Biztosítási szolgáltatások beszerzése Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata és Kecskemét Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala részére 1. rész: Vagyon- és kombinált felelősségbiztosítás, 2. rész: Csoportos élet- és balesetbiztosítás. Ajánlatkérő a Közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: „Kbt.”) 81. § (1) bekezdés valamint az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: EKRr) rendelkezései alapján, az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer (a továbbiakban: EKR) igénybevételével jár el. Kecskemét Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala a Kbt. 29. § (1) bek. alapján meghatalmazta Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatát, hogy javára ajánlatkérőként a tárgyi közbeszerzési eljárás 2. része: Csoportos élet- és balesetbiztosítás vonatkozásában közbeszerzési eljárást folytasson le.
Mennyiségre vonatkozó paraméterek: 1. rész: vagyon- és kombinált felelősségbiztosítás: A tárgyi közbeszerzési eljárás megindításakor a Szerződő/Biztosított tekintetében a teljes mennyiség az adatközlőben megjelenített mennyiség, melyhez előgondoskodás és mellékköltség, illetve elektronikus berendezések biztosítása, géptörés és szállítmánybiztosítás is kapcsolódik az adatközlő táblázat szerint, amelytől a Szerződő/Biztosított eltérhet a szerződésben megjelölt mennyiség szerint. Cél: a Szerződő/Biztosított részéről a kockázatviselés hatálya alatti valamennyi vagyontárgy esetében - amely felett az állagmegóvás, mint érdek fenn áll - a fedezeti igény biztosítása. A tárgyi közbeszerzési eljárás megindításakor a teljes mennyiség összesen: 244.228.795.595,- Ft az adatközlő táblázat szerint, amelytől az ajánlatkérő eltérhet +30%-os növekedésig. Biztosított vagyontárgyak ismertetése: A szerződő Felek megállapodnak, hogy biztosított vagyontárgyként kezelnek minden olyan vagyontárgyat, amely a szerződés mellékletét képező Adatközlő táblázatban vagyonértékkel önállóan vagy vagyoncsoportonként együtt megjelenített. A fentiek szerint meghatározott biztosított vagyontárgyak a Szerződő/Biztosított tulajdonában, üzemeltetésében, használatában, bérleti jogviszony keretén belüli, illetve felelős őrizetében lévő vagyontárgyakat jelentenek. Az adatközlő táblázatban, adott vagyoncsoport esetében a saját és/vagy idegen tulajdon szerinti bontás pusztán tájékoztató jellegű adat. Adott vagyoncsoporton belül a saját és/vagy az idegen tulajdon aránya előzetes bejelentés nélkül változhat. A biztosított vagyontárgyak a teljesség igénye nélkül lehetnek saját és/vagy idegen tulajdonban álló: épület és/vagy építmények (pl fedett buszvárók). Továbbá: ingóvagyon mint gépek, eszközök, berendezések, IT eszközök, készletek, kész- és félkész termékek, képzőművészeti alkotások, értékőrző vagyontárgyak, készpénz, vagy készpénzt helyettesítő fizetőeszközök, egyéb vagyontárgyak (pl információs táblák, parkoló automaták), stb. A Szerződő/ Biztosított valamint a Biztosító megállapodnak, hogy jelen fedezethez rendelt feltételekben definiált „biztosítható vagyontárgyak fogalomkör” és az adatközlőben feltüntetett vagyontárgyak közötti egyezőtlenség esetén a Szerződő/Biztosított javára térnek el. Az opciókra vonatkozó információk (BT-54-es mező) esetén a mennyiségi eltérés oka: a szerződés hatálya alatt a Szerződő/Biztosított részéről felmerülő, a szerződés kockázatviselési kezdete utáni biztosítási igény megváltozásának lefedése. A szerződő Felek a mennyiségi eltérést olyan előrelátható és ismert módosításnak tekintik a Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pontja alapján, amely nem változtatja meg a szerződés általános jellegét. A részletes leírást a közbeszerzési dokumentumok és mellékletei, valamint a szerződéstervezet tartalmazza.; Mennyiségre vonatkozó paraméterek: 2. rész: Csoportos élet- és balesetbiztosítás: A biztosítási fedezet alatt a Szerződő valamennyi, a biztosítotti kategóriáknál meghatározott természetes személyeinek, biztosítottjainak a kockázatviselés hatálya alatt bekövetkezett, a Csoportos élet- és balesetbiztosítási szerződés terhére legkésőbb az elévülési időn belül bejelentett biztosítási eseménye értendő. A Csoportos élet- és balesetbiztosítás esetében a biztosítás díjszámításának alapja: a biztosítottak nyitó állományi létszáma fő-ben meghatározva. A Szerződő által megvásárolni kívánt összes mennyiség a szerződés 2. számú