Takarítási feladatok ellátása 3 részajánlati körben vállalkozási szerződések keretében
Az Ajánlati dokumentációban rögzített intézmények takarítása az alábbiak szerint. A napi (tanítási napokon és munkanapokon), illetve heti takarítási feladatok ellátása, mely kiterjed a tantermek, a tornaterem, irodák, tanári szobák, étkező, folyosók, aulák, lépcsőházak, egyéb közlekedés céljára szolgáló helyiségek takarítása mellett a mellékhelyiségek és mosdók, zuhanyzók, valamint egyéb helyiségek (szertár, irattár, raktárhelyiség) takarítására is. Félévenkénti nagytakarítás elvégzése. A napi takarítással érintett terület nagysága: 64415 m2. A nyertes ajánlattevő köteles biztosítani a takarítási tevékenységhez szükséges eszközöket, a takarítószereket és a folyékony szappant, s köteles gondoskodni a folyékony szappan utántöltéséről is. A nyertes ajánlattevő köteles átvenni és továbbfoglalkoztatni az ajánlatkérő takarítószemélyzetét a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény alapján. Az ajánlatkérő az elvégzendő feladatokhoz eszközöket nem ad át, ugyanakkor a higiéniai papírtermékeket az ajánlatkérő biztosítja, melyeket az ajánlattevő köteles az intézményekben utántölteni (kihelyezni).; Az Ajánlati dokumentációban rögzített intézmények takarítása az alábbiak szerint. A napi (tanítási napokon és munkanapokon), illetve heti takarítási feladatok ellátása, mely kiterjed a tantermek, a tornaterem, irodák, tanári szobák, étkező, folyosók, aulák, lépcsőházak, egyéb közlekedés céljára szolgáló helyiségek takarítása mellett a mellékhelyiségek és mosdók, zuhanyzók, valamint egyéb helyiségek (szertár, irattár, raktárhelyiség) takarítására is. Félévenkénti nagytakarítás elvégzése. A napi takarítással érintett terület nagysága: 61922 m2. A nyertes ajánlattevő köteles biztosítani a takarítási tevékenységhez szükséges eszközöket, a takarítószereket és a folyékony szappant, s köteles gondoskodni a folyékony szappan utántöltéséről is. A nyertes ajánlattevő köteles átvenni és továbbfoglalkoztatni az ajánlatkérő takarítószemélyzetét a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény alapján. Az ajánlatkérő az elvégzendő feladatokhoz eszközöket nem ad át, ugyanakkor a higiéniai papírtermékeket az ajánlatkérő biztosítja, melyeket az ajánlattevő köteles az intézményekben utántölteni (kihelyezni).; Az Ajánlati dokumentációban rögzített intézmények takarítása az alábbiak szerint. A napi (tanítási napokon és munkanapokon), illetve heti takarítási feladatok ellátása, mely kiterjed a tantermek, a tornaterem, irodák, tanári szobák, étkező, folyosók, aulák, lépcsőházak, egyéb közlekedés céljára szolgáló helyiségek takarítása mellett a mellékhelyiségek és mosdók, zuhanyzók, valamint egyéb helyiségek (szertár, irattár, raktárhelyiség) takarítására is. Félévenkénti nagytakarítás elvégzése. A napi takarítással érintett terület nagysága: 10753 m2. A nyertes ajánlattevő köteles biztosítani a takarítási tevékenységhez szükséges eszközöket, a takarítószereket és a folyékony szappant, s köteles gondoskodni a folyékony szappan utántöltéséről is. A nyertes ajánlattevő köteles átvenni és továbbfoglalkoztatni az ajánlatkérő takarítószemélyzetét a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény alapján. Az ajánlatkérő az elvégzendő feladatokhoz eszközöket nem ad át, ugyanakkor a higiéniai papírtermékeket az ajánlatkérő biztosítja, melyeket az ajánlattevő köteles az intézményekben utántölteni (kihelyezni).
Source officielle
Source : TED - Tenders Electronic Daily (Publications Office of the EU)
Vérifiez toujours les détails dans l'avis officiel.
Dernière vérification auprès de TED - Tenders Electronic Daily (Publications Office of the EU) il y a 1 mois
Chaque republication de cet avis par une source officielle avec un contenu différent. Nous surveillons toutes les sources que nous indexons, y compris les copies régionales du même avis.
A lire avant de repondre
Valeur estimée:
Fixé à 6 368 747 €
Date d'attribution:
Attribué le 6 février 2026
Objet et critères:
La description a été étoffée. À relire avant de repondre.
Montant attribué:
Abaissé a 6 043 852 € (-3%)
Valeur estimée:
Fixé à 2 307 396 888 €
Suivez ce marche et nous vous ecrivons dès qu'il change.
Créer un compte
5 379 ouverts en Europe actuellement30% en dessous de la moyenne du secteur
Historique de l'acheteur sur Aperlena
5 avis suivis · 4 attribués
6 325 183 € de contrats attribués
Ne manquez plus aucun marché comme celui-ci
9 nouveaux avis pour Environnement, assainissement & nettoyage en Hongrie au cours des 7 derniers jours.
Recevez un e-mail quand de nouveaux avis paraissent. Gratuit.