Sebes-Kettős-Fekete-Körös csatorna - tervezés A tárgyi közbeszerzési eljárás célja olyan tervezési szolgáltatás beszerzése a ROHU00458 azonosítószámú, „CMPLX-WATER” elnevezésű projekt keretében, mely során egy gravitációs vízátvezetési nyomvonal feltárására kerül sor. Sebes-Kettős-Fekete-Körös közötti összekötő csatorna A Sebes-Kettős-Fekete-Körös közötti 1.096 km2 kiterjedésű terület domborzati adottságai alapján a vízkészlet-gazdálkodási szempontból kiegyenlítettebb Sebes-Körösből lehetséges a vízátvezetés a Fekete-Körös medrébe, miközben a Sebes- és Fekete-Körös közötti síkvidéki vízgazdálkodású terület térségi vízszétosztással pótolható vízhez jusson. Tervezőnek e koncepcióra támaszkodva egy kb. 44.000 fm hosszú, nagyobb részben magasvezetésű csatornaként megvalósítható vízlevezetési útvonalat kell tervezni, amely a meglévő Biharugrai fenékgátra támaszkodóan 4-6 m3/s körüli vízhozamot képes végig vezetni Sarkad városáig, ahonnan a meglévő belvízcsatornák kismérvű átalakításával biztosítható ezen hozamnak a Fekete-Körös duzzasztott vízterébe juttatása. Ez a hozam a Körösök vízgyűjtőjének szintjén nem eredményez többlet vízkészletet, de a meglévő vízkészlet átcsoportosítását, illetve hatékonyabb vízszétosztást eredményezi azáltal, hogy a nagyobb vízkészlettel rendelkező Sebes-Körös készletének egy része átvezetésre kerülne a vízhiánnyal jobban sújtott Fekete-Kettős-Körös vízgyűjtőjére. A tervezett Sebes-Kettős-Fekete-Körös összekötő csatorna az előkészítés jelenlegi szintje szerint ~4,0, illetve ~3,1 m fenékszélességgel, 1:1,5-es rézsűkkel és ~2,0 m üzemi vízmélységgel épülhetne meg. Vízkészletét két (egyelőre csak elképzelés szintjén álló) tározó egészítené ki, melyek kapacitása összesen 12-15 millió m3 lenne, a következők szerint: • Biharugrai tározó: 1,6 millió m3 118 ha • Mezőgyáni tározó: 13,0 millió m3 754 ha Ezen műszaki kapacitások a tervezés előrehaladása során pontosításra kell, hogy kerüljenek, az egyeztetések során, amely a Vállakozó feladatát képezi. A tervezett létesítmények a következő Natura2000 és országos jelentőségű védett természeti területeket érintik: Felső-Sebes-Körös - HUHN20004 Kis-Sárrét - HUKM10002 Dél-bihari szikesek - HUKM20019 Holt-Sebes-Körös - HUKM20018 Köles-ér - HUKM20022 Sebes-Körösi vízkivételi mű A két folyót összekötő csatorna a Biharugrai fenékgát feletti szivattyútelepi tápcsatornától indulna, és a Sebes-Körös bal parti töltését az 55+165 tkm környezetében keresztezné, megtáplálása 2*NÁ2200 mm csőzsilippel történne, 4-6 m3/s körüli vízhozamot lenne képes biztosítani. Nyertes Ajánlattevő a tervezési szolgáltatás keretében a következőket köteles ellátni: 1. Sebes-Kettős-Fekete-Körös közötti összekötő csatorna és Sebes-Körösi vízkivételi mű - környezeti hatástanulmány elkészítése a 314/2025. (XII.25.) Korm. rendelet szerint, valamint Natura 2000 területre vonatkozó hatásbecslés készítése a 275/2004 (X.8.) Korm. rendelet szerint, környezetvédelmi engedély megszerzése - Örökségvédelmi dokumentáció (ERD I) elkészítése 2. Sebes-Kettős-Fekete-Körös összekötő csatorna - elvi vízjogi engedélyes terv elkészítése a 41/2017.(XII.29.) BM rendelet szerint 3. Sebes-Körösi vízkivételi mű - létesítési vízjogi engedélyes tervének elkészítése a 41/2017.(XII.29.) BM rendelet szerint Nyertes Ajánlattevőnek nem feladata a vízjogi (elvi, létesítési) engedélyek iránti kérelemek összeállítása, sem a vízjogi (elvi, létesítési) engedélyezési eljárások lefolytatása. Azonban a vízjogi engedélyezési eljárások alkalmával felmerülő esetleges hiánypótlások teljesítése során rendelkezésre kell állnia engedélyes számára. A 321/2015. (X.30.) Korm. r. 