mellékletét képező Adatközlő táblázatban megjelölt és fő-ben meghatározott biztosítotti létszám, amelytől a Szerződő a szerződésben foglalt mennyiségi változás mértékében szükségszerűen eltérhet. A biztosítottak nyitó létszáma 273 fő, amelytől a Szerződő a szerződés teljes időtartama alatt 30 %-kal eltérhet. Biztosítási szolgáltatások "A csoport - Ft/kár/fő" Életbiztosítás Bármilyen okú halál * 1 500 000 HUF Balesetbiztosítás Baleseti halál 3 000 000 HUF Baleseti rokkantság fix (1-10%) ** 150 000 HUF Baleseti rokkantság arányos (11-100%) ** 1 500 000 HUF Baleseti eredetű keresőképtelenség (folyamatos, megszakítás nélküli) Napi térítés, (7-180 napig) 1 500 HUF Balesti műtéti térítés - kis 75 000 HUF - közepes 150 000 HUF - nagy 300 000 HUF - kiemelt 600 000 HUF Csonttörés (Fix térítés) 60 000 HUF Baleseti eredetű fekvőbeteg-gyógyintézetben történő folyamatos gyógykezelés (egyszeri) 7 napot meghaladó 60 000 Ft 14 napot meghaladó 120 000 Ft 21 napot meghaladó 180 000 Ft Létszámváltozás (mennyiségi és minőségi változás) és annak lejelentési szabályai: A csoportos élet- és balesetbiztosítás elszámolásos jellegű. „A fedezet igazolására vonatkozó megkötések / adatok” c. részben meghatározottak figyelembevétele mellett a Szerződő és a Biztosító megállapodnak, hogy az állományváltozások (a biztosítottak létszámában bekövetkező változások) - beleértve a minőségi eltérés szerinti változást is (a biztosítottak korcsoport szerinti összetételében bekövetkező változás) - tekintetében évente egy alkalommal, a biztosítási évfordulóra egyezteti Szerződő a Biztosítóval a tényleges záró létszámot. Az opciókra vonatkozó információk (BT-54-es mező) esetén a mennyiségi eltérés keletkezésének oka: a szerződés hatálya alatt a Szerződő részéről felmerülő, a szerződés kockázatviselési kezdete utáni biztosítási igény megváltozásának lefedése. A mennyiségi eltérés kezelése és díjazása: Felek éves elszámolásos rendszerben állapodnak meg. A részletes leírást a közbeszerzési dokumentumok és mellékletei, valamint a szerződéstervezet tartalmazza.
Fonte ufficiale
Fonte: TED - Tenders Electronic Daily (Publications Office of the EU)
Il committente ha troppo poche aggiudicazioni proprie in questo settore: questo è l'intervallo delle ultime 113 aggiudicazioni per Servizi finanziari e assicurativi (Ungheria).
Importi di aggiudicazione come pubblicati dalle fonti ufficiali. Da usare come riferimento, non come regola: oggetto, lotti e durata variano tra i contratti.
aggiudicato a CYEB Energiakereskedő Korlátolt Felelősségű Társaság492.497 €
05
Contesto di mercato
aperti ora in Servizi finanziari e assicurativi
2.220
avviso aperto mediano
485.500 €
Chi vince in questo mercato
Molti fornitori
Ungheria · Servizi finanziari e assicurativi
aziende diverse hanno vinto appalti qui
34
degli appalti è andato ai tre aggiudicatari più frequenti
32%
stazioni appaltanti hanno aggiudicato appalti qui
57
Sulla base di 79 aggiudicazioni con aggiudicatario indicato negli ultimi 3 anni. Contate per aggiudicazione e non per importo, perché gli importi di lotti e accordi quadro non sono confrontabili.
Concentrato: i tre aggiudicatari più frequenti hanno ottenuto il 65% degli appalti o più; molti fornitori: meno del 35% con almeno dieci aggiudicatari diversi.
Concorrenza
offerte per lotto in media (procedure aperte e ristrette)
1,9
di quei lotti hanno ricevuto una sola offerta
32%
delle aggiudicazioni è andato ad aziende con sede in un altro paese
1%
delle offerte veniva da un altro paese
1%
Come li indicano gli avvisi di aggiudicazione ufficiali, negli ultimi 3 anni. Le offerte per lotto contano solo le procedure aperte e ristrette: in una procedura negoziata o in un affidamento diretto una sola offerta è la procedura stessa. Il paese è quello che l'avviso indica per l'aggiudicatario.
06
Cronologia delle modifiche
Ogni volta che una fonte ufficiale ha ripubblicato questo bando con contenuti diversi. Monitoriamo tutte le fonti che indicizziamo, comprese le copie regionali dello stesso bando.
Valore stimato
non indicato
Ora:
935.507 €
Data di aggiudicazione
Prima:28 novembre 2025
Ora:
28 novembre 2025
Oggetto e criteri
La descrizione è stata ampliata. Rileggila prima di partecipare.
Importo di aggiudicazione
Prima:699.340 €
Ora:
681.582 €
-3%
Valore stimato
non indicato
Ora:
338.934.148 €
Segui questa gara e ti scriviamo appena cambia.
Crea account