Ajánlatkérő közbeszerzési eljárás eredményeként 11 000 darab, 50% fiús, 50% lányos eloszlásban, új iskolatáskák beszerzését kívánja megvalósítani. Ajánlatkérő a keretszerződést összesen 11 000 darab iskolatáskára köti azzal, hogy a teljes keretmennyiség (azaz 11 000 darab) 70 %-ára, vagyis 7 700 darab iskolatáskára vállal lehívási kötelezettséget. A fennmaradó 3 300 darab iskolatáska beszerzésére Ajánlatkérő nem vállal lehívási kötelezettséget. A keretszerződésből történő lehívás eseti megrendelésekkel valósul meg. Ajánlatkérő kizárólag a jelen közbeszerzési eljárás során történő ajánlattétel segítése érdekében tájékoztató jelleggel közli, hogy előre láthatóan az első eseti megrendelésben sor kerül a lehívási kötelezettséggel érintett mennyiség (azaz 7 700 darab iskolatáska) lehívására. A fennmaradó, lehívási kötelezettséggel nem érintett opciós mennyiség lehívására pedig további eseti megrendeléssel / eseti megrendelésekkel kerülhet sor a keretszerződés hatálya alatt. A tájékoztató mennyiségi adat(ok) kizárólag az ajánlattétel segítése érdekében került(ek) megadásra és Ajánlatkérő részéről nem jelent semmilyen kötelezettségvállalást a megkötendő keretszerződés vagy az egyedi megrendelések tekintetében. Főbb műszaki paraméterek: • Gerincbarát merev hátkiképzés, párnázott csípőrész • Több ponton állítható, puha vállpántok • Rögzített mellkaspánt • Tartós erős anyag • Merev talpazat, 4 műanyag talp, a táska megáll magában a földön. • 3 nagy cipzáras rekesszel rendelkezik - a legnagyobb rekeszen belül textil elválasztó elem A4 füzettartó (méret: 33cmx23x3,5cm) részére. • Minden oldaltól fényvisszaverő elemekkel rendelkezik. • A legkisebb rekeszben felvarrt írószer- és igazolványtartó. • Két oldalán egy-egy gumis zseb kulacsnak vagy egyéb apróságnak. • Űrtartalom legkevesebb 23 l. A beszerezni kívánt termék részletes leírását a Műszaki leírás tartalmazza. A közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáró szóló 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltak figyelembe vételével a jelen eljárást megindító felhívásban, vagy a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú termékre való hivatkozás kizárólag a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása, a megnevezés megadása pedig csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést is érteni kell. Az egyenértékűséget ajánlattevőnek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (6) bekezdésben foglaltak figyelembevételével kell alátámasztania, megfelelő eszközök lehetnek különösen a Kbt. 60. §-ban említett bizonyítási eszközök.
Ajánlatkérő közbeszerzési eljárás eredményeként 11 000 darab, 50% fiús, 50% lányos eloszlásban, új iskolatáskák beszerzését kívánja megvalósítani. Ajánlatkérő a keretszerződést összesen 11 000 darab iskolatáskára köti azzal, hogy a teljes keretmennyiség (azaz 11 000 darab) 70 %-ára, vagyis 7 700 darab iskolatáskára vállal lehívási kötelezettséget. A fennmaradó 3 300 darab iskolatáska beszerzésére Ajánlatkérő nem vállal lehívási kötelezettséget. A keretszerződésből történő lehívás eseti megrendelésekkel valósul meg. Nyertes ajánlattevőnek vállalnia kell, hogy 2026. január 31. napjáig a lehívással érintett termék mennyiség - eseti megrendelések alapján - Ajánlatkérő rendelkezésére fog állni. Ajánlatkérő kizárólag a jelen közbeszerzési eljárás során történő ajánlattétel segítése érdekében tájékoztató jelleggel közli, hogy előre láthatóan az első eseti megrendelésben sor kerül a lehívási kötelezettséggel érintett mennyiség (azaz 7 700 darab iskolatáska) lehívására. A fennmaradó, lehívási kötelezettséggel nem érintett opciós mennyiség lehívására pedig további eseti megrendeléssel / eseti megrendelésekkel kerülhet sor a keretszerződés hatálya alatt. A tájékoztató mennyiségi adat(ok) kizárólag az ajánlattétel segítése érdekében került(ek) megadásra és Ajánlatkérő részéről nem jelent semmilyen kötelezettségvállalást a megkötendő keretszerződés vagy az egyedi megrendelések tekintetében. Főbb műszaki paraméterek: • Gerincbarát merev hátkiképzés, párnázott csípőrész • Több ponton állítható, puha vállpántok • Rögzített mellkaspánt • Tartós erős anyag • Merev talpazat, 4 műanyag talp, a táska megáll magában a földön. • 3 nagy cipzáras rekesszel rendelkezik - a legnagyobb rekeszen belül textil elválasztó elem A4 füzettartó (méret: 33cmx23x3,5cm) részére. • Minden oldaltól fényvisszaverő elemekkel rendelkezik. • A legkisebb rekeszben felvarrt írószer- és igazolványtartó. • Két oldalán egy-egy gumis zseb kulacsnak vagy egyéb apróságnak. • Űrtartalom legkevesebb 23 l. A beszerezni kívánt termék részletes leírását a Műszaki leírás tartalmazza. A közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáró szóló 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltak figyelembe vételével a jelen eljárást megindító felhívásban, vagy a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú termékre való hivatkozás kizárólag a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása, a megnevezés megadása pedig csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést is érteni kell. Az egyenértékűséget ajánlattevőnek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (6) bekezdésben foglaltak figyelembevételével kell alátámasztania, megfelelő eszközök lehetnek különösen a Kbt. 60. §-ban említett bizonyítási eszközök.
Source officielle
Source : TED - Tenders Electronic Daily (Publications Office of the EU)
Vérifiez toujours les détails dans l'avis officiel.
Dernière vérification auprès de TED - Tenders Electronic Daily (Publications Office of the EU) il y a 1 mois
Chaque republication de cet avis par une source officielle avec un contenu différent. Nous surveillons toutes les sources que nous indexons, y compris les copies régionales du même avis.
A lire avant de repondre
Valeur estimée:
Fixé à 258 500 €
Date d'attribution:
Attribué le 10 décembre 2025
Objet et critères:
La description a été étoffée. À relire avant de repondre.
Valeur estimée:
Fixé à 258 500 €
Suivez ce marche et nous vous ecrivons dès qu'il change.
Créer un compte
Slovaquie
Vêtements & chaussuresDopravný podnik Bratislava, akciová spoločnosť
Déjà consulté
2 000 000 €
valeur est.
Contexte de marché
Appel ouvert moyen · Vêtements & chaussures
4 231 131 €
1 185 ouverts en Europe actuellement94% en dessous de la moyenne du secteur
Historique de l'acheteur sur Aperlena
1 avis suivis · 1 attribués
198 000 € de contrats attribués
Ne manquez plus aucun marché comme celui-ci
Aucun nouvel avis pour Vêtements & chaussures en Slovaquie au cours des 7 derniers jours.
Recevez un e-mail quand de nouveaux avis paraissent. Gratuit.