01.11 Közutak tervezése (KTSZ) című Útügyi Műszaki Előírásban (ÚME) előírtakkal összhangban, az e-UT 03.04.13:2019 Kerékpározható közutak tervezése című ÚME-ban és az e-UT 03.04.12. Kerékpárforgalmi létesítmények tervezési útmutatójában (A KTSZ kiegészítése) előírtak, valamint a kapcsolódó ÚME-k és szakági jogszabályok, szabványok szerint kell elkészíteni Engedélyezési terv: Az engedélyezési terv célja, hogy az építést megelőző hatósági eljárások alapjául szolgáljon. A tervdokumentációnak mindenben meg kell felelnie az összes a tervkészítéskor aktuális, hatályos vonatkozó jogszabálynak, így különös tekintettel az 1988. évi I. törvény, az 2023. évi C. törvény, a 93/2012. (V.10.) Kormány rendelet, 20/1984. (XII. 21.) KM rendelet, a 41/2017.(XII.29) BM rendelet, a 147/2010. (IV.29.) Korm. rendelet, 54/2014 (XII. 5.) BM rendelet (OTSz) és mellékleteiben foglalt előírásoknak is. Építési (kiviteli) terv: Az építési (kiviteli) tervnek a műtárgyak engedélyezési terveinek kötelező tartalmán túlmenően tartalmaznia kell az e-UT 03.01.11. ÚME 1.14.7.1. és 1.14.7.2. fejezet valamennyi mindazon munkarészeit, amelyek az építmények megvalósításához szükségesek. Záradékolt kisajátítási tervek leszállítása. A részletes feltételeket a közbeszerzési dokumentumok és a műszaki leírás tartalmazzák. Az ajánlatkérő a tervezővel kötött szerződésben előírja, hogy az elkészített tervekkel kapcsolatosan korlátlan és kizárólagos felhasználási jogokat szerez, a tervező pedig nyilatkozik ezen felhasználási jogok átruházásáról a tervezési szerződésben meghatározott erre vonatkozó díj ellenében. (322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 7. § (1) bekezdés) Ajánlatkérő közbeszerzési eljárásai során az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (Info tv.), valamint az Európai Parlament és a Tanács (EU) természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló 2016/679 rendelete (GDPR) szerinti személyes adatkezelés is megvalósul.
Oficjalne źródło
Źródło: TED - Tenders Electronic Daily (Publications Office of the EU)
Zawsze weryfikuj szczegóły w oficjalnym ogłoszeniu.
Zamawiający ma w tej branży za mało własnych rozstrzygnięć, dlatego pokazujemy przedział ostatnich rozstrzygnięć (342) w branży Usługi architektoniczne i inżynieryjne w kraju: Węgry.
1 987 €31,4 mln €
To rozstrzygnięcie
37 400 €
Wartość szacunkowa
38 435 €
Mediana wartosci
329 644 €
Środkowa połowa wcześniejszych rozstrzygnięć
od 109 610 € do 1,3 mln €
Wartość udzielonego zamówienia jest niższa niż trzy na cztery wcześniejsze rozstrzygnięcia.
Wartości udzielonych zamówień według publikacji źródeł urzędowych. Traktuj je orientacyjnie: zakres, części i czas trwania różnią się między umowami.
udzielono: Via Futura Mérnöki, Tanácsadó és Szolgáltató Kft.78 609 €
05
Kontekst rynkowy
otwarte teraz, Usługi architektoniczne i inżynieryjne
7 751
mediana otwartych ogłoszeń
301 196 €
Kto wygrywa na tym rynku
Wielu dostawców
Węgry · Usługi architektoniczne i inżynieryjne
liczba różnych firm, które zdobyły tu zamówienia
185
udział zamówień, które trafiły do trzech najczęstszych wykonawców
10%
liczba zamawiających, którzy udzielili tu zamówień
84
Na podstawie 259 rozstrzygnięć z ostatnich 3 lat ze wskazanym wykonawcą. Liczone według rozstrzygnięć, a nie wartości, bo kwoty części i umów ramowych nie są porównywalne.
Skoncentrowany: trzej najczęstsi wykonawcy zdobyli co najmniej 65% zamówień; wielu dostawców: poniżej 35% przy co najmniej dziesięciu różnych wykonawcach.
Konkurencja
średnia liczba ofert na część (tryby otwarte i ograniczone)
4,2
udział tych części, w których złożono jedną ofertę
18%
udział zamówień zdobytych przez firmy z siedzibą w innym kraju
3%
udział ofert z innego kraju
1%
Tak, jak podają je oficjalne ogłoszenia o udzieleniu zamówienia, z ostatnich 3 lat. Liczba ofert na część obejmuje tylko tryby otwarte i ograniczone: w trybie negocjacyjnym lub z wolnej ręki jedna oferta to istota samego trybu. Kraj to ten, który ogłoszenie podaje dla wykonawcy.
06
Historia zmian
Każdy przypadek ponownej publikacji tego ogłoszenia przez oficjalne źródło ze zmieniona treścią. Monitorujemy wszystkie źródła, które indeksujemy, w tym regionalne kopie tego samego ogłoszenia.
Wartość szacunkowa
nie podano
Jest:
38 435 €
Data udzielenia
Było:26 marca 2026
Jest:
26 marca 2026
Wartość udzielonego zamówienia
Było:38 374 €
Jest:
37 400 €
-3%
Wartość szacunkowa
nie podano
Jest:
13 925 000 €
Obserwuj ten przetarg, a napiszemy do Ciebie, gdy tylko się zmieni.
Załóż konto