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel AK felhívja a figyelmet, hogy amennyiben a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” minden esetben értendő. AK felhívja a figyelmet, hogy egyenértékű dolog megajánlása esetén az egyenértékűséget az ajánlattevőnek az ajánlatában igazolnia kell. A műszaki dokumentációban megadott paraméterek tekintetében Ajánlatkérő egyenértékűnek fogadja el azokat a megajánlásokat is, amelyek a megjelölt funkcionális paraméterek tekintetében azonos, vagy jobb tulajdonságokkal rendelkeznek. A további, részletes műszaki tartalmat a Közbeszerzési dokumentumok Műszaki leírás fejezete tartalmazza. CPV kódok: 71313400-9 Építkezéssel kapcsolatos környezeti hatáselemzés 71320000-7 Mérnöki tervezési szolgáltatások
Sebes-Kettős-Fekete-Körös csatorna - tervezés A tárgyi közbeszerzési eljárás célja olyan tervezési szolgáltatás beszerzése a ROHU00458 azonosítószámú, „CMPLX-WATER” elnevezésű projekt keretében, mely során egy gravitációs vízátvezetési nyomvonal feltárására kerül sor. Sebes-Kettős-Fekete-Körös közötti összekötő csatorna A Sebes-Kettős-Fekete-Körös közötti 1.096 km2 kiterjedésű terület domborzati adottságai alapján a vízkészlet-gazdálkodási szempontból kiegyenlítettebb Sebes-Körösből lehetséges a vízátvezetés a Fekete-Körös medrébe, miközben a Sebes- és Fekete-Körös közötti síkvidéki vízgazdálkodású terület térségi vízszétosztással pótolható vízhez jusson. Tervezőnek e koncepcióra támaszkodva egy kb. 44.000 fm hosszú, nagyobb részben magasvezetésű csatornaként megvalósítható vízlevezetési útvonalat kell tervezni, amely a meglévő Biharugrai fenékgátra támaszkodóan 4-6 m3/s körüli vízhozamot képes végig vezetni Sarkad városáig, ahonnan a meglévő belvízcsatornák kismérvű átalakításával biztosítható ezen hozamnak a Fekete-Körös duzzasztott vízterébe juttatása. Ez a hozam a Körösök vízgyűjtőjének szintjén nem eredményez többlet vízkészletet, de a meglévő vízkészlet átcsoportosítását, illetve hatékonyabb vízszétosztást eredményezi azáltal, hogy a nagyobb vízkészlettel rendelkező Sebes-Körös készletének egy része átvezetésre kerülne a vízhiánnyal jobban sújtott Fekete-Kettős-Körös vízgyűjtőjére. A tervezett Sebes-Kettős-Fekete-Körös összekötő csatorna az előkészítés jelenlegi szintje szerint ~4,0, illetve ~3,1 m fenékszélességgel, 1:1,5-es rézsűkkel és ~2,0 m üzemi vízmélységgel épülhetne meg. Vízkészletét két (egyelőre csak elképzelés szintjén álló) tározó egészítené ki, melyek kapacitása összesen 12-15 millió m3 lenne, a következők szerint: • Biharugrai tározó: 1,6 millió m3 118 ha • Mezőgyáni tározó: 13,0 millió m3 754 ha Ezen műszaki kapacitások a tervezés előrehaladása során pontosításra kell, hogy kerüljenek, az egyeztetések során, amely a Vállakozó feladatát képezi. A tervezett létesítmények a következő Natura2000 és országos jelentőségű védett természeti területeket érintik: Felső-Sebes-Körös - HUHN20004 Kis-Sárrét - HUKM10002 Dél-bihari szikesek - HUKM20019 Holt-Sebes-Körös - HUKM20018 Köles-ér - HUKM20022 Sebes-Körösi vízkivételi mű A két folyót összekötő csatorna a Biharugrai fenékgát feletti szivattyútelepi tápcsatornától indulna, és a Sebes-Körös bal parti töltését az 55+165 tkm környezetében keresztezné, megtáplálása 2*NÁ2200 mm csőzsilippel történne, 4-6 m3/s körüli vízhozamot lenne képes biztosítani. Nyertes Ajánlattevő a tervezési szolgáltatás keretében a következőket köteles ellátni: 1. Sebes-Kettős-Fekete-Körös közötti összekötő csatorna és Sebes-Körösi vízkivételi mű - környezeti hatástanulmány elkészítése a 314/2025. (XII.25.) Korm. rendelet szerint, valamint Natura 2000 területre vonatkozó hatásbecslés készítése a 275/2004 (X.8.) Korm. rendelet szerint, környezetvédelmi engedély megszerzése - Örökségvédelmi dokumentáció (ERD I) elkészítése 2. Sebes-Kettős-Fekete-Körös összekötő csatorna - elvi vízjogi engedélyes terv elkészítése a 41/2017.(XII.29.) BM rendelet szerint 3. Sebes-Körösi vízkivételi mű - létesítési vízjogi engedélyes tervének elkészítése a 41/2017.(XII.29.) BM rendelet szerint Nyertes Ajánlattevőnek nem feladata a vízjogi (elvi, létesítési) engedélyek iránti kérelemek összeállítása, sem a vízjogi (elvi, létesítési) engedélyezési eljárások lefolytatása. Azonban a vízjogi engedélyezési eljárások alkalmával felmerülő esetleges hiánypótlások teljesítése során rendelkezésre kell állnia engedélyes számára. A 321/2015. (X.30.) Korm. r. 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel AK felhívja a figyelmet, hogy amennyiben a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” minden esetben értendő. AK felhívja a figyelmet, hogy egyenértékű dolog megajánlása esetén az egyenértékűséget az ajánlattevőnek az ajánlatában igazolnia kell. A műszaki dokumentációban megadott paraméterek tekintetében Ajánlatkérő egyenértékűnek fogadja el azokat a megajánlásokat is, amelyek a megjelölt funkcionális paraméterek tekintetében azonos, vagy jobb tulajdonságokkal rendelkeznek. A további, részletes műszaki tartalmat a Közbeszerzési dokumentumok Műszaki leírás fejezete tartalmazza. 71313400-9 Építkezéssel kapcsolatos környezeti hatáselemzés 71320000-7 Mérnöki tervezési szolgáltatások
Fonte ufficiale
Fonte: TED - Tenders Electronic Daily (Publications Office of the EU)
Il committente ha troppo poche aggiudicazioni proprie in questo settore: questo è l'intervallo delle ultime 342 aggiudicazioni per Servizi di architettura e ingegneria (Ungheria).
Importi di aggiudicazione come pubblicati dalle fonti ufficiali. Da usare come riferimento, non come regola: oggetto, lotti e durata variano tra i contratti.
aperti ora in Servizi di architettura e ingegneria
7.697
avviso aperto mediano
300.000 €
Chi vince in questo mercato
Molti fornitori
Ungheria · Servizi di architettura e ingegneria
aziende diverse hanno vinto appalti qui
185
degli appalti è andato ai tre aggiudicatari più frequenti
10%
stazioni appaltanti hanno aggiudicato appalti qui
84
Sulla base di 259 aggiudicazioni con aggiudicatario indicato negli ultimi 3 anni. Contate per aggiudicazione e non per importo, perché gli importi di lotti e accordi quadro non sono confrontabili.
Concentrato: i tre aggiudicatari più frequenti hanno ottenuto il 65% degli appalti o più; molti fornitori: meno del 35% con almeno dieci aggiudicatari diversi.
Concorrenza
offerte per lotto in media (procedure aperte e ristrette)
4,2
di quei lotti hanno ricevuto una sola offerta
18%
delle aggiudicazioni è andato ad aziende con sede in un altro paese
3%
delle offerte veniva da un altro paese
1%
Come li indicano gli avvisi di aggiudicazione ufficiali, negli ultimi 3 anni. Le offerte per lotto contano solo le procedure aperte e ristrette: in una procedura negoziata o in un affidamento diretto una sola offerta è la procedura stessa. Il paese è quello che l'avviso indica per l'aggiudicatario.
06
Cronologia delle modifiche
Ogni volta che una fonte ufficiale ha ripubblicato questo bando con contenuti diversi. Monitoriamo tutte le fonti che indicizziamo, comprese le copie regionali dello stesso bando.
Valore stimato
non indicato
Ora:
251.173 €
Data di aggiudicazione
Prima:17 marzo 2026
Ora:
17 marzo 2026
Oggetto e criteri
La descrizione è stata ampliata. Rileggila prima di partecipare.
Importo di aggiudicazione
Prima:219.734 €
Ora:
214.154 €
-3%
Valore stimato
non indicato
Ora:
91.000.000 €
Segui questa gara e ti scriviamo appena cambia.
Crea account
Oppure segui solo il suo codice CPV, Valutazione di impatto ambientale per la costruzione: una email quando arrivano nuove gare sotto di esso, senza